Lázár: Orbán Viktor influenzás

Események

Lázár János
Budapest, 2015. december 16. Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter sajtótájékoztatót tart az Országházban 2015. december 16-án. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
A 36. Kormányinfón az egészségügy és a BKV helyzete volt a középpontban. 
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül39 bejegyzés
13:07
január 14, 2016
Vágólapra másolva!

Válságban az egészségügy

Túlterheltség, rengeteg stressz és alacsony ügyeleti díj – erre panaszkodott a főigazgatónak írt levelében a győri Petz Aladár Megyei Kórház 16 sebésze. A főigazgató szerdán beszélt az orvosokkal, de több pénzt nem tudott nekik ígérni. A Kormányinfón megkérdezzük, mi tesz a kormány az egészségüggyel. 

13:08
január 14, 2016
Vágólapra másolva!

BKV

Egyelőre nem tudott megállapodni a kormány és Tarlós István a BKV hosszú távú finanszírozásáról. Lázár Jánostól megkérdezzük, mi lesz, ha továbbra sem lesz megállapodás. 

13:10
január 14, 2016
Vágólapra másolva!

Úszóháború

Forr a levegő Hosszú Katinka körül, a Kormányinfón megkérdezzük, Hódmezővásárhely befogadná-e az úszót. 

14:59
január 14, 2016
Vágólapra másolva!

Gyülekeznek

Lassan kezdődik a 36. Kormányinfó, az újságírók már a helyükön ülnek. 

15:06
január 14, 2016
Vágólapra másolva!

Késés

Már ötperces késésben van a tájékoztató. 

15:09
január 14, 2016
Vágólapra másolva!

Kezdődik

Kezdődik a Kormányinfó.

15:12
január 14, 2016
Vágólapra másolva!

Orbán influenzás

A csütörtöki kormányülésen és a Fidesz elnökségi ülésén a 2016-os év teendőit vették számba - mondta Lázár János. A Miniszterelnökség vezetője azt is elmondta, hogy Orbán Viktor influenzás lett. 

15:14
január 14, 2016
Vágólapra másolva!

Lázár: Pár száz bevándorló van csak

A német belügyminisztérium előrejelzése szerint idén több mint egymillió bevándorló érkezhet Európába, így a kormány továbbra is foglalkozik ezzel a témával. Az országban 300-400 illegális bevándorló van, így ha nem lenne kerítés, akkor a kölnihez hasonló események történtek volna Magyarországon - mondta Lázár.

Lázár János Forrás: Origo
15:16
január 14, 2016
Vágólapra másolva!

Terrorveszély

A kormány az esetlegesen előálló terrorhelyzetre akar speciális szabályokat bevezetni - mondta Lázár, aki örül, hogy vannak olyan ellenzéki pártok, amelyek nyitottak az egyeztetésre. A Miniszterelnökség vezetője szerint a csok nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy a családok újabb gyerekeket vállaljanak. 

15:19
január 14, 2016
Vágólapra másolva!

Az 1970-es évek óta nem volt ilyen

Lázár János szerint a 70-es évek óta ilyen otthonteremtési kedvezmény nem született. Úgy látja, meg kell várni a jelentkezéseket, mivel az újságírók véleményét már ismeri. Túlzott a pesszimizmus a programmal kapcsolatban, de meg kell várni, hogy a program elinduljon - mondta a Miniszterelnökség vezetője.

Festő dolgozik egy épülő lakásban Forrás: MTI/Kovács Tamás
15:22
január 14, 2016
Vágólapra másolva!

Szegények is jelentkezhetnek

A Miniszterelnökség vezetője arról is beszélt, hogy a szegények számára is nyitott a program, így nagyon sok család számára vállalható a csok. Abban az esetben, ha valaki harmadik gyermeket vállal, akkor gyakorlatilag nem kell személyi jövedelemadót fizetni. Ezek a kedvezmények pozitív eredményekhez vezethetnek - mondta Lázár János. 

