Fokozott rendőri ellenőrzés lesz októberben

Események

Zákány, 2015. szeptember 29. A gyorstelepítésű drótakadály a magyar-horvát zöldhatáron, Zákány és Botovo között 2015. szeptember 29-én. MTI Fotó: Varga György
Vágólapra másolva!
Kiürült a menekültáradat által leginkább sújtott kelet-horvátországi térségben lévő opatovaci sátortábor, mindössze néhány százan tartózkodnak ott. Horvátország eddig mintegy egymilliárd forintnyi kunát költött a menekültválság kezelésére. Közben Papp Károly országos rendőrfőkapitány az ország egész területére fokozott ellenőrzést rendelt el. A rendőrök bárkit igazoltathatnak, ruházatukat átvizsgálhatják, és a gépjárművek csomagtartójába is benézhetnek. Kövesse az eseményeket az Origóval percről percre!
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül104 bejegyzés
15:22
szeptember 29, 2015
Vágólapra másolva!

Így néz ki a drótakadály Zákánynál

Az úgynevezett gyorstelepítésű drótakadályt a magyar–horvát zöldhatáron, Zákány és Botovo között húzták fel a magyar katonák.

Forrás: MTI/Varga György
15:22
szeptember 29, 2015
Vágólapra másolva!

Újabb migránscsoport érkezett Beremendre

Újabb migránscsoport jött a beremendi határátkelőhöz kedd délelőtt – közölte az M1 aktuális csatorna tudósítója. A Horvátország felől 10 busszal érkező illegális bevándorlókat a magyar határőrizeti szervek átvizsgálják, magyar buszokra szállítják át, a magyarbólyi vasútállomásra viszik, és onnan utaztatják tovább őket.

15:23
szeptember 29, 2015
Vágólapra másolva!

Halott menekültet találtak egy magyar kamionban

Életét vesztette egy húszéves iraki menekült abban a kamionban, amit egy magyar sofőr vezetett a franciaországi Calais kikötője közelében – közölték kedden a helyi hatóságok. Az iraki férfira valószínűleg ráborult a rakomány egy fékezéskor. A kamionon egy magyar cég, a Waberer's reklámja látható, a rendszáma is magyar. Részleteket itt olvashat az esetről.

15:26
szeptember 29, 2015
Vágólapra másolva!

Pécsett és Zalaegerszegen is tárgyalhatják a büntetőügyeket

Az Országgyűlés keddi rendkívüli ülésén lehetővé tette, hogy az illegális bevándorlással összefüggő büntetőügyeket Szeged mellett Pécsett és Zalaegerszegen is tárgyalhassák a bíróságok. A fideszes Tuzson Bence és Vas Imre erről szóló – sürgős tárgyalásban megvitatott – törvényjavaslatát 136 igen szavazattal, 26 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett fogadta el a parlament. A törvénymódosítás a kihirdetését követő napon lép hatályba.

Menekültek a gyékényesi vasútállomásnál, Zákány közelében Forrás: MTI/Máthé Zoltán
15:36
szeptember 29, 2015
Vágólapra másolva!

Schengen nem működik

Zágráb nem hangoskodik, nem épít kerítést, és nem küld katonaságot a határaira, hanem csendben teszi a dolgát – jelentette ki Zoran Milanovic horvát miniszterelnök Opatovacon. Kijelentette: Schengen nem működik, Horvátország pedig nem mondhatja meg Görögországnak, mit kell tennie. Horvátország szerinte nagyszerűen oldotta meg a menekültek fogadását, mindenki elégedett volt, és nem történt incidens. "Ez a munka, ezt hívják államnak" – hangsúlyozta.

Zoran Milanovic horvát kormányfő Forrás: AFP/Thierry Charlier
15:40
szeptember 29, 2015
Vágólapra másolva!

Találgatják, mi lesz a magyar határzár után

A Jutarnji List című horvát napilap azt boncolgatta, mi történik, ha Magyarország lezárja a magyar–horvát zöldhatárt. A legrosszabb esetben Szerbia Bosznia felé irányítja a menekülteket – írta a lap. A cikkből nem derül ki, de a szerző valószínűleg arra gondolhatott, hogy amennyiben Magyarország nem fogadja a menekülteket, és Horvátország megpróbál változtatni eddigi hozzáállásán, szigorítva a határellenőrzésén, megvalósulhat a boszniai forgatókönyv. A cikk szerzője meg nem nevezett forrásra hivatkozva azt állítja, hogy Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök és Milorad Dodik boszniai szerb miniszterelnök már meg is állapodtak erről. Az újságíró szerint Bosznia nincs felkészülve az menekültek fogadására, ezért nagy valószínűséggel a több tízezres tömeg szervezetlenül indulna el Horvátország felé.

Menekültek tartanak Németország felé Forrás: Origo

A horvát hatóságok teljesen tehetetlenek lennének egy ilyen áradattal szemben, ugyanis Bosznia-Hercegovina és Horvátország között 1100 kilométer hosszú határ van – véli a szerző. Egy másik forgatókönyvet is felvázol a lap, amely szerint a Közel-Keletről érkező migránsok hajókkal indulnának Horvátország felé. Ebben az esetben az ország délkeleti részén elhelyezkedő Lastovo, Vis és Mljet szigete, valamint a Prevlaka-félsziget kerülne migrációs nyomás alá.

15:42
szeptember 29, 2015
Vágólapra másolva!

Tizenhárom ítélet egy nap alatt

Tizenhárom ítéletet hozott határzár tiltott átlépésének bűntette ügyében a Szegedi Járásbíróság hétfőn. A bíróság hat vádlottat egy, hetet két évre kiutasított Magyarország területéről. Egy ügyben a bíróság nem hozott ítéletet, az iratokat visszaküldte az ügyésznek. A vádlottak többségében iraki állampolgárságúnak vallották magukat, de volt köztük olyan is, aki koszovói és szíriai személyi adatokat közölt.

15:47
szeptember 29, 2015
Vágólapra másolva!

Juncker büszke, hogy Európát választják a menekültek

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a menekültek befogadását "Európa égető kötelességének" nevezte Párizsban. "Üdvözlet a menekülteknek!" – mondta Juncker az 509 delegált tapsvihara közepette. A politikus óva intett "a szélsőjobboldaltól és mindazoktól, akik méltatlan érzelmeket keltenek" az Európát sújtó migrációs válság apropóján. Ugyanakkor büszkének nevezte magát amiatt, hogy a "szerencsétlen" menekültek szívesebben választják "Európát, a béke szigetét", mint "inkább az Egyesült Államokat, Kínát vagy Oroszországot". "Az Európai Unió állapota nem jó, a szolidaritási törésvonalak sokasodnak" – vélte Juncker, aki aggodalmát fejezte ki "a nemzeti érzések veszélyes újjászületése" miatt.

Forrás: AFP/Frederick Florin
16:16
szeptember 29, 2015
Vágólapra másolva!

Majdnem háromezren vesztek el az úton

Csaknem 512 ezer migráns és menekült érkezett az idén Európába a Földközi-tengeren át, 2980-an odavesztek vagy eltűntek ezen az úton az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) bemutatott jelentése szerint. A több mint félmillióból 383 ezren Görögországban értek partot, 129 ezren pedig Olaszországban. A Görögországba érkezettek 71 százaléka szíriai. Az Olaszországba érkezettek 54 százaléka szíriai, 13 százaléka pedig afgán.

Félig elsüllyedt hajó a Földközi-tengeren Forrás: MTI/EPA/DPA/Opielok Offshore Car/
16:33
szeptember 29, 2015
Vágólapra másolva!

