A friss Oscar-díjas magyar először szólal meg

Események

saul fia sajtótájékoztató toldi
Vágólapra másolva!
Szerdán fél egykor szólalt meg először nyilvánosan Nemes Jeles László, aki 34 év után nyert újabb Oscar-díjat Magyarországnak. A 39 éves rendező, aki hétfőn érkezett haza Los Angelesből, a február 28-i Oscar-gála óta senkinek sem nyilatkozott. Az Origo olvasói percről percre követhették a sajtótájékoztatót, megtudhattuk, hogy az Oscar-díjas csapat Nemes Jeles László következő filmjére is együtt marad, az alkotás Magyarországon készül, a Saul fia pedig hamarosan megjelenik DVD-n.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül45 bejegyzés
13:10
március 02, 2016
Vágólapra másolva!

Ilyen izgalmas Oscar-gála még sohasem volt

Nagyon drukkoltunk, hogy megkapja Nemes Jeles László filmje, a Saul fia a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscart, aztán amikor megtörtént, magunkhoz sem tértünk. Harmincnégy év után ismét Oscar-díjas lett egy magyar film. A szobrot Byung-hun Lee dél-koreai színész és Sofía Vergara kolumbiai színésznő adta át a rendezőnek, akinek egy icipicit mintha akadozott volna a hangja, de így is ritka összeszedetten, átgondoltan beszélt.

13:12
március 02, 2016
Vágólapra másolva!

Megköszönte Magyarországnak is

A köszönőbeszédre csak 45 másodperc áll rendelkezésre (bezzeg a főbb díjak nyertesei akármeddig szónolkolhatnak), szóval jól ki kell gondolni, mi fér bele ilyenkor a nyúlfarknyi időbe. Nemes Jeles László megköszönte Magyarországnak is, hogy támogatták a filmjét.

Nemes Jeles László a Saul fia díjával a kezében a 88. Oscar-gálán a Los Angeles-i Dolby Színházban 2016. február 28-án Forrás: MTI/AP/Invision/Chris Pizzello
13:14
március 02, 2016
Vágólapra másolva!

Hitler kedvenc zeneszerzője rossz ötlet

Botrány kerekedett abból, hogy milyen szerencsétlenül választottak lekeverő zenét az Oscar-gála szervezői. Ugyan minden díjazottnak Richard Wagner dallamával jelezték, hogy lejárt az idő, most már menni kell a színpadról, de Nemes Jeles László esetében különösen rosszul vette ki magát, hogy miközben a rendező épp a holokausztra utalva az emberi lélek sötétségéről beszél, felcsendül a nácik által kedvelt, antiszemita nézeteket valló komponista zenéje. Wagner műveiből egyébként sokszor használnak fel részleteket az Oscar-gálákon, nem ez az első eset.

13:18
március 02, 2016
Vágólapra másolva!

A főszereplő Sylvester Stallonéval fotózkodott

Az Oscar-gálát hajnalig tartó buli követte, ahol Röhrig Géza, a Saul fia főszereplője Sylvester Stallonéval és Ben Affleckkel is fotózkodott.

Sylvester Stallone és Röhrig Géza az idei Oscar-gála után Forrás: Röhrig Gézáról - az érdeklődőknek Facebook-csoport
13:25
március 02, 2016
Vágólapra másolva!

Gyülekeznek az újságírók

Szűk tíz perc van a sajtótájékoztató kezdetéig, kezd dugig megtelni a Toldi moziterme. A kamerák tömött sorban, nagy a médiaérdeklődés.

13:30
március 02, 2016
Vágólapra másolva!

Ők lesznek itt

Őket várjuk most a Saul fia sajtótájékoztatójára, még nem érkeztek meg:
Nemes Jeles László rendező
Röhrig Géza színész
Sipos Gábor producer
Rajna Gábor producer
Rajk László látványtervező
Zányi Tamás hangmérnök
Melis László zeneszerző
Krasznahorkai Balázs, a rendező munkatársa
Zabezsinszkij Éva casting director,
Vági Zoltán történész-szakértő,
Böszörményi Gábor, a filmet Magyarországon forgalmazó Mozinet Kft. ügyvezetője.

13:32
március 02, 2016
Vágólapra másolva!