15:24
január 14, 2016
Vágólapra másolva!

Folytatódnak a földárverések

A földárverésekről azt mondta, hogy az el nem kelt területek esetében újabb árverések lesznek február közepe és március vége között. A kormány információi szerint tucatnyi külföldi szerzett földet. Az MFB eddig 120 milliárd forintnyi hitelt adott ki - mondta Lázár János.

Fotó: Polyák Attila - Origo
15:27
január 14, 2016
Vágólapra másolva!

2020 utánra készülünk

Brüsszeli útjáról azt mondta a politikus, hogy öt biztossal találkozott. Navracsics Tiborral is találkozott, aki arról beszélt, hogy nagy izgalomban tartják a bizottságot a lengyel események. Már a 2020 utáni vitákra készülünk az agrárterületeken. 

15:30
január 14, 2016
Vágólapra másolva!

Európai közbeszerzés

Kifejezetten ellenzi az unió, hogy Magyarország gazdasági szerződéseket kössön Oroszországgal és Kínával - mondta Lázár János. A szabadkereskedelem csak az unión belül lehetséges az egyik biztos szerint - jelentette ki a Miniszterelnökség vezetője. A kormány kész vállalni, hogy az európai közbeszerzési szabályok szerint költi el a paksi beruházásra szánt 12 milliárd eurót. 

15:34
január 14, 2016
Vágólapra másolva!

Tiltott állami támogatás

A paksi beruházás esetében az állami támogatás kérdése a legfőbb vitapont - mondta Lázár. Bárkinek lesz lehetősége arra, hogy megvitassa, van-e tiltott állami támogatás a paksi beruházásban. Magyarországon több áramra lesz szükség, így az atomerőmű az egyik olyan lehetőség, amivel olcsó áramot tudunk előállítani - mondta a Rotschild anyagra hivatkozva Lázár János.

Egy szakember dolgozik a paksi atomerőmű vezérlőközpontjában Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd
15:38
január 14, 2016
Vágólapra másolva!

Orbán újabb feladatokat jelölt meg

Lezártuk az előző uniós költségvetési ciklust, a források 106 százalékát felhasználtuk - jelentette be a Miniszterelnökség vezetője. Két év áll az elszámolás idejére. A magyar költségvetésnek a következő időszakban 200 milliárd forintba kerül majd, hogy több mint 9000 milliárdot el tudjunk költeni.  Orbán szerint a következő feladat, hogy az idei kifizetések 2800 milliárd forintot érjenek el. A teljes összeget 2018 végére - 2019 elejére el kell érni - mondta Lázár János. 

15:41
január 14, 2016
Vágólapra másolva!

Az állam átveszi az agglomerációs közlekedést

Az uniós kifizetések szabálytalansága kapcsán semmilyen kirívó adat sincs - mondta a politikus. A kormány elfogadja Tarlós István érvelését, hogy a fővárosnak azt kell finanszíroznia, ami a törvényi kötelezettsége. A magyar állam átveszi az agglomerációs közlekedés finanszírozását, valamit a HÉV átvételére is készek vagyunk.

Képünk illusztráció Forrás: MTI/Jászai Csaba
15:43
január 14, 2016
Vágólapra másolva!

Lázár: Nincs sértődöttség

A kormányban semmilyen sértődöttség nincs a fővárossal szemben, a kormány Budapest legnagyobb támogatója és fejlesztője - mondta Lázár János. 

15:44
január 14, 2016
Vágólapra másolva!

45 ezer embert akarnak visszatoloncolni

45 ezer illegális bevándorlót akarnak Magyarországra visszatoloncolni, de nem vesszük vissza őket - mondta Lázár János. 

15:51
január 14, 2016
Vágólapra másolva!

Nem engedtük tönkremenni a kórházakat

Az Origo kérdésére Lázár János azt mondta, hogy ma Magyarország nem tud annyit fizetni az orvosoknak, mint a nyugat-európai országok. A kormány megemelte a háziorvosok támogatását, és igyekszik pénzügyileg stabilizálni a helyzetet, de egyelőre az is óriási eredmény, hogy nem engedtük tönkremenni a kórházakat - mondta Lázár János.

Az energetikai korszerűsítés befejeztével átadott budapesti Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet főépületének egyik betegszobája Forrás: MTI/Mohai Balázs
15:52
január 14, 2016
Vágólapra másolva!

Lázár: Keressük a kincseket

Keressük a kincseket - mondta a Seuso-kincsről Lázár János. Folyamatosak a tárgyalások ebben az ügyben. 

15:57
január 14, 2016
Vágólapra másolva!

Nem kárpótlási ügy

Lázár János a restitúcióról azt mondta, az alaptörvény a kárpótlási ügyeket lezárta. A kérdés, hogy a magyar állam tulajdonában vannak-e olyan tárgyak, amik nem az övéi. Ezeknek a tulajdonoknak a hovatartozásáról van vita - mondta a politikus. Ha az állam nem tudja bizonyítani, hogy az adott tárgy jogtalanul van a tulajdonában, akkor azt vissza kell szolgáltatni. 

16:01
január 14, 2016
Vágólapra másolva!

Még nem kaptak bírósági végzést

Lázár János elmondta, a miniszterelnök azt közölte, hogy ő elfogadja a főpolgármester érveit. Nem érzékelem, hogy bármelyik kormánytag izgalmi állapotba került volna - mondta a politikus. Egyelőre nem kapott bírósági végzést a Miniszterelnökség arról, hogy a Századvég tanulmányokat ki kell adni. 

16:06
január 14, 2016
Vágólapra másolva!

Segítség az építőiparban

A csok bevezetése segíthet az építőipar fellendülésében is - mondta Lázár. Az építőiparban bérnyomás van, ami szintén segíthet a mostani helyzetben - tette hozzá. A Miniszterelnökség vezetője szerint szempont volt az építőipar segítése, de nem ez volt az elsőrendű dolog.

Az építőipart is jobb helyzetbe hozza a csok Fotó: Polyák Attila - Origo
16:09
január 14, 2016
Vágólapra másolva!

Lázár: Az agglomeráció megnyugodhat

Seszták Miklós és Tarlós István tárgyalásai az átvételről szólnak majd, így az agglomerációban élők megnyugodhatnak - mondta Lázár János. A főváros mentesül ettől a tehertől. Mindig készen állunk, hogy a fővárosnak segítsünk, ha nehéz helyzetben van - mondta a politikus. Az agglomerációs tömegközlekedéssel járó költségeket a kormány átveszi.

A Volán üzemeltetésében, az agglomerációban közlekedő buszok Forrás: MTI/Máthé Zoltán
16:12
január 14, 2016
Vágólapra másolva!

Orbán segít, ha kell

Lázár János elmondta, hogy ha probléma van, akkor Orbán Viktor segítséget nyújt a fővárosnak. Soha nem mondott olyat a miniszterelnök, hogy semmilyen fejlesztési forrást nem kellene nyújtani a fővárosnak. 

16:17
január 14, 2016
Vágólapra másolva!

Bürokráciacsökkentés

A bürokráciacsökkentésről Lázár János azt mondta, hogy a Miniszterelnökség felülvizsgálja a kormányzati háttérintézmények rendszerét. Azoknak egy része meg fog szűnni.

Meggyőződésem szerint egy 6,2 százalékos munkanélküliségnél a versenyszféra képes átvenni az állami szférából munkavállalókat

- mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Lázár János Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd
16:21
január 14, 2016
Vágólapra másolva!

Lázár: Adtak egy kávét

Adtak inkább egy kávét - mondta Lázár arra a kérdésre, hogy Brüsszelben foglalkoztak-e Gyurcsány Ferenc uniós megbízásával

16:27
január 14, 2016
Vágólapra másolva!

Sok az indulat

Sok az indulat és az érzelem az oktatási kérdésekben, de jó volna, ha ezek a viták abban manifesztálódnának, hogy a gyerekek miért tudnak kevesebbet - mondta a politikus.

Az eredményeket javítani kell - mondta Lázár János Forrás: PhotoAlto/Michčle Constantini
16:29
január 14, 2016
Vágólapra másolva!

Lázár: Fontos az utánpótlás

Az utánpótlásra fordított pénzek teljes mértékben megtérülnek a magyar állam számára - mondta Lázár János. 

16:32
január 14, 2016
Vágólapra másolva!

Jó szervezeti struktúra kell

A bérrendezés csak akkor kezdődik, ha a szervezeti struktúra rendben van. A szociális ágazatban folyamatos az átalakítás, ha ez végbemegy, akkor van csak értelme az életpályamodelleknek - mondta Lázár János. 

16:35
január 14, 2016
Vágólapra másolva!

Megszegték az alaptörvényt?

Folyamatosan alaptörvényszegés érvényesül a szociális ágazatban, mivel az alaptörvényben az szerepel, hogy az érintetteknek gondosodniuk kell a szüleikről. Sokan ezt nem teszik meg, mivel nem fizetnek a szociális ellátásért - mondta Lázár János.

Képünk illusztráció Forrás: MTI/Nagy Lajos
16:37
január 14, 2016
Vágólapra másolva!

Megússzák a fodrászatok

Nem lesz a fodrászatokban online pénztárgéprendszer - jelentette be Lázár János.

Egyelőre nem lesznek online kasszák a fodrászatokban Fotó: Hajdú D. András/Origo
16:45
január 14, 2016
Vágólapra másolva!

Lázár: Ez egy politikai akció

Ki lesz írva minden pályázat, és ki is lesz fizetve minden uniós forrás - mondta Lázár János. Orbán és Putyin 2014 januárjában állapodott meg, így az EB számára elegendő idő állt rendelkezésre, hogy mindent megismerjen, ráadásul a kormány a szerződést előre megküldte az EB-nek. Az egész kötelezettségszegési eljárás egy politikai akció a magyar kormány ellen,  ez a személyes meggyőződésem - mondta Lázár János.   

16:48
január 14, 2016
Vágólapra másolva!

Demokratikus jogállam

A magyar fesztiválzenekar esete is bizonyítja, hogy Magyarország demokratikus jogállam, mivel Fischer Iván kormánnyal szembeni véleményét nyugodtan elmondhatja - mondta Lázár. 

16:54
január 14, 2016
Vágólapra másolva!

Lázár: Ezt nem tartom ördögtől valónak

L. Simon László korábban vállalkozói tevékenységet folytatott. Azt nem tartom ördögtől valónak, hogy a kormányzati szerepvállalása előtt üzleti tevékenységet folytatott - mondta Lázár János. Nem tudok mást tenni, csak hogy a vagyonnyilatkozatát ismertetem - tette hozzá a miniszter.

L. Simon László Fotó: Mudra László - Origo
16:57
január 14, 2016
Vágólapra másolva!

Hitelt vesz föl Lázár édesapja

Lázár János a családi földvásárlásokról azt mondta, édesapja 40 éve folytat mezőgazdasági tevékenységet. Minden törvényi feltételnek megfelelt a nyílt árverésen. Hitelt vesz majd föl, hogy ki tudja fizetni a vételárat - mondta a politikus. 

16:59
január 14, 2016
Vágólapra másolva!

Gépfegyver és gumibot

Egy földműves agrárcsaládból származom, ahol a 40-es években gépfegyverrel és gumibottal vették el a földjeiket. Most pedig háromszoros áron vásárolhatják vissza - mondta Lázár János. 

17:00
január 14, 2016
Vágólapra másolva!

Véget ért a Kormányinfó

Véget ért a 36. Kormányinfó, hamarosan összefoglalóval jelentkezünk.