KRESZ vizsgája már volt, jogosítványa még nem, amikor részegen az árokba hajtott

Vágólapra másolva!
A férfinak soha nem volt jogosítványa, ivott is, mégis autóba ült. Baleset lett a vége. A rendőröknek azt mondta, pont most kezdte el a jogosítványt megszerezni. Erre azonban egy ideig valószínűleg nem lesz lehetőség.
Vágólapra másolva!

A 35 éves férfi áprilisban végén, későn este döntött úgy részegen, hogy hazaviszi Püspökladányból Sárándra ismerősét. Beültek a kisbuszba, amit aznap vett, és elindultak a 4-es főúton. Menet közben

meg akart előzni egy kamiont, azonban a manőver közben elvesztette az uralmát a busz felett, nekiütközött a teherautónak, majd árokba csapódott,

ahol a tetejére borulva állt meg a kisbusz. Ő maga súlyosan, utasa könnyebben sérült meg.

Forrás: Police.hu

A rendőrök később gyanúsítottként hallgatták ki a jogosítvány nélküli részeg sofőrt, aki mindent beismert. Azt is mondta, hogy

nemrég sikeres KRESSZ vizsgát tett és szeretné a jogosítványt megszerezni.


Az ügyben hamarosan vádat emelhetnek.