Néhány alkotó még úton van

Öt-tíz percet csúszik a sajtótájékoztató.

13:34
március 02, 2016
Vágólapra másolva!

Újságírók várták a reptéren

A Saul fia friss Oscar-díjas rendezője hétfőn este érkezett meg Ferihegyre, ahol a hazai újságírók izgatottan toporogva várták. Nemes Jeles László napszemüveg mögé rejtőzött, és nem nyilatkozott. A Blikk újságírója megszámolta, hogy négy bőröndöt hozott magával, valamint - állítólag - kihúzta belőle, hogy Franciaország az otthona, ott nőtt föl, oda húz a szíve, és ott szeretne élni továbbra is. Ennek teljesen ellentmond az a tény, hogy tíz éve Magyarországon él, itt forgatta a Saul fiá-t, és itt tervezi készíteni a következő, Sunset munkacímű új filmjét is, ami már előkészítési fázisban van, magyar nyelvű lesz, a Nemzeti Filmalap támogatja, és épp bőszen keresik hozzá a szereplőket.

13:37
március 02, 2016
Vágólapra másolva!

Amerikában nem volt sajtótájékoztató

Szokás, hogy a frissen díjazott alkotók még az Oscar-gála alatt gyorsan tartanak egy rövid sajtótájékoztatót. Arra számítottunk, hogy a Saul fia rendezőjével is így lesz. Mivel sem felvétel, sem Nemes Jeles László nyilatkozata nem került ki, úgy tűnik, ez Nemes Jelesnél elmaradt. Az Oscar óta most fog megszólalni először nyilvánosan.

Emmanuel Lubezki, Nemes Jeles László, Leonardo DiCaprio és Alejandro González Inárritu az Oscar-gála végén Forrás: AFP/2016 Getty Images/Kevin Winter
13:41
március 02, 2016
Vágólapra másolva!

Hollywoodi prominensek leesett állal nézték a Saul fiát

"Amikor legutóbb Amerikában voltam, részt vettem egy vetítésen Brett Ratner házában, ahol ott volt egy pár színész, pár stúdiófőnök, és fantasztikusan meleg fogadtatása volt a filmnek. Végig nagyon halkan, nagyon figyelmesen nézték, egy tűt lehetett volna hallani, ha leesik. És a végén erős vastapsot kapott" - mesélte az Origónak Andy Vajna filmügyi kormánybiztos. Olvassa el, mi mindent mondott a Saul fiáról.

13:42
március 02, 2016
Vágólapra másolva!

Megérkezett Nemes Jeles László

Teátrálisan meghajol, és szégyenlősen mosolyog: hatalmas taps fogadta.

A hátizsákban elhozta a díjakat, az Oscart is Fotó: Polyák Attila - Origo
13:43
március 02, 2016
Vágólapra másolva!

"Rosszat hoztam el"

Viccelődik Nemes Jeles László, majd előhúzza az Oscar-díjat a hátizsákjából.

13:45
március 02, 2016
Vágólapra másolva!

Kipakolják a többi díjat is

Kattognak a fényképezőgépek, az Independent Spirit Awardson nyert szobor, Zányi Tamás hangmérnök Golden Reel díja is ott áll - az Oscar-szobor mellett.

13:47
március 02, 2016
Vágólapra másolva!

Rekordot döntött a magyar mozikban a Saul fia

180 ezren látták már a filmet, 45 mozi vetíti országosan most is.

Máris rekordot döntött Forrás: Collection Christophel/© Laokoon filmgroup/Laokoon Filmgroup
13:48
március 02, 2016
Vágólapra másolva!

Megérkezett Röhrig Géza is

A főszereplő is elfoglalta a helyét, nagy tapsot kapott ő is. Röhrig New Yorkban él.

13:49
március 02, 2016
Vágólapra másolva!

Kinézett már egy házat, elég jól néz ki

Mit lehet csinálni, ha valaki rögtön, az első filmjével megnyeri az Oscart? Mi következhet ez után? "Ez komoly probléma" - válaszolja Nemes Jeles, viccelődik a házzal, amit már kinézett magának, de elismeri, ez után nehéz lesz.

Érzi, hogy ez után nehéz lesz Fotó: Polyák Attila - Origo
13:51
március 02, 2016
Vágólapra másolva!

