A várható béremelésről is megkérdezzük Lázár Jánost

Események

Lázár János
Budapest, 2016. október 13. Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter szokásos heti sajtótájékoztatóját tartja az Országházban 2016. október 13-án. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
A 68. Kormányinfón biztosan téma lesz a béremelés, a bőnyi rendőrgyilkosság, a bevándorlás és a 3-as metró felújítása is. 
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül52 bejegyzés
14:19
november 03, 2016
Vágólapra másolva!

Mi lesz a 3-as metróval?

Tarlós István, Budapest főpolgármestere veszélyben érzi a 3-as metró felújítását. Megkérdezzük a kancelláriaminisztert, hogy valóban így van-e.

Tarlós szerint veszélyben van a 3-as metró felújítása Forrás: MTI/Jászai Csaba
14:27
november 03, 2016
Vágólapra másolva!

Orosz kapcsolat Bőnyben

Sajtóhírek szerint a bőnyi rendőrgyilkossággal gyanúsított Gy. István által vezetett Magyar Nemzeti Arcvonal nevű szervezet kapcsolatban állt az orosz katonai hírszerzés embereivel. Megkérdezzük, vannak-e ilyen információi a kormánynak?

A bőnyi rendőrgyilkosság elkövetőjének háza Fotó: Adrián Zoltán - Origo
14:32
november 03, 2016
Vágólapra másolva!

Béremelés

Reális, hogy 5 éven belül akár 30-40 százalékkal megugorjanak a reálbérek Magyarországon, mondta a Magyar Időknek György László, a Századvég Gazdaságkutató Intézet vezető közgazdásza. Megkérdezzük, hogy a Miniszterelnökség vezetője mekkora béremelést tart elképzelhetőnek?

14:36
november 03, 2016
Vágólapra másolva!

Kezdődik a 68. Kormányinfó

Kezdődik a Kormányinfó. 

14:37
november 03, 2016
Vágólapra másolva!

Lázár visszacsábítaná a Népszavát

Kísérletet tettem arra, hogy visszacsábítsam a Népszavát a Kormányinfóra - mondta Lázár János. Remélem, sikerült meggyőznöm az újságot - tette hozzá. 

14:38
november 03, 2016
Vágólapra másolva!

Mindenki gyújtson egy gyertyát

November 4-e gyásznap, ezért arra kérte Lázár János az embereket, hogy mindenki gyújtson egy gyertyát a forradalom áldozatainak emlékére. 

14:40
november 03, 2016
Vágólapra másolva!

Még mindig napirenden van a kötelező kvóta

Minden akadály elhárult, hogy az Országgyűlés megszavazza az alaptörvény-módosítást - mondta Lázár. A kötelező kvóta továbbra is napirenden van az EU-ban, a szlovák elnökség kapott egy lehetőséget, hogy egy B tervet tegyen az asztalra - tette hozzá. 

14:41
november 03, 2016
Vágólapra másolva!

Lázár szavazásra buzdít

Lázár János szerint az alaptörvény-módosítása fontos a kötelező kvóta elleni harcban. Reméli, hogy a napi politikai érdekek nem fogják megakadályozni november 8-án az alaptörvény elfogadását. Minden ellenzéki pártot arra kért, hogy szavazzák meg a módosítást. 

14:43
november 03, 2016
Vágólapra másolva!

Megállítani kell a bevándorlást

Magyarország változatlan fenntartja az álláspontját, miszerint nem megszervezni, hanem megállítani kell a bevándorlást - mondta a Miniszterelnökség vezetője. Felül lehet vizsgálni a kohéziós pénzek ügyét, de ehhez módosítani kell az uniós alapszerződést. A bevándorlási ügyeket nem lehet a kohéziós pénzek sorsával összekötni - mondta a politikus. 

14:45
november 03, 2016
Vágólapra másolva!

Görögország és a schengeni ellenőrzés

Az Európai Bizottság meghosszabbította Magyarország és Ausztria között a határellenőrzés lehetőségét, mindez ellentétes a magyar választók érdekeivel - mondta Lázár. A magyar kormány célja, hogy ne legyen kötelező betelepítés, és álljon vissza a schengeni határellenőrzés Görögországban - tette hozzá.   

14:48
november 03, 2016
Vágólapra másolva!

Terítéken az adórendszer

Az adópolitikával kapcsolatban a kormány szeretné csökkenteni a bürokráciát, így növelve a versenyképességet - mondta Lázár. Nem rendszerszintű reformokról van szó, hanem egyszerűsítésekről. Hazánkban aránytalanul nagyon sokat kell egy vállalkozónak az adóbevallással foglalkozni, ezen változtatni kell.  

14:49
november 03, 2016
Vágólapra másolva!

Mérlegelik a vállalkozók javaslatait

A VOSZ azonnali szelektív járulékcsökkentést szeretne, valamint jelentős változásokat a közfoglalkoztatásban. Lázár szerint a VOSZ kezdeményezését minden pontban mérlegelni fogják.  

14:51
november 03, 2016
Vágólapra másolva!

Lázár: 2010 óta jelentősen erősödött a gazdaság

A kormány úgy gondolja, hogy a következő évek egyik fontos kérdése a béremelés és a beruházások kérdése. Mindkettőt támogatja a kormány, mivel 2010 óta jelentősen erősödött a gazdaság, és van mozgástér - mondta Lázár. 

14:53
november 03, 2016
Vágólapra másolva!

Tartósan 5 százalék alatt a munkanélküliek száma

Ha a magyar gazdaság erősödött az elmúlt években, akkor azt hosszú távon fenn lehet tartani - mondta Lázár. A stabil és fenntartható gazdaságpolitikához csak olyan döntéseket szabad hozni, amiket meg is lehet őrizni - tette hozzá. Nagy siker, hogy tartósan 5 százalék alatt van a munkanélküliség. 

14:55
november 03, 2016
Vágólapra másolva!

Egyre több az álláshely

Lázár János arról is beszélt, hogy folyamatosan nő az álláshelyek száma 2010 óta. A foglalkoztatottsági arány 53 százalék volt, míg most 67 százalék. Mindez óriási teljesítmény, és páratlan az elmúlt 30-40 évben - tette hozzá. A bérekről azt mondta, hogy bérnyomás van a gazdaságon.  

14:57
november 03, 2016
Vágólapra másolva!

Cél a teljes foglalkoztatottság

A Miniszterelnökség vezetője szerint a teljes foglalkoztatottságot tartja egészségesnek a kormány.  

15:00
november 03, 2016
Vágólapra másolva!

Lázár: Mi lenne, ha nem lenne létszámstop?

Lázár János szerint kedvező jel, hogy jelentősen nőtt a lakásépítések száma, és a bejelentések száma is. Az a jó, ha bajban az állami szektor biztosít állásokat, de ha a gazdaság jól megy, akkor a fordított irány a helyes.  A 2010-es létszámstop ellenére is 20-30 ezerrel nőtt az állami szektor létszáma. Mi lenne, ha nem lenne létszámstop? 

15:02
november 03, 2016
Vágólapra másolva!

85 százalék nyolc nap alatt választ kap

Aki az államhoz fordul, azoknak 85 százaléka nyolc nap alatt valamilyen választ kap - mondta Lázár. 2010-ben ez az arány 44 százalék volt - tette hozzá.  

15:05
november 03, 2016
Vágólapra másolva!

Több milliárd maradt az emberek zsebében

Lázár János szerint az állam mind a személyi igazolványok, mind a lakcímkártyák esetében díjmentes kiállítást nyújt. Mindez milliárdokat hagyott az emberek zsebében - tette hozzá. Újabb csomag készül, hogy 2017-ben, miért nem kell majd fizetni. 

15:07
november 03, 2016
Vágólapra másolva!

Jövő héten üléseznek a kabinetek

A gazdasági és a stratégiai kabinet a jövő héten ülésezik. 

15:11
november 03, 2016
Vágólapra másolva!

