Megszólalt a VV Fanni-ügy koronatanúja

2018.07.10. 09:53

Megszólalt az a férfi, akit VV Fanni eltűnésének estéjén a gyilkossággal gyanúsított B. László felvett a kocsijával – írja a Blikk.

A rendőrség nyolc hónapja nem találja a novemberben eltűnt Novozánszki Fanni holttestét. A férfi, akit aznap este B. László felvett az autójával, nem sejtette, hogy mibe fog belekeveredni.

A rendőrség gyanúja szerint ugyanis a VV Fanni holtteste végig az autóban volt.

Egy közösségi oldalon hirdette meg a sofőr az utat, Budapestről ment Siófokra. A XIII. kerületben, az egyik bevásárlóközpontnál szálltam be az autójába. Csak egy hátizsák volt nálam, az végig a lábamnál volt az ülésnél. A sofőr fel sem ajánlotta, hogy tegyük be a csomagtartóba – mondta Blikknek a férfi, akinek semmi különös nem tűnt fel az autóban.

Bár régen volt már ez, de teljesen normálisnak tűnt a fiatalember, jót beszélgettünk végig az úton, mindenféle témát érintettünk – emlékezett vissza a férfi.

Forrás: RTL

Amikor felhívtak a rendőrök, csak pislogtam a meglepetéstől. Kihallgattak, én pedig elmondtam, amit tudok, de sok mindennel nem tudtam segíteni. Utólag nagyon fura belegondolni, hogy ott lehetett egy lány holtteste a kocsiban. Ha tudtam volna, természetesen nem szállok be, és nyilván tettem volna valamit. Nem akarom elhinni, hogy ez valóban megtörténhetett. Mi lett volna, ha több táskám, holmim is van, és a csomagtartóra is szükség van?

 – mondta a férfi, akit korábban telefonon hallgattak ki a rendőrök.

Ahogyan azt az Origo korábban megírta, VV Fanni tavaly november 20-án, este tűnt el. A gyilkossággal B. Lászlót gyanúsítják, aki a biztonsági kamera felvételei alapján az ölében vitte le a mélygarázsba a lány élettelen testét.

Forrás: Blikk

A gyilkosság után pár nappal B. László visszavitte a bérelt autót a kölcsönzőbe, amiből megpróbálta eltüntetni a vérnyomokat, de ez nem sikerült.

Amikor a kölcsönzőben megkérdezték, hogy mi történt, a férfi azt válaszolta, hogy elütött egy vadat, és betette a csomagtartóba. Az ismerőse nem hitt neki, ezért hívta a rendőröket, akik elfogták a férfit. B. László azóta előzetes letartóztatásban van.