Mennyi jutott az örömből?

Nem látott semmit az örömből, amit a magyarok átéltek, mert ő épp repülőn ült, de nagyon örül, ha a magukénak érzik a magyarok a díjat - mondja Nemes Jeles. Röhrig azt meséli, sok üzenetet kapott, például egy gyerektől, aki örült, hogy az anyukája megengedte, hogy fennmaradjon éjszaka nézni az Oscar-közvetítést. Úgy érezte: "tizenöt millió magyar Sauljaként ültem az Oscaron" - fogalmazta meg Röhrig Géza, Saul megformálója.

13:54
március 02, 2016
Vágólapra másolva!

Spielberg is látta a filmet

Spielberg szerint fontos a Saul fia - meséli Nemes Jeles. Az amerikai rendező nem gondolta, hogy ilyen sokat kell várni a Schindler listája után, hogy elkészüljön egy ilyen film. A Saul fia nagyban hozzájárul a kollektív emlékezethez - mondta Spielberg Nemes Jeles László filmjéről. A jelölteknek rendezett ebéden találkozott az amerikai rendezővel.

13:57
március 02, 2016
Vágólapra másolva!

A belső nézőpont volt fontos

Az Auschwitzi tekercseket olvasta először, az motiválta a film elkészítésekor elsősorban. Amit meg akart jeleníteni, az a belső nézőpont.

Spielberg szerint fontos film Forrás: Photo12/Archives du 7e Art/Laokoon Filmgroup/Laokoon Filmgroup
13:58
március 02, 2016
Vágólapra másolva!

Érzi-e, hogy agyonnyomja ez a díj?

Négy kiló - válaszolja Nemes Jeles László az Origo kérdésére. "Berakjuk egy szép kis vitrinbe, és remélem, nem látjuk mindennap. Komolyra fordítva a szót: inkább jobban érzem magam, hogy megnyertük. Ha már ott voltunk. Aztán lehet, hogy nem csinálok egyetlen normális filmet ezután. Nem lehet előre tudni, ez az izgalmas benne." 

Nemes Jeles László még régebben válaszolta azt az Origónak egy interjúban, hogy a zsűri nagydíjában (Cannes-ban hozta el) az a jó, hogy nem nyomja agyon.

13:59
március 02, 2016
Vágólapra másolva!

Ha jól csináljuk, nem fog agyonnyomni

Bölcsesség kell hozzá, és szerencse - mondja a Saul fia rendezője.

14:01
március 02, 2016
Vágólapra másolva!

Mintha igazából ez nem történt volna meg

Furcsa volt az Oscar-gálát megélni, módosul a tudatállapot, furcsa dolog történik ilyenkor az agyban - válaszolja Nemes Jeles arra a kérdésre, hogyan élte meg a gála eseményeit. Alig emlékszik valamire, Chris Rock műsorvezető viccelődései is alig vannak meg.

Rosszat hoztam el - mondta viccelődve, majd előhúzta az Oscar-díjat a hátizsákjából Fotó: Polyák Attila - Origo
14:04
március 02, 2016
Vágólapra másolva!

Röhrig: Az Oscar az idiotizmus orvosi esete

A Lenin-mauzóleum előtt álló emberekhez hasonlítja Röhrig Géza az Oscar-gálán álldogáló önkénteseket, akiknek az a dolguk, hogy egyből leüljenek a sztárok helyére, ha ők felállnak. "Nem az én világom" - mondta Röhrig a díjkiosztóról. Ő kint várt amúgy a saját kategóriájukra, nem volt bent végig.

14:04
március 02, 2016
Vágólapra másolva!

Titkos tervem, hogy világsztárt csináljak egy magyar színésznőből

Nemes Jeles a következő filmjéről beszél. Most zajlik a Sunset című újabb filmjének a castingja. Zabezsinszkij Éva casting director arról beszél, hogy a határon túli magyarok között is kutatják a szereplőket. Nemcsak amatőröket keresnek, színészeket is várnak. Szeretnénk felfedezni új arcokat – mondja a casting director. Titkos tervem, hogy világsztárt csináljak egy magyar színésznőből - tette hozzá Nemes Jeles.

14:10
március 02, 2016
Vágólapra másolva!