Kivizsgálják az orosz szálat

Nemzetbiztonsági kabinetülésen kell kivizsgálni, hogy a bőnyi rendőrgyilkossággal gyanúsított Gy. István által vezetett Magyar Nemzeti Arcvonal nevű szervezet kapcsolatban állt-e az orosz katonai hírszerzés embereivel – válaszolta az Origo kérdésére Lázár János. Mérlegelni fogják, foglalkoznak-e az üggyel, de meg kell hallgatni a belügy embereit is. Hozzátette, 2010-ben vizsgáltak hasonló félkatonai szervezeteket, ezeket betiltották, a magyar állam visszaszerezte az erőszak monopóliumát.

15:14
november 03, 2016
Vágólapra másolva!

A biztonság az első a metrónál

A hármas metróval kapcsolatban a kormány terveiről azt mondta Lázár János: céljuk felújítani a vonalat, hogy biztonságban lehessen közlekedni. A másik cél, hogy jó minőségű szolgáltatást kapjanak az emberek. Az első feladat viszont a veszély elhárítása, a második a megállók felújítása.

15:16
november 03, 2016
Vágólapra másolva!

Akár többet is adnak a felújításra

Az Origo kérdésére válaszolva Lázár János azt mondta, eddig 200 milliárd forintot szántak a metró felújítására, ám a kormány kész ennél többet adni, ha ez nem elegendő. Hozzátette, az uniós szabályok miatt nem tudnak a közbeszerzésekre vonatkozó jogszabályokon változtatni. 

15:20
november 03, 2016
Vágólapra másolva!

Reális a 30-40 százalékos béremelkedés

Kérdésünkre Lázár János reálisnak nevezte, hogy öt éven belül 30-40 százalékkal emelkedjenek a reálbérek Magyarországon. Hozzátette, a kormány nem fog belenyúlni a piaci folyamatokba. Szerinte 2014-2015-ig az ország úgy tudott versenyképes maradni, hogy alacsonyak voltak a bérek, ám ma már ez tarthatatlan, mert a hazai munkaerő el fogja hagyni az országot. 

15:20
november 03, 2016
Vágólapra másolva!

Nem lehet politikai játszma a 3-as metró

Lázár János arról is beszélt, hogy reméli a 3-as metró működése nem szubjektív. Nagy hiba, ha a 3-as metró a főpolgármester játéka. Nem lehet politikai játszma a 3-as metró üzembiztonsága - tette hozzá. Föl vagyunk készülve arra az esetre, ha leáll a 3-as metró, és mindent megteszünk, hogy megoldjuk ezt a problémát - mondta Lázár. 

15:23
november 03, 2016
Vágólapra másolva!

Lázár: Ezt nagyon megbánhatják

Nagyon megbánhatja Rakamaz önkormányzata, ha trükközik az uniós pénzekkel - mondta egy kérdésre Lázár János. Mi segítünk az önkormányzatoknak, de Rakamaz esetében lehet, hogy az önkormányzat visszaélt a kormány jóindulatával - tette hozzá. Ezek felháborító ügyek, és véget kell vetni ezeknek - mondta a politikus. 

15:25
november 03, 2016
Vágólapra másolva!

Az ET jelentése hazugság

Az Európa Tanács jelentése hazugság a hazai menekülttáborokról - mondta Lázár. A jelentésben lévő dolgok nem történtek meg.  

15:26
november 03, 2016
Vágólapra másolva!

Lázár nem foglalkozik a Forbes-listával

A Forbes listáján lévő. kormányhoz közeli emberek helyzetéről azt mondta Lázár, hogy nem foglalkozik ilyen kérdésekkel. 

15:29
november 03, 2016
Vágólapra másolva!

Pharaon: Az USA nem válaszolt

2014-ben az Egyesült Államok és Szaúd-Arábia nem emelt kifogást Pharaon vízumkérelmével kapcsolatban, és Németország elfogadta azt. Az előbbi kettő két éve nem válaszolt a magyar megkeresésre - mondta Lázár. A miniszterelnök azt mondta, hogy ennek az embernek a tevékenysége nem sértette hazánk nemzetbiztonsági érdekeit. Senki nem tiltakozott, hogy ez az ember vízumot kap. 

15:31
november 03, 2016
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor Londonba utazik

Theresa May meghívta Orbán Viktort, de nem biztos, hogy a jövő héten ez sorra kerül - mondta Lázár. A találkozón a brexit utáni helyzet lesz terítéken, és a magyar-brit gazdasági kapcsolatok. 

15:33
november 03, 2016
Vágólapra másolva!

Lázár: Én ezt nem támogatom

Lázár János egy kérdésre azt mondta, hogy még nincsen döntés a kancellárok helyzetéről. Nem rendszerátalakításra, hanem fejlesztésre van szükség az egészségügyben, ami létesítmény- és bérfejlesztés. Én egyáltalán nem támogatom a kancellári rendszert - mondta a miniszter. 

15:39
november 03, 2016
Vágólapra másolva!

Ha lett volna jelzés, letartóztatják

Lázár János elmondta Pharaon ügyében, ha kaptak volna jelzést, akkor 2015-ben letartóztatták volna. „A körözését csak ezután erősítették meg. Nincsen információm arról, hogy Magyarország más nemzetközileg körözött személynek adott-e vízumot, de bármelyik schengeni ország megtehette” - mondta a miniszter. 

15:41
november 03, 2016
Vágólapra másolva!

Rossz víz: megoldódik a probléma

A Miniszterelnökség vezetője szerint a rossz minőségű ivóvíz problémája Makó térségében meg fog oldódni. 

15:45
november 03, 2016
Vágólapra másolva!

Lázár János és a néptánc

Lázár János arról is beszélt, hogy a néptáncosok életjáradéka esetében néhány száz emberről van szó.  A magyar táncművészet eredményei igényelték ezt a hozzáállást - tette hozzá. Jól körbehatárolható a kör, hogy kiről van szó, és nem lesz bővítés. 

15:48
november 03, 2016
Vágólapra másolva!

Lázár: Varga Mihály a legsikeresebb

Tágabb beszélgetés folyik majd a munkaadók és a munkavállalói oldal között a következő hetekben, és nemcsak a minimálbér emelésének a mértéke lesz napirenden - mondta Lázár. A kormány legsikeresebb tagja Varga Mihály - mondta a politikus, és ezért nem véletlenül kapott szabad kezet a tárgyalásokra a kormányfőtől. 

15:50
november 03, 2016
Vágólapra másolva!

Csak Hegyeshalmon ellenőriznek az osztrákok

Minden lehetőséget számba vett a gazdasági minisztérium a gazdaságélénkítés további lehetőségeiről. Hegyeshalmon kívül máshol nincs ellenőrzés az osztrák-magyar határon - mondta a miniszter. 

15:52
november 03, 2016
Vágólapra másolva!

A siker függvénye

A magyar oktatási rendszer sikere attól függ, hogy azok menjenek egyetemre, akik gimnáziumot végeznek - mondta Lázár. 

15:54
november 03, 2016
Vágólapra másolva!

Értékelés

Lázár jónak értékelte az 1956-os emlékbizottság és az Emberi Erőforrások Minisztériumának a munkáját.

15:57
november 03, 2016
Vágólapra másolva!

Lázár: Itt nem pénzkérdésről van szó

Amíg a temetőink nem lesznek rendben, az ország sem lesz rendben - mondta a temetőfelújításokról a Miniszterelnökség vezetője. Itt nem pénzkérdésről van szó.   

15:59
november 03, 2016
Vágólapra másolva!

Minden emlékhelyet rendbe kell tenni

A Miniszterelnökség vezetője szerint az összes hazai emlékhelyet rendbe kell tenni. Találtunk olyan emlékműveket, amik méltatlan állapotban voltak, vannak - tette hozzá. 

16:01
november 03, 2016
Vágólapra másolva!

Zuglói tűzeset: megkeresésre várnak

A kormány várja a zuglói zsidó hitközség megkeresését, és segítséget nyújt nekik, hogy a tűzeset kárait ki tudják javítani - mondta a miniszter. 

16:04
november 03, 2016
Vágólapra másolva!

Bajban vannak a vállalatok

Lázár János arról is beszélt, hogy a járulékcsökkentés esetében egy hosszú és fenntartható megoldást kell találni. Magyarországon a versenyképes vállalatok bajban vannak a munkaerő miatt, a kormánynak elsősorban a munkaadóknak kell segítenie - mondta a politikus. 

16:06
november 03, 2016
Vágólapra másolva!

Lázár: Nincs szükség a letelepedési kötvényre

A letelepedési kötvény meg fog szűnni, mivel nincsen szükség rá - mondta Lázár. 

16:09
november 03, 2016
Vágólapra másolva!

Budapestnek tovább kell fejlődnie

Azzal, hogy hazánk a bóvliban volt, több nagy bank- és befektetési ház nem vett magyar állampapírokat. Most teljesen más finanszírozású konstrukció előtt nyílik meg a lehetőség - mondta Lázár. Budapestnek a további fejlődéshez szüksége van arra, hogy újabb befektetők érkezzenek, de ez nem jelenti azt, hogy befektetési kötvények lesznek. A kormány szerint nem lényeg az, hogy a Moody's holnap felminősíti-e Magyarországot - mondta a politikus. 

16:12
november 03, 2016
Vágólapra másolva!

Lázár nem foglalkozik a Jobbik pénzügyeivel

Lázár János arról is beszélt, hogy a nemzetbiztonsági bizottság tisztázza a bőnyi rendőrgyilkosság körüli ügyeket. „A Jobbik pénzügyeivel nem foglalkozom, de egy kezdő pártnál a pénzkezelés nagyobb problémával jár, mint egy tapasztalt parlamenti erőnél” - mondta a Miniszterelnökség vezetője.  

16:15
november 03, 2016
Vágólapra másolva!

Már nincsen éjszakai vita

Lázár János szerint a karácsonyi és az éjszakai költségvetési vita méltatlan volt korábban. Most hónapokon keresztül lehetett vitázni, és ez jelentősen növelte a stabilitást. 

16:17
november 03, 2016
Vágólapra másolva!

Lázár: Nem vagyok az MSZP tagja

Nem vagyok az MSZP tagja, ezért nincsen információm arról, hogy hová tűnt a pártvagyon - mondta Lázár.  

16:19
november 03, 2016
Vágólapra másolva!

Nincs többsége a CETA-nak

A Miniszterelnökség vezetője szerint a CETA esetében a kis országok számára kockázatot jelent a szabadkereskedelem. A parlamentben jelenleg nincsen meg a szükséges többség a CETA ratifikációjához - mondta a miniszter. 

16:21
november 03, 2016
Vágólapra másolva!

A közétkeztetés az önkormányzatoknál marad

A Miniszterelnökség vezetője arról is beszélt, hogy a magyar államnak végig kellene gondolnia, hogy a közétkeztetés területén egy egységes megrendelői struktúra kellene. Egy ilyen megrendelői szervezet segíthetne a magyar mezőgazdaság helyzetén is. Egyelőre nem veszik el a közétkeztetést az önkormányzatoktól - mondta Lázár János.   

16:23
november 03, 2016
Vágólapra másolva!

Lázár támogatja az algyői népszavazást

Lázár János nem támogatja, hogy Algyőn vegyi üzemet akarnak egy iskola mellé építeni, ezért támogatja az ottani népszavazást. Szerinte nagyon gyanús, hogy az állami ingyenes telket nem fogadta el a beruházó, és mindenképpen egy magánterületen akarják felépíteni.

16:26
november 03, 2016
Vágólapra másolva!

Hatfajta magyar buszt mutattak be

Lázár János szerint, amennyiben a 3-as metró felújításához autóbuszokra lesz szükség, akkor azokat magyar beszerzőktől szerezzék meg. Ha bezárják a 3-as metrót, akkor a magyar állam helyt fog állni - tette hozzá. Hatfajta magyar buszt mutattak be a kormánynak - emlékeztetett Lázár. 

16:29
november 03, 2016
Vágólapra másolva!

Vége a Kormányinfónak

Véget ért a 68. Kormányinfó.