Még nagyobb hullámra készülnek a bajorok

Az Ausztriával határos Bajorországba szeptember eleje óta 169 408 menedékkérő érkezett - közölte Horst Seehofer, a németországi tartomány miniszterelnöke. Horst Seehofer a tartományi kormány ülését követően azt mondta: a következő időszakban még tovább erősödhet a menekülthullám a közelgő hideg hónapok miatt, és azért, mert sok Németországba készülő ember tarthat attól, hogy később kevésbé lesz valószínű a befogadása. Seehofer köszönetet mondott Joachim Gauck államfőnek vasárnapi beszédéért, amelyben a szövetségi elnök kiemelte, hogy Németország befogadóképessége nem korlátlan. A bajor kormányfő hangsúlyozta: "hasonló jelzésekre" van szükség a szövetségi kormánytól is.

Forrás: MTI/EPA/ANA-MPA/Lukasz Masztisz
16:38
szeptember 29, 2015
Vágólapra másolva!

Orlando Bloom a menekülttáborban

Orlando Bloom brit színész, az ENSZ jószolgálati nagykövete (jobbra) látogatást tett kedden a görög határ mentén fekvő macedón város, Gyevgyelija menekülttáborában.

MTI/EPA/Georgi Licovski
17:01
szeptember 29, 2015
Vágólapra másolva!

Kevesebben mondják le magyar útjukat

Már kevesebb lemondás érkezik az utazási irodákhoz a menekültügyi helyzet miatt, mint szeptember elején – közölte Erdei Bálint, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnöke. Jelenleg inkább a várt foglalások elmaradásától tartanak az irodák, de a többség bízik benne, hogy miután Magyarország kevesebbet szerepel a menekültügyi helyzetet bemutató riportokban, a helyzet normalizálódni fog, és nem lesz visszaesés. Hozzátette: szeptember elejéhez képest, amikor külföldi csoportok és egyéni utasok sorra mondták le magyarországi látogatásaikat, már kevesebb az aggódó érdeklődés.

Nem tett jót a magyar turizmusnak a menekültválság Forrás: MTI/Sóki Tamás
17:19
szeptember 29, 2015
Vágólapra másolva!

Balog szerint nyitottnak kell lenni a befogadásra

Csak a nép akaratának figyelembevételével és a kisebbségi vélemények tiszteletben tartásával lehet komoly politikai döntéseket hozni, megoldásokat találni – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. Hangsúlyozta, ahhoz, hogy meg lehessen akadályozni az új kerítések létesítését Európán belül, meg kell védeni Európa határait. Nyitottnak kell lenni a befogadásra, de el kell tudni dönteni, kit fogadunk be, és kit nem, ez a feltétele annak, hogy integrálni lehessen azokat, akiket befogadunk –magyarázta.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere fiatal menekültekkel beszélget a fóti Károlyi István Gyermekközpontban szeptember 27-én Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt
17:37
szeptember 29, 2015
Vágólapra másolva!

Napi 10 ezer menekültről beszélnek Berlinben

Berlinben a kormányszóvivői tájékoztatón a belügyminisztérium szóvivője nem volt hajlandó kommentálni a Bild című lap értesülését, amely szerint szeptember eleje óta naponta átlagosan 10 ezer menedékkérő lép be az országba. Johannes Dimroth hangsúlyozta: a tárcának ugyan vannak kimutatásai, de ezek között az utóbbi hetekről nincsenek pontos és ellenőrzött, összefoglaló jellegű adatsorok, amelyeket érdemes volna nyilvánosságra hozni. Napi vagy heti szintű adatokat pedig egyáltalán nem érdemes közölni, mert nem segítik a véleményalkotást, és nem viszik előre a politikai vitát, hiszen jelentősek az ingadozások, és így csak hosszabb időtávot áttekintve lehet kiegyensúlyozottan megítélni a folyamatokat – mondta.

Menekültek a magyar–osztrák határátkelőhely kamionparkolójában Forrás: MTI/Krizsán Csaba
18:00
szeptember 29, 2015
Vágólapra másolva!

Szűrővizsgálatra kötelezhetnék a menekülteket

Kötelező egészségügyi szűrővizsgálatot rendelhetne el az országos tiszti főorvos a menedékkérőknek tömeges bevándorlás okozta vagy más egészségügyi válsághelyzetben, ha a parlament elfogadja az erről szóló kormányzati törvényjavaslatot. Az indítvány értelmében ha a menekültstátuszért folyamodó az államhatárról szóló törvény szerinti tranzitzónában adja be a kérelmét, akkor ott kell elvégezni a szűrővizsgálatot. Ebben az esetben a tranzitzónából az ország területére való belépés feltétele egy igazolás, amelyet a szűrővizsgálatot végző szerv állít ki a vizsgálati minták levételéről.

Menekültek, rendőrök és katonák a magyar–horvát határon, a zákányi vasútállomáson Forrás: MTI/Máthé Zoltán
18:26
szeptember 29, 2015
Vágólapra másolva!

Menekültügyi reformról döntött a német kormány

A menekültügyi eljárásról és a menedékkérők ellátásáról szóló törvényt módosító javaslatok az eljárások felgyorsítását, a menekültügyi rendszerbe védelemre nem szoruló embereket vonzó úgynevezett rossz ösztönzők kiküszöbölését, a tartományok pénzügyi terheinek enyhítését, a menekültek jobb integrációját és a menedékre nem jogosult kérelmezők gyorsabb hazatelepítését szolgálják. A kormány továbbá elkülönített 5 milliárd eurót a menekültválság 2016-ban adódó költségeinek fedezésére, és 2018-ig felfüggesztett néhány építésügyi előírást, hogy gyorsabban alakíthassanak ki újabb menekültszállásokat.

18:41
szeptember 29, 2015
Vágólapra másolva!

A berlini falra emlékeztetett Hollande

A menekültválságban érintett a kelet- és közép-európai országoknak érdemes emlékezniük a berlini fal leomlása utáni időkre. Ekkor Európa falon túli része szolidáris volt velük – mondta Francois Hollande francia elnök kedden Párizsban, egy kongresszusi felszólalás során.

„Amikor a berlini fal leomlott, még két Európa volt. Az akkori állam- és kormányfőknek egyszerű lett volna azt mondaniuk azoknak, akik hosszú ideig a fal másik oldalán maradtak, hogy várhatnak még. De mi úgy láttuk, hogy Európa egy, és a falak leomlásával egység teremtődött" – mondta Hollande, aki szerint a menekültügyben is erre a fajta szolidaritásra van szükség.

19:01
szeptember 29, 2015
Vágólapra másolva!

Nem számítanak német határzárra az osztrákok

Az osztrák kancellár nem számol a német határzár bevezetésével, valamint szerinte arra sem kerül sor, hogy teljesen leállna a különvonatok közlekedése Salzburg és Németország között – hangzott el az osztrák kormányülést követően kedden. A kancellár hangsúlyozta: Ausztria nem csak tranzitország, ugyanis 53 ezer ember kap itt ellátást, míg Magyarországon hatezer. A kancellár szerint nem szabad Németországban azt a látszatot kelteni, hogy az osztrákok ugyanazt teszik, mint a magyarok, vagyis egyszerűen továbbküldik a menekülteket.

19:07
szeptember 29, 2015
Vágólapra másolva!

Egyre több civil venne részt honvédelmi feladatokban

Az elmúlt napokban több civil állampolgár kereste meg a Magyar Honvédség hadkiegészítő parancsnokságait, hogy részt vállaljanak a migrációs válság okozta feladatokban és az ideiglenes biztonsági határzár építésében, ezért szívesen jelentkeznének katonai szolgálatra – írta a Magyar Honvédség Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság.

19:30
szeptember 29, 2015
Vágólapra másolva!

"Budapest politikája elfogadhatatlan"

Budapest hivatalos politikája emberileg és európai szemmel nézve is elfogadhatatlan – jelentette ki Zoran Milanovic horvát miniszterelnök arra a kérdésre válaszolva, hogy mit tesz Horvátország, ha Magyarország lezárja a horvát–magyar zöldhatárt. Hozzátette, hogy Magyarországon már több mint egy éve nincs amerikai nagykövet, ami szerinte önmagáért beszél. (Colleen Bell január óta az Egyesült Államok budapesti nagykövete, előtte 2013 júliusáig Eleni Tsakopoulos Kounalakis volt a tisztségben. A két időszak között üres volt a pozíció.) "Nem szeretek Magyarországról beszélni, mert annak mindig van etnikai áthallása" – hangsúlyozta Milanovic.

A gyorstelepítésű drótakadály a magyar–horvát zöldhatáron, Zákány és Botovo között Forrás: MTI/Varga György

"A magyarok ugyanolyan emberek, mint mi, ők is egy nemzet, de ami Budapest hivatalos politikáját illeti, számomra emberileg és európai szemmel nézve is elfogadhatatlan" – szögezte le. A kormányfő úgy véli: Magyarország nem tudja lezárni a határait, hacsak falat nem épít, olyan "szégyenletes" falat, mint amilyet (a magyar–szerb határon) Vajdaság felé is épített. Szavai szerint azt már lezárt határnak nevezik, mint amilyen Ciszjordánia és Izrael között létezik, amely nem fogja megállítani az embereket. "Mit fognak tenni, lőni fognak rájuk?" – fogalmazott a horvát kormányfő.

20:33
szeptember 29, 2015
Vágólapra másolva!

Nem vádolják a magyar kamionsofőrt

Csak tanúként hallgatták ki a francia hatóságok azt a magyar férfit, aki a kamionjában egy halott menekültet talált.

A kamion a Calais melletti kikötőben járt, amikor a tragédia – a sofőr tudta nélkül – megtörtént, a rakomány fékezés közben ráborult a raktérben elrejtőzött 19 éves afgán férfira. A magyar sofőr kedden szabadon távozhatott az ügyészségről, nem volt ellene terhelő bizonyíték.

21:34
szeptember 29, 2015
Vágólapra másolva!

Bulgária kiadja a halálkamion sofőrjét Ausztriának

A bolgár igazságszolgáltatás kiadja Ausztriának azt a gépkocsivezetőt, aki gyaníthatóan 71 migráns augusztusi haláláért felelős – jelentették be Szófiában. A férfinak öt napja van a fellebbezésre. 

A sofőr a magyar–szerb határról egy hűtőkocsiban szállította Ausztriába a migránsokat, akiket Magyarországon keresztül akartak kicsempészni, s akik út közben – valószínűleg már Magyarországon – megfulladtak a zárt teherautóban. A holttestüket augusztus 27-én találták meg az elhagyott járműben az ausztriai A4-es autópályán.

22:12
szeptember 29, 2015
Vágólapra másolva!

Nem akar iszlámellenes hangulatot Orbán

Világméretű választ vár a menekültválságra Orbán Viktor, és azt is megakadályozná, hogy a krízis miatt iszlámellenes hangulat alakuljon ki Európában. A magyar kormányfő ENSZ New York-i székházában beszélt erről, ahol az egyiptomi és a cseh elnökkel találkozott.

Orbán az ENSZ terrorizmusról foglalkozó értekezlete után egyeztetett Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnökkel, és a beszélgetés során hangsúlyozta, hogy nem az iszlám hittel van probléma, hanem a tömeges illegális migrációval.

Bohuslav Sobotka cseh kormányfővel pedig arról tárgyalt Orbán Viktor, hogy a V4-ek partnersége különösen fontos a jelenlegi helyzetben, a cseh és magyar katonai együttműködést pedig erősíteni kell.

23:16
szeptember 29, 2015
Vágólapra másolva!

Németh Zsolt: Humanizmus és ésszerűség közötti egyensúlyt kell teremteni

Meg kell találni a megfelelő egyensúlyt a humanizmus és az ésszerűség között – hangsúlyozta Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke kedden Strasbourgban, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének (ETPK) a migrációs és menekültügyi helyzetről folytatott vitájában.

A fideszes politikus szerint különösen a politikai menekültek iránt kell humanizmust tanúsítani, és tiszteletben kell tartani a rájuk vonatkozó nemzetközi egyezményeket. A gazdasági migránsok vonatkozásában ugyanakkor Európának az eszét kell használnia – tette hozzá.

23:35
szeptember 29, 2015
Vágólapra másolva!

Magyarok képzik majd ki a kurd harcosokat

Az Irakban szolgáló magyar haderő is bekapcsolódik az Iszlám Állam ellen harcoló kurd fegyveresek kiképzésébe. Szijjártó Péter külgazdasági külügyminiszter szerint a honvédek készen állnak erre. A politikus az ENSZ New York-i, terrorizmussal foglalkozó csúcstalálkozóján beszélt erről

23:43
szeptember 29, 2015
Vágólapra másolva!

Németországban tűz volt egy menedékkérőknek előkészített épületben

Németországban ismét tűz ütött ki egy menedékkérők befogadására előkészített épületben. Kedden a Baden-Württemberg tartománybeli Oberteuringenben csaptak fel a lángok egy átalakított raktárban.

A csarnok egyik homlokzata leomlott a tűzben, és az épület lakhatatlanná vált. A hatóságok szerint nem valószínű, hogy műszaki hiba okozta a tüzet, és meglehet, hogy gyújtogatás történt.

A szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV) legutóbbi összesítése szerint az idén eddig 22 gyújtogatásos támadás történt menekültszállások – többnyire még üresen álló épületek – ellen. A belső elhárításért felelős nemzetbiztonsági szolgálat szerint valószínűleg nem országosan szervezett, központilag irányított támadássorozatról van szó. Erre utal, hogy az eddig azonosított elkövetők 70 százaléka a gyújtogatás helyszínének térségéből vagy az adott településről származik.

00:33
szeptember 29, 2015
Vágólapra másolva!

Arab és afrikai országok segítségét várja Európa

A migrációs válság nemcsak európai probléma, hanem sürgős, átfogó és összehangolt cselekvést igényel a menekültek, a tranzitországok és a célországok között – foglalta össze Pedro Agramunt spanyol néppárti parlamenti képviselő annak az állásfoglalásnak a lényegi üzenetét, amit kedden este fogadott el Strasbourgban az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése. 

Agramunt szerint kulcsfontosságú, hogy Európa együttműködjön az Arab Ligával és az Afrikai Unióval is. Becslései szerint ez év végéig mintegy 5 millió menekült zsúfolódhat össze a Szíriával szomszédos Törökországban, Libanonban és Jordániában.

01:21
szeptember 29, 2015
Vágólapra másolva!

Bajorországba 170 ezer menedékkérő érkezett szeptemberben

Az Ausztriával határos Bajorországba szeptember eleje óta 169 408 menedékkérő érkezett hivatalos adat szerint – közölte Horst Seehofer, a németországi tartomány miniszterelnöke kedden Münchenben. Thomas de Maiziere szövetségi belügyminiszter pedig Berlinben arról beszélt, hogy a menedékkérők számát tekintve az idei szeptember évtizedes rekordhónap lehet.

A pontos kimutatások csak később készülnek el, de minden jel arra utal, hogy a hónap végére évtizedes rekordok dőlnek meg. Csak az utóbbi négy napban rendre 8 és 10 ezer fő közötti nagyságú tömeg érkezett az országba – mondta Thomas de Maiziere.

A menekülthullám a Magyarországról indult menedékkérők beengedéséről szeptember 5-re virradóra hozott döntés óta drámai mértékben felerősödött, és elsősorban Bajorországot érinti, mert ott éri el Németországot a balkáni migrációs útvonal és a Földközi-tenger nyugati medencéje felől észak felé igyekvő menedékkérők hulláma. 

Legnagyobb részük Ausztria felől érkezik, az utóbbi hetekben kialakult gyakorlatnak megfelelően többnyire különvonatokkal. Ezeket a járatokat a német és az osztrák hatóságok közösen szervezik, és az utóbbi napokban felmerült, hogy megszakadhat az együttműködés.

Ezzel kapcsolatban a belügyminisztérium szóvivője újságírói kérdésre válaszolva kiemelte, hogy az együttműködés "rugalmas", vagyis mindig az adott helyzet követelményeinek megfelelően alakul, és a közös munka befejezésére nincs előre kijelölt dátum. 

Johannes Dimroth hozzátette: a német–osztrák együttműködés mindkét félnek hasznos, enyhíti az Ausztriára nehezedő migrációs nyomást, és biztosítja a német hatóságoknak, hogy tervezhető és ellenőrizhető legyen a menedékkérők beáramlása az országba.

09:56
szeptember 30, 2015
Vágólapra másolva!

Hatezernél is több menekültet fogott el a rendőrség

A rendőrök 6644 menekülttel szemben tiltott határátlépés miatt intézkedtek – derül ki a rendőrség honlapjáról. Azt is írják, hogy három emberrel szemben közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás.

10:03
szeptember 30, 2015
Vágólapra másolva!

Nem marasztalta a miniszter a menekültválságon élcelődő egyetemi kancellárt

Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője tudomásul vette Devecz Miklós, a Szegedi Tudományegyetem kancellárjának lemondását – írja a Délmagyarország. A felsőoktatási intézmény első számú vezetője három napja egy botrányos Facebook-bejegyzés miatt kényszerült magyarázkodásra: egy menekültekkel kapcsolatos szexista bejegyzés került ki az oldalra a neve alatt. A bejegyzés egy fotó volt, amin egy csónaknyi meztelen nő látható, rajta lengyelül a „Végre normális bevándorlók” felirat. Profilját azóta eltávolították, Devecz Miklós szerint meghekkelték az oldalát. 

11:30
szeptember 30, 2015
Vágólapra másolva!

370 millió a kísérő nélküli gyermekek ellátására

A nemzetközi védelemben részesülő gyermekek gyermekvédelmi szakellátásban történő elhelyezéséhez szükséges férőhelyszám bővítéséhez és működtetéséhez szükséges többletforrás biztosításáról döntött a kormány.

A Magyar Közlönyben megjelent határozatával a kabinet felhívta a nemzetgazdasági minisztert, hogy a kísérő nélküli kiskorúak ellátása érdekében biztosítson 368,8 millió forint összegű forrást az idei költségvetésben az Emberi Erőforrások Minisztériumának.

11:32
szeptember 30, 2015
Vágólapra másolva!

Kedd: 6644 illegális bevándorló

Kedden 6644 illegális bevándorlóval szemben intézkedtek a rendőrök – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.

11:35
szeptember 30, 2015
Vágólapra másolva!

Húszan állnak bíróság elé

Húsz újabb migráns bíróság elé állítását kezdeményezte a Szegedi Járási Ügyészség a határzár tiltott átlépésének bűntette miatt szerda reggelig – tájékoztatott a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője.

11:37
szeptember 30, 2015
Vágólapra másolva!

Gyakorlattal készülnek a csehek

Közös gyakorlatot kezdett szerdán reggel a cseh rendőrség és a hadsereg azzal a céllal, hogy felkészüljenek a migrációs válság kezelésére, elsősorban a határellenőrzések esetleges felújítására, illetve a hadsereg és a rendőrség tevékenységének összehangolására.

11:44
szeptember 30, 2015
Vágólapra másolva!

Berlinben már hajnalban sorban állnak

Már szerda hajnalban sorban állnak a regisztrációra várakozó migránsok az egészségügyért és szociális ügyekért felelős tartományi hivatal előtt Berlinben.

MTI/EPA/Kay Nietfeld
11:58
szeptember 30, 2015
Vágólapra másolva!

Bevetették az olasz rohamrendőröket

Az olasz rohamrendőrség szerda hajnalban felszámolta az olasz–francia határ olasz oldalán fekvő Ventimiglia városban a bevándorlók által létrehozott sátortábort. A bevándorlók a tengerparti sziklákon kerestek menedéket.

12:30
szeptember 30, 2015
Vágólapra másolva!

Megint meghalt egy migráns Calais-nál

Ismét életét vesztette egy migráns a Nagy-Britanniát Franciaországgal összekötő Csatorna-alagút közelében a franciaországi Calais-nál, amikor megpróbált átjutni Angliába – közölte szerdán a helyi prefektúra.

A húsz év körüli eszméletlen eritreai férfit szerdán hajnali 1 óra körül találta meg egy biztonsági őr egy mellékvágány közelében. A mentők már nem tudtak rajta segíteni. A migránst feltételezhetően elütötte egy tehervonat az alagút bejáratánál. 

12:41
szeptember 30, 2015
Vágólapra másolva!

Szigorítanak a németek

Újabb menekültügyi szigorításon dolgozik a német kormány, a tervek szerint kiterjesztik a határokra az úgynevezett repülőtéri eljárást, amelyben 48 óra alatt elbírálják, hogy a belépésre jelentkezők jogosultak-e menedékjogi kérelem benyújtására. A részletekről külön cikk is van az Origón.

12:42
szeptember 30, 2015
Vágólapra másolva!

Raktárat ad a honvédségnek a milliárdos

A Magyar Honvédség rendelkezésére bocsátja gyártelepét Felcsuti Zsolt, az ország egyik leggazdagabb embere. Cégének barcsi üzemében a menekültválság miatt határra vezényelt katonákat és az ő felszereléseiket helyezik el.

12:53
szeptember 30, 2015
Vágólapra másolva!

Orbán: A migrációs válság Európa stabilitását veszélyezteti

A migrációs válság Európa stabilitását veszélyezteti – figyelmeztetett Orbán Viktor miniszterelnök a The Wall Street Journal című, vezető amerikai üzleti-politikai napilapnak kedden adott nyilatkozatában. Orbán az interjúban fenntartotta azt az álláspontját, hogy Magyarországnak nincs szüksége migránsokra, akiknek a legtöbbje muszlim. 

Minderről bővebben itt olvashat.

12:55
szeptember 30, 2015
Vágólapra másolva!

A belügyminiszter támogatja a szigorítást

A német szövetségi belügyminiszter támogatja a repülőtéri eljárás kiterjesztéséről szóló bajor javaslatot, amely szerint a határoknál kialakított tranzitzónákban kell eldönteni gyorsított eljárással, hogy a belépésre jelentkezők jogosultak-e menedékjogi kérelem benyújtására.

12:58
szeptember 30, 2015
Vágólapra másolva!

Embercsempészeket kapcsoltak le

Főként magyarországi befogadóállomásokról utaztatott Nyugat-Európába illegális bevándorlókat az az embercsempész-bűnszervezet, amelynek 13 tagját egy hete fogták el Budapesten és Mohácson – közölte a rendőrség szerdán a honlapján.

13:27
szeptember 30, 2015
Vágólapra másolva!

Tömegverekedés volt Athénban

Több száz menekült részvételével tömegverekedés tört ki Athén belvárosában szerdára virradó éjjel – közölte a görög főváros polgármestere. Jeórjiosz Kaminisz az állami rádiónak nyilatkozva elmondta, hogy a Viktória téren történt rendbontás során senki nem sebesült meg súlyosan. Az incidens okát egyelőre nem tudják – tette hozzá. 
Az athéni Viktória téren sátrakban és műanyag ponyvák alatt több száz, túlnyomórészt Afganisztánból származó menekült él. 

14:05
szeptember 30, 2015
Vágólapra másolva!

A külügy szerint jó úton járunk

Egyre több visszaigazolást kap Nyugat-Európából a magyar kormány arról, hogy jó úton jár a migrációs válság kezelésében - mondta Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán Budapesten.

14:19
szeptember 30, 2015
Vágólapra másolva!

Felfüggesztett börtön a migránsokat szállítónak

Gyorsított eljárásában jogerősen egy év tíz hónap, végrehajtásában három évre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Járásbíróság egy férfit, aki hat szír határsértőt szállított volna Röszkéről a magyar fővárosba – közölte a Szegedi Törvényszék szóvivője szerdán.

14:37
szeptember 30, 2015
Vágólapra másolva!

Zalaegerszegen felkészültek a migrációs ügyekre

A szegedi tapasztalatok alapján felkészült arra a Zalaegerszegi Törvényszék, hogy a migrációs ügyekkel összefüggésben, a Parlament keddi döntése alapján Zalaegerszegen is tárgyalható eljárásokban a megfelelő személyi és infrastrukturális háttérrel rendelkezzen – mondta szerdán a zalai megyeszékhelyen Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke.

15:28
szeptember 30, 2015
Vágólapra másolva!

Bíróságra megy a kvóták miatt Pozsony

A szlovák kormány az Európai Unió bíróságán támadja meg a menekültkvóták rendszerét. Erről Nyitrán, kihelyezett ülésen döntött a kabinet. Az EU belügyminiszterei minősített többségi szavazás után döntöttek a menekültek kötelező elosztásáról, Pozsony már akkor jelezte, hogy megtámadja a kvótarendszert.

16:08
szeptember 30, 2015
Vágólapra másolva!

Konténerváros épül Beremenden

Egyelőre még épül a menekültek fogadására, ügyintézésre használható úgynevezett "áteresztőpont" Beremenden. Ilyen konténerek várják majd az embereket:

Egyelőre így néz ki az áteresztőpont Forrás: MTI/Sóki Tamás
16:45
szeptember 30, 2015
Vágólapra másolva!

A Ryanair eltekint a menekültek vízumellenőrzésétől

A Ryanair ír diszkont légitársaság bejelentette, hogy október 12-től a menekültek esetében nem ellenőrzi majd, rendelkeznek-e az Európai Unióba való beutazáshoz szükséges engedéllyel. A schengeni megállapodás részét képező egyik uniós irányelv szerint a légitársaságok érvényes vízum nélkül nem szállíthatnak utasokat. Amennyiben ezt mégis megteszi egy vállalat, minden egyes esetben legalább 3 ezer eurós (közel 1 millió forintos) pénzbírsággal kell számolnia. Kenny Jacobs, a Ryanair marketingigazgatója a lehetséges büntetéssel kapcsolatban szerdán azt mondta, hogy a légitársaság "büszkén" fogja vállalni ennek a szabályszegésnek a teljes költségét.

16:50
szeptember 30, 2015
Vágólapra másolva!

A háborút kell megakadályozni

A nemzetközi közösség bosznia-hercegovinai főképviselője szerint nem a migránsokat, hanem elsősorban a háborút kell megállítani a bevándorlás kérdésének megoldásához. Valentin Inzko hangsúlyozta: szükség van arra is, hogy azok az országok, ahonnan a bevándorlók érkeznek, segítséget kapjanak gazdaságuk fejlesztéséhez, a jobb élet megteremtéséhez.

Menekült férfi gyermekeivel Aleppóban bombázás után Forrás: AFP/Karam Al-Masri
16:54
szeptember 30, 2015
Vágólapra másolva!

Télen is jönnek majd menekültek

Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának tagjai szerint a télen sem csökken majd a menekültek száma. A jelentések azt igazolják, hogy ez csak a menekültválság kezdete, s az Európai Unióra még nagyobb nyomás fog nehezedni a következő időszakban.

17:14
szeptember 30, 2015
Vágólapra másolva!

Oroszország bombázza Szíriát

Végrehajtotta első légicsapását Oroszország Szíriában, Homsz környékén. az orosz haderő előre tájékoztatta az amerikaiakat, hogy megkezdődik a támadás. Azt üzenték, hogy az amerikaiak ne küldjenek vadászgépeket a szíriai légtérbe. Kövesse az Origóval az eseményeket

17:33
szeptember 30, 2015
Vágólapra másolva!

Turistavízummal repültek Boszniába szíriai migránsok

Repülővel érkezett Bosznia-Hercegovinába tíz szíriai állampolgár, feltételezett migráns - erősítette meg szerdán a sajtóértesüléseket a Dnevni Avaz című szarajevói napilapnak Izet Nizam, a boszniai védelmi minisztérium külföldiekért felelős irodájának igazgatóhelyettese.

17:35
szeptember 30, 2015
Vágólapra másolva!

Másfél évre ítéltek egy embercsempészt

Másfél év börtönre, háromszázezer forint pénzbírságra és járművének elkobzására ítéltek szerdán egy férfit, aki nyolc szíriai migránst szállított a Mária Valéria híd esztergomi hídfőjéhez. Az ítélet nem jogerős - közölte az Esztergomi Járásbíróság sajtótitkára.

17:39
szeptember 30, 2015
Vágólapra másolva!

Sarkozy kirúgta a fehér fajt emlegető képviselőt

Nicolas Sarkozy volt francia államfő, az ellenzéki jobbközép Köztársaságiak elnöke szerdán bejelentette, hogy Nadine Morano európai parlamenti képviselő nem vezetheti a párt kelet-franciaországi listáját a decemberi regionális választásokon, miután Franciaországot "zsidó-keresztény, fehér fajú országnak" nevezte.

17:58
szeptember 30, 2015
Vágólapra másolva!

Épül a letenyei áteresztő pont

Szerdán így nézett ki az illegális bevándorlóknak épülő áteresztő pont a letenyei régi határátkelőhelynél.

Forrás: MTI/Varga György
18:25
szeptember 30, 2015
Vágólapra másolva!

Simicskó István Zákányban

Simicskó István honvédelmi miniszter (középen) katonákkal és rendőrökkel beszélget a gyorstelepítésű drótakadálynál a magyar-horvát határon, Zákány és Botovo között szerdán.

Forrás: MTI Fotó: Varga György
18:56
szeptember 30, 2015
Vágólapra másolva!

Húsz ítélet született ma

Határzár tiltott átlépésének bűntette ügyében a Szegedi Járásbíróság szerdán húsz ítéletet hozott. A bíróság négy vádlottat egy, tizenhatot két évre kiutasított Magyarország területéről. Egy esetben a bíróság elhalasztotta a tárgyalást. Az ítéletek jogerősek. 

19:06
szeptember 30, 2015
Vágólapra másolva!

Pintér: a szabadság forgott kockán

A magyar-szerb határszakaszon azért volt szükség a részleges határzár elrendelésére, mert "a szabadság forgott kockán" - mondta Pintér Sándor belügyminiszter az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának ülésén. Hozzátette, az EU schengeni rendelete kimondja, hogy meg kell védeni a külső határokat, és az adott ország határozza meg, hogy milyen feltételek mellett lehet az EU területére bejutni.

Pintér az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának ülésén szólalt fel Forrás: MTI
19:18
szeptember 30, 2015
Vágólapra másolva!

Felfüggesztett börtön a szíreket szállító sofőrnek

Gyorsított eljárásban, jogerősen egy év tíz hónap, három évre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Járásbíróság szerdán egy férfit, aki három szíriai határsértőt vitt volna a csongrádi megyeszékhelyről Budapestre – jelentette be a Szegedi Törvényszék szóvivője.


Az elítélt még augusztus 31-én Szeged vett fel három, az út mentén bandukoló szír menekültet, és 200 eurót kapott szállításukért. A férfi autóját hamarosan rendőrök megpróbálták megállítani, a a a sofőr azonban a piroson is áthajtva igyekezett elmenekülni. Szegeden, a Mars téren kiszállt a kocsiból és futásnak eredt, de a járőrök elfogták.

19:40
szeptember 30, 2015
Vágólapra másolva!

A magyarok védelméről beszélt Soltész

A magyar kormánynak elsősorban a magyar embereket kell megvédenie a menekültválságban, de az is fontos számára, hogy segítsen a rászorulókon - mondta Soltész Miklós szerdán, zágrábi látogatásán.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára a horvát fővárosban többek között Josip Bozanic zágrábi érsekkel is találkozott, a tárgyalások témája pedig a migrációs helyzet volt

.Soltész Miklós arról is beszélt, hogy Zoran Milanovic horvát miniszterelnök Magyarország elleni durva kirohanásai nem rontottak a két ország viszonyán.

19:58
szeptember 30, 2015
Vágólapra másolva!

Ahol tilos vadászni a menekültek miatt

Teljes körű vadászati tilalmat rendelt el Csongrád megye szerb és román határszakaszának öt kilométeres körzetében a megyei kormányhivatal.


A szerda délután elrendelt tilalomra a bevándorlás okozta válsághelyzet miatt volt szükség: a térségben bármikor megjelenhetnek a menekültek kisebb-nagyobb csoportjai, és ott dolgoznak, illetve járőröznek a honvédség egységei is.

20:19
szeptember 30, 2015
Vágólapra másolva!

Alakul a szerb-magyar barátság

Miközben a magyar-szerb kapcsolatok kiegyensúlyozottak, mindkét országnak nagyon komoly politikai vitája van Horvátországgal, pedig Budapest elemi érdeke, hogy Zágrábbal is hasonlóan konstruktív legyen a viszony, mint Belgráddal - hangsúlyozta Magyar Levente gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkár a szabadkai Pannon RTV Szubjektív című, szerdán sugárzott interjúműsorában.

A politikus kedden vett részt az első szabadkai magyar-szerb üzleti fórumon, ekkor készült a a magyar-szerb-horvát kapcsolatokról is szóló interjú is. Mint fogalmazott, soha nem volt még ilyen jó a magyar kormány Szerbiával ápolt viszonya.

20:52
szeptember 30, 2015
Vágólapra másolva!

Simicskó: emberfeletti tempóban épül a kerítés

Simicskó István úgy nyilatkozott: a katonák és a rendőrök gőzerővel dolgoznak. A kerítésépítés szempontjából ez egy nehéz szakasz, de munkagépek segítségével igyekeznek a lehető leggyorsabban elkészülni a határzárral.

A magyar-horvát határon szeptember 18-ára virradó éjszaka kezdődött meg az ideiglenes műszaki határzár építése. Aznap a miniszterelnök azt mondta: a kerítést 41 kilométeren építik ki.

Simicskó István, honvédelmi miniszter Forrás: MTI/Mohai Balázs
21:07
szeptember 30, 2015
Vágólapra másolva!

Hatalmas terhelést jelentenek a menekültügyek

A migrációs ügyek tárgyalását óriási kihívásnak nevezte a bírósági szervezetre nézve az Országos Bírósági Hivatal elnöke. Handó Tünde ezt azzal indokolta, hogy a bevándorlással kapcsolatos, elsőbbséget élvező eljárásokat a meglévő ügyteher mellett, gyorsan, magas színvonalon kell lefolytatni. A Szegedi Törvényszék szeptember 15-étől mostanáig 273 büntetőüggyel foglalkozott, ami rendkívüli leterheltséget jelent, tucatnyi bíró két hete minden nap reggel nyolctól este nyolc óráig dolgozik - mutatott rá az OBH elnöke.

21:13
szeptember 30, 2015
Vágólapra másolva!

Lassú a menekültek munkaerőpiaci integrációja

Németországban a szövetségi munkaügyi ügynökség (BA) óv a túlzott várakozásoktól a menekültek munkavállalásával kapcsolatban, a szervezet szerint a munkaerőpiaci integrációjuk lassú folyamat, és csak 8 százalékuk tud elhelyezkedni a menekültstátus megszerzése utáni első évben. A Németországba érkező menedékkérők 80 százaléka nem rendelkezik a német előírásoknak mindenben megfelelő képzettséggel, vagyis azonnal honosítható végzettséggel.

Egy menekült férfi gyermekét csókolja, miután partra szálltak a görög Leszbosz szigetén Forrás: AFP/Aris Messinis
22:54
szeptember 30, 2015
Vágólapra másolva!

Handó: Óriási teher a bíráknak

A Szegedi Törvényszék szeptember 15-étől mostanáig 273 büntetőüggyel foglalkozott, ami rendkívüli leterheltséget jelent, tucatnyi bíró két hete minden nap reggel nyolctól este nyolc óráig dolgozik - mutatott rá az Országos Bírósági Hivatal elnöke. Az Országgyűlés a migrációhoz köthető büntető és közigazgatási ügyek kezelését kiterjesztette a Pécsi Törvényszékre és a Zalaegerszegi Törvényszékre is,amelyek dolgozói a szegedi tapasztalatok alapján fel tudnak készülni az előttük álló feladatokra.

23:11
szeptember 30, 2015
Vágólapra másolva!

Ötezer migráns érkezik naponta Horvátországba

Naponta átlagosan ötezer migráns érkezik Horvátországba, úgy, hogy az elmúlt napokban csökkent a számuk - mondta Ranko Ostojic horvát belügyminiszter. A legfrissebb adatok szerint szeptember 16-a óta 88532 migráns lépte át a szerb-horvát határt, és reggel 9 óráig 84 ezren hagyták el az országot.

Eközben egy horvát napilap arról számolt be, hogy a hatóságok megtiltották a civileknek, hogy segítséget nyújtsanak a migránsoknak.

23:35
szeptember 30, 2015
Vágólapra másolva!

Nincs egyetértés a németeknél

A német kormánykoalícióban nincs egyetértés az úgynevezett repülőtéri eljárás kiterjesztéséről szóló javaslatról, amely szerint a határoknál kialakított tranzitzónákban, gyorsított eljárással kell eldönteni, hogy a belépésre jelentkezők jogosultak-e menedékjogi kérelem benyújtására. A konzervatív CDU/CSU pártszövetséggel kormányzó szociáldemokraták hűvösen fogadták a felvetést.

00:12
szeptember 30, 2015
Vágólapra másolva!

Budapestre készül a horvát államfő

Kolinda Grabar-Kitarovic horvát államfő Budapestre készül, hogy javítson a két ország viszonyán - jelentette a horvát Nova TV. Az államfőtől megkérdezték, mi a véleménye Orbán Viktorról, amelyre azt felelte: mindenképpen beszélni szeretne a magyar kormányfővel a két ország viszonyáról, Magyarország ugyanis mindig is barátja volt Horvátországnak. "A migránsválság lesz a fő téma, de más együttműködési lehetőségeket is megvitatunk majd" - mondta.

00:37
szeptember 30, 2015
Vágólapra másolva!

Tartalékosok is mehetnek a határra

Egyelőre a határokhoz vezényelt szerződéses és hivatásos katonák helyére, a honvédségi alakulatokhoz hívtak be tartalékosokat, de ha elhúzódik a válság, a kiképzés után közülük részt vehetnek majd néhányan a határ menti feladatokban - mondta Vanyur Tibor, a Magyar Honvédség Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság parancsnoka az M1-en.

01:13
szeptember 30, 2015
Vágólapra másolva!

Egy különvonat indult Salzburgból

Míg a korábbi napokban kettő, addig szerdán már csak egy különvonat indult Salzburgból Németországba, a szerelvényen 348 menekült utazott - adta hírül a Salzburger Nachrichten című osztrák lap internetes kiadása szerdán. Heinz Schaden, a város polgármestere szerint csak Bécs és Berlin jó kapcsolatának köszönhető, hogy egyáltalán játnak még a különvonatok. Szerdán délelőtt kétezer ember zsúfolódott össze a salzburgi pályaudvaron, és folyamatosan érkeztek a menekültek az ország keleti és déli részéből, ezért a polgármester ismét arra kérte az ausztriai tartományokat, hogy ne szállítsanak több menekültet a városba, mert Salzburg kapacitásai kimerülőben vannak.

01:16
szeptember 30, 2015
Vágólapra másolva!

Távoztak a menekültek a sziklákról

 Az olasz rohamrendőrség szerda hajnalban felszámolta az olasz-francia határ olasz oldalán fekvő Ventimiglia városban a bevándorlók által létrehozott sátortábort. A menekültek a tengerparti sziklákon kerestek menedéket, de mostanra távoztak onnan. Buszokkal szállították el őket a Ventimiglia önkormányzata által rendelkezésre bocsátott ideiglenes szálláshelyre.

08:39
október 01, 2015
Vágólapra másolva!

Ötezren tüntettek Erfurtban

Rendőrségi közlések szerint mintegy ötezren tüntettek szerda este a kelet-németországi Erfurtban a német szövetségi kormány és a tartományi kormányok menekültpolitikája ellen, amelyet sokan túlságosan megengedőnek tartanak. A DPA hírügynökség beszámolója szerint a tiltakozó megmozdulásra számos neonáci érkezett Türingia tartomány más részeiből.

Egyesek közülük szélsőjobboldali szervezetek zászlajával és transzparenseivel vettek részt a tüntetésen, amelyet az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű jobboldali populista és euroszkeptikus párt hirdetett meg. A résztvevőkkel szemben mintegy 500 ellentüntető állt ki. A két oldal aktivistái között forró helyzet alakult ki, rendőrségi közlés szerint a szemben álló csoportok üvöltöztek egymással, erőszakos incidensre azonban nem került sor.

09:08
október 01, 2015
Vágólapra másolva!

Szakszerűen járt el a magyar rendőrség

Szakszerűnek értékelte a magyar rendőrség illegális bevándorlással összefüggő tevékenységét a Független Rendészeti Panasztestület (FRP) tagja. Wildner Domonkos arról tájékoztatta az MTI-t, hogy részletesen áttekintette az elmúlt hetek rendőri munkáját - köztük a röszkei oszlatást -, és azt állapította meg, hogy a feszült helyzet ellenére a rendvédelmi szerv az emberi jogok és az emberi méltóság tiszteletben tartásával járt el még az együttműködésre nem hajlandó menekültekkel szemben is.

09:40
október 01, 2015
Vágólapra másolva!

Gyermekotthon lehet az őszödi kormányüdülőből

Tovább bővítik a kísérő nélkül érkező kiskorú migránsokat befogadó fóti gyermekvédelmi központot, és korábban bezárt gyermekotthonokat nyitnak újra, ha pedig szükséges, az őszödi kormányüdülőt is gyermekotthonná alakítják - nyilatkozta Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára az MTI-nek.

09:45
október 01, 2015
Vágólapra másolva!

Szerdán több mint 4200 menekültet fogtak el

Szerdán 4255 embert fogtak el tiltott határátlépés miatt - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata csütörtökön. A tájékoztatás szerint három emberrel szemben közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás.

10:55
október 01, 2015
Vágólapra másolva!

Újabb 20 menekült állhat bíróság elé

Húsz újabb menekült bíróság elé állítását kezdeményezte a Szegedi Járási Ügyészség határzár tiltott átlépésének bűntette miatt. A vádlottak közül - akik valamennyien elismerték a bűncselekmény elkövetését - tizennégyen afgán, hárman-hárman albán, illetve iraki állampolgárnak vallották magukat.

Menekültek a horvátországi Apátiban (Opatovac) felállított fogadótáborban Forrás: MTI/Balogh Zoltán
11:43
október 01, 2015
Vágólapra másolva!

Kiürült reggelre a horvátországi menekülttábor

Kiürült a menekültáradat által leginkább sújtott kelet-horvátországi térségben lévő opatovaci sátortábor, mindössze néhány százan tartózkodnak ott. A legfrissebb adatok szerint szeptember 16. óta csaknem 91 ezer migráns lépte át a szerb-horvát határt, csütörtökre virradóra mindössze ezren. A bevett gyakorlat szerint a legrövidebb időn belül a magyar határra szállítják őket a horvát hatóságok.

Az illegális bevándorlóknak épülő áteresztőpont konténerei a beremendi határátkelőhelynél, a magyar-horvát határ magyar oldalán Forrás: MTI/Sóki Tamás
12:23
október 01, 2015
Vágólapra másolva!

Bárkit igazoltathatnak a rendőrök

Ahogy szeptemberre, úgy októberre is fokozott ellenőrzést rendelt el Papp Károly országos rendőrfőkapitány az ország egész területére a közrend és a közbiztonság fenntartása, illetve a bűncselekmények megelőzése érdekében. A rendőrök bárkit igazoltathatnak, ruházatukat átvizsgálhatják, és a gépjárművek csomagtartójába is benézhetnek.

Fotó: Dudás Szabolcs - Origo
12:29
október 01, 2015
Vágólapra másolva!

Egymilliárdot költöttek a horvátok

A Vecernji List című horvát napilap becslései szerint eddig a menekültválság kezelése 21,5 millió kunába (mintegy egymilliárd forintba) került Horvátországnak. A vonatok és autóbuszok bérlése 5 millió kunába (214 millió forint), a rendőrségi túlórák és egyéb ezzel kapcsolatos költségek további 5 millió kunába, a sátorok, élelem és egyéb dologi kiadás 8,7 millió kunába (327 millió forint), míg az orvosi ellátás újabb 2 millió kunába (85 millió forint) került az államnak - írta a lap. Ranko Ostojic horvát belügyminiszter hangsúlyozta, hogy az emberélet többet ér, mint a pénz.

Menekültek a horvátországi Apátiban (Opatovac) felállított fogadótáborban Forrás: MTI/Balogh Zoltán
12:51
október 01, 2015
Vágólapra másolva!

Trócsányi francia lapban magyarázza a magyar lépéseket

Magyarország a vészhelyzetben kénytelen volt a jogrendszerét megváltoztatni ahhoz, hogy szembe tudjon nézni az Európai Uniót sújtó, példa nélküli migrációs nyomással, de ezt a nemzetközi jogi normákkal összhangban tette, a határok védelmét előíró schengeni és a menekültek regisztrálását szolgáló dublini szabályozás betartása érdekében - írta Trócsányi László igazságügyi miniszter a migrációs válság kapcsán Magyarországot ért bírálatokra reagálva, a Le Figaro című francia napilap honlapján megjelent levelében.

13:15
október 01, 2015
Vágólapra másolva!

Legalább ezer menekült érkezett Zákányba

Újabb nagy létszámú menekültcsoport érkezett a zöldhatáron át Zákányba. A beszámoló szerint legalább ezren érkeztek Horvátországból vonattal a határra, ahonnan a menekültek gyalogosan jönnek át Magyarországra. Rendőrök és katonák várták őket, és kísérik a Somogy megyei település vasútállomására, ahol azonnal vonatra szállítják a menekülteket.

A horvát-magyar zöldhatáron érkezett migránsok a gyékényesi vasútállomáson, Zákányban szeptember 24-én Forrás: MTI/Varga György
13:33
október 01, 2015
Vágólapra másolva!

Ujhelyi: A magyar állam az embertelenség szinonimája

A menekültügy egész Európát érintő kérdés, ezért egységes európai kezelési módokra van szükség, hangsúlyozta Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője az Európai Parlament szociáldemokrata frakciójának brüsszeli rendkívüli ülésén, amelyet a menekültválság témájában tartottak. Hangsúlyozta: a magyar állam az elmúlt hónapokban az embertelenség szinonimája lett. Szerinte a világ közvéleménye előtt jelenleg a legismertebb magyar egy menekülőket megrúgó riporternő, ami tragikus képet fest Magyarországról.

13:59
október 01, 2015
Vágólapra másolva!

Nem örülnek a horvátországi magyarok

A menekültválság, illetve a horvát és magyar tisztségviselők sajtón keresztül egymásnak küldött üzenetei egyre többet rontanak a két ország viszonyán, aminek a horvátországi magyarok nem örülnek - írta internetes oldalán a horvát Tportál.hr.

Katonák ideiglenes határzárat építenek a horvát-magyar határon, Zákány közelében Forrás: MTI/Varga György
14:07
október 01, 2015
Vágólapra másolva!

Újra ellenőrzés Hegyeshalomnál

Ellenőrzik az Ausztriába érkező autókat a hegyeshalmi határnál - közölte az M1.

Forrás: MTI/Nyikos Péter
14:17
október 01, 2015
Vágólapra másolva!

Több nő és gyerek a menekültek között

Az éjszakai vonatokkal mintegy 3700 migráns érkezett Hegyeshalomra - számolt be az M1. Az elmúlt napokhoz képest sokkal több volt a nő és a gyermek a menekültek között, akik éhesek voltak, továbbá többen torokfájásra panaszkodtak, ezért gyógyszereket is kaptak. A Vöröskereszt tájékoztatása szerint az éjszaka mintegy ötezer szendvics, háromezer liter víz és egy mázsa gyümölcs fogyott el.

14:19
október 01, 2015
Vágólapra másolva!

Újabb szerelvény érkezik Hegyeshalomra

Rövidesen mintegy 1200 migránssal újabb szerelvény érkezik Gyékényesről a hegyeshalmi vasútállomásra. Közben az osztrák-magyar határon újabb ellenőrzésbe kezdtek a rendőrök. Az M1 információi szerint embercsempészeket keresnek az osztrák rendőrök.

14:44
október 01, 2015
Vágólapra másolva!

Egyeztetett a magyar és a horvát rendőrség

Magyar kezdeményezésre Letenyén találkozott a magyar és a horvát rendőrség vezetője. Papp Károly rendőr altábornagy, országos rendőrfőkapitány kollégájával, Vlado Dominic horvát rendőr főigazgatóval munkamegbeszélésen tekintette át a menekültekkel kapcsolatos helyzetet.

Az illegális bevándorlóknak épülő áteresztőpont konténerei a beremendi határátkelőhelynél, a magyar-horvát határ magyar oldalán Forrás: MTI/Sóki Tamás
15:14
október 01, 2015
Vágólapra másolva!

Bulgáriából is érkeznek menedékkérők

Újabban már nemcsak Macedónia felől, hanem az EU-tag Bulgáriából is érkeznek menedékkérők Szerbiába. Az utóbbi időben a bolgár határnál fekvő kisvárosban, Dimitrovgradban naponta mintegy 200, a bolgár-macedón határnál található Bosilegradban pedig további 100 menekültet regisztrálnak. A menedéket keresők túlnyomó része azonban továbbra is Macedónia felől lépi át a szerb határt: csak szerdán nagyjából 4 ezren érkeztek.

Egy menekült férfi gyermekét csókolja, miután partra szálltak a görög Leszbosz szigetén Forrás: AFP/Aris Messinis
15:46
október 01, 2015
Vágólapra másolva!

Hosszabb ideig maradhatnak Szerbiában a menekültek

Az év eleje óta körülbelül 200 ezer menedékkérő érte el Szerbiát. A legtöbben közülük csak néhány napig tartózkodnak a balkáni országban, majd továbbindulnak Horvátországon és Magyarországon keresztül Ausztria és Németország felé. A szerb kormány mindazonáltal azzal számol, hogy az emberek a jövőben, ha a hőmérséklet tovább csökken, akár egy hétig vagy még tovább is időzhetnek az ország területén, épp ezért jelenleg bővítik a macedón, a magyar és a horvát határnál lévő menekülttáborokat.

Menekültek a horvát határ felé gyalogolnak a szerbiai Sid település közelében Forrás: MTI/Balogh Zoltán
16:29
október 01, 2015
Vágólapra másolva!

Kevesebbet költene menekültekre a Jobbik

A Jobbik havi 22-23 ezer forintban maximálná azt az összeget, amelyet havonta fordít egy migránsra az állam.

Z. Kárpát Dániel, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, jelenleg egy migránsra átlagosan naponta 4300 forintot költ az állam, vagyis kétszer annyit, mint például a magyar álláskeresők támogatására.

16:47
október 01, 2015
Vágólapra másolva!

V4-es határvédelemről beszélt Lázár

Közös határvédelmi együttműködésre léphetnek a V4-ek, azaz a visegrádi országok: Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország - mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón.

Lázár szerint határrendészeti együttműködés előkészítése zajlik, Orbán Viktor miniszterelnök pedig ezzel kapcsolatban a napokban diplomáciai lépéseket is tesz.

18:05
október 01, 2015
Vágólapra másolva!

700 ezer menekült jöhet idén

Idén a 700 ezret is elérheti a Földközi-tengeren keresztül Európába érkező menekültek száma, és a következő évben sem várható csökkenés az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) csütörtökön bemutatott jelentése szerint.

 

Az ENSZ előrejelzése szerint jövőre sem fogyatkozik a menekültáradat, a szakértők 2016-ban is legalább 700 ezer menedékkérőre számítanak. Az UNHCR összesen 128 millió dollárt (36 milliárd forintot) szeretne összegyűjteni a menekültválság kezelésére.

18:34
október 01, 2015
Vágólapra másolva!

Németeket tesznek utcára a menekültek miatt

Már nemcsak a német, de a brit sajtó is attól hangos, hogy immár a második német nőt lakoltatják ki az otthonából csak azért, hogy helyet csináljanak az országba egyre nagyobb számban érkező menekülteknek. Erről bővebben itt olvashat. 

18:39
október 01, 2015
Vágólapra másolva!

Kontrát Károly: Működik a hármas határvédelem

A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára azt mondta: a szeptember 15-étől lezárt magyar-szerb határszakaszon szerdán 81 határsértőt fogtak, ez kevesebb mint egy százaléka a szeptember 14-én a határt átlépő 9830-nak. Úgy fogalmazott: ez azt mutatja, hogy működik a hármas határvédelem, amely a fizikai akadály mellett a törvények szigorításán, valamint a határvadászszakaszokkal és katonákkal megerősített rendőri erőkön alapul.

18:41
október 01, 2015
Vágólapra másolva!

Bosznia-Hercegovina 100 