Kik gratuláltak az Oscar után?

Röhrig: Nem vagyok penge celebekből, ismerős volt az arca, de a nevét nem tudtam, sok ilyen volt.

Celebekből nem penge Fotó: Polyák Attila - Origo
14:12
március 02, 2016
Vágólapra másolva!

"Mintha bedrogoztak volna"

Kicsit jetlagem van, szabadkozik Nemes Jeles László.

Fotó: Polyák Attila - Origo
14:14
március 02, 2016
Vágólapra másolva!

Van-e még feltáratlan része a holokausztnak?

Nemes Jeles: Biztos, hogy van, de úgy érzem, hogy a filmben én mindent elmondtam, amit tudtam.

Vági Zoltán történész: Nem egy gyerek volt ott Röhrig Géza - vagyis Saul - kezében, hanem százezer. Saul fiai címmel program indul a Magyar Levéltárban, ennek során szeretnék összegyűjteni a holokauszt alatt elhunyt összes magyar gyermek nevét.

14:16
március 02, 2016
Vágólapra másolva!

Maradunk Magyarországon

A stáb a következő filmre is együtt marad, Nemes Jeles következő filmje, a Sunset magyarul, Magyarországon forog. De már jelentkeztek külföldi filmesek, hogy együtt dolgoznának vele.

14:18
március 02, 2016
Vágólapra másolva!

Tényleg visszautasítják a hollywoodi megkereséseket?

Több filmprojektet lehet egyszerre fejleszteni, válaszolja Nemes Jeles. Az a tervem, hogy ne egy filmem legyen, mondja ironikusan. "Szeretnék más nyelven is filmet forgatni, meglátjuk, hogy ez hogyan valósítható meg, milyen formában."

A következő filmre is együtt marad a csapat Fotó: Polyák Attila - Origo
14:19
március 02, 2016
Vágólapra másolva!

Családi körben is megünnepelték az Oscart?

Nemrég érkeztek haza, mondja Sipos Gábor producer. Ma délután lesz az ölelkezés. 

14:22
március 02, 2016
Vágólapra másolva!

Nem gondoltak az Antigonéra

Felmerült, hogy az Antigoné motívuma tudatosan benne volt-e a Saul fiában. Nemes Jeles László azt mondta, nem, hat évig nem gondoltak erre egyáltalán, Bárdos Judit filmesztéta erre felvetette, hogy aki nem értette Saul monomániás törekvését, hogy miért akarja eltemetni a gyermeket, annak az Antigoné szolgálhat segítségül, mint alapvető kulturális tradíció. Filmet elemez a média, kattognak még mindig a fényképezőgépek.

14:24
március 02, 2016
Vágólapra másolva!

Voltak magyarok a Sonderkommandóban?

Vági Zoltán történész vette át a szót, készülnek egy kötettel, meséli. Erkölcsi kötelességüknek érzik, hogy a Sonderkommando magyarországi vonatkozásait feldolgozzák. 

14:28
március 02, 2016
Vágólapra másolva!

De mi az a porajmos?

Azt mindenki tudja, mi az a soá. De hányan tudják, mi az a porajmos? - hívja fel a figyelmet Röhrig Géza a roma származásúak holokausztjára, amely olyan téma szerinte, ami nincs benne a köztudatban.

A roma holokauszt nincs benne eléggé a köztudatban Fotó: Polyák Attila - Origo
14:30
március 02, 2016
Vágólapra másolva!

Magyarul nem akart volna pár szót mondani a színpadon?

Gondolkozott rajta, hogy mondjon-e pár szót a díj átvételekor magyar nyelven? Sokat jelentett volna - kérdezte az Origo, mire Nemes Jeles azt válaszolta: Magyar filmet csináltam, úgy érzem, ez eléggé üt. 

14:34
március 02, 2016
Vágólapra másolva!

Pozitív volt a köszönőbeszéd

Ez volt a legpozitívabb köszönőbeszéde az összes közül, sok volt az utóbbi időben. Próbált mindig másfélét mondani. Most szándékos volt, hogy pozitívabban beszélt: arról, hogy lehet embernek maradni, akkor is, amikor nincs remény. Nem volt felépítve, hogy na, majd az Oscaron ez lesz, de érezte, hogy most ezt szeretné elmondani, ez a jó pillanat - mondta Nemes Jeles.

14:36
március 02, 2016
Vágólapra másolva!

Áprilisban jön a DVD

Sok országban jött ki a film a mozikban, hetente indul el egy országban. Dolgoznak a DVD- és Blu-ray-megjelenésen, különleges kiadványt szeretnének, amire büszkék lehetnek. Csináltak már kommentárt, sok extra lesz rajta, például Nemes Jeles Türelem című kisfilmje, kihagyott jelenetek.

14:38
március 02, 2016
Vágólapra másolva!

Magyarország egy emberként drukkolt

Mennyire érezték azt, hogy az egész magyar filmet képviselik, és az egész magyar filmre figyelnek kint? Azt érezték, hogy az ország egy emberként drukkolt. Más filmeseknek szívesen segítenek, ha tudnak.

Az Oscar-gálán elmondott volt a legpozitívabb köszönőbeszéde az összes közül Fotó: Polyák Attila - Origo
14:39
március 02, 2016
Vágólapra másolva!

Puskás Öcsi érezhette így magát, amikor bevarrta a hatodikat

Felemelő pillanat volt, amikor kibontották a borítékot - mondta Röhrig Géza. 

Várja az első olyan magyar elnököt, aki a rendszerváltás után született, és aki túl tud lépni az ideológiai frontvonalakon - mondja Röhrig, és hatalmas tapsot kap. 

14:42
március 02, 2016
Vágólapra másolva!

Az akusztika fontos

Zányi Tamás hangmérnök: "A hang, az akusztika fontos része a filmnek, és nagy dolog ez a díj." Rámutat a Golden Reel díjra, ami magasabb, mint az Oscar, cserébe könnyebb. "Kár, hogy Erdély Mátyás operatőr nincs itt". Ő is kapott elismerést: az amerikai operatőrök céhének a díját.

14:45
március 02, 2016
Vágólapra másolva!

Telefonon nézni filmet az a világvége

Az Origo arról kérdezte Nemes Jelest, hogy mit szól ahhoz, hogy áprilistól már mobiltelefonon is meg lehet majd nézni a Saul fiát. Ő hisz a filmben, a celluloid mágiájában, és reméli, hogy az emberek rájönnek, hogy eleget hülyítették már őket a pixelekkel. Jó, hogy beülsz egy moziba, sötét van, nem lehet megállítani, nem lehet közben facebookozni, mondta Nemes Jeles. Fontos, hogy sokan meg tudják nézni, tette hozzá Sipos Gábor producer, és szerinte az, aki igazán meg akarja nézni a filmet, úgyis elmegy a moziba.

14:51
március 02, 2016
Vágólapra másolva!

"Laci, a szobrot fogd meg!"

Vége a kérdéseknek, közös képhez állnak össze az alkotók. "Laci, a szobrot fogd meg" - kiabálja egy fotós, Nemes Jeles László megragadja az Oscart, és mosolyog. (Amúgy tudni lehet a Saul fia rendezőjéről, hogy utálja, ha becézik, a legközelebbi munkatársai is Lászlónak szólítják.)

14:54
március 02, 2016
Vágólapra másolva!

Nemes Jelesék már kabátban

Vége a sajtótájékoztatónak, az újságírókat kiküldik a teremből. A film alkotói a pulpitus mögött beszélgetnek. A tévés riporterek hiénaként próbálnak lecsapni Nemes Jelesre. 

14:55
március 02, 2016
Vágólapra másolva!

Nemes Jeles László dedikál

Indul egy suliprogram, amely keretében tizenvalahány-ezer diák ingyen nézheti meg a Saul fiát. Ők fogják kapni a mozijegy mellé azt a füzetnyi háttéranyagot, amelyet most Nemes Jeles László aláír pár embernek.

Fotó: Polyák Attila - Origo
14:58
március 02, 2016
Vágólapra másolva!

Befejeződött a sajtótájékoztató

Lassan a mi szűrünket is kiteszik innen, búcsúzunk, köszönjük a figyelmet.

15:11
március 02, 2016
Vágólapra másolva!

Az Origo olvasóinak dedikált

Nemes Jeles László az Origo olvasóinak dedikálta a cannes-i stábfotót Forrás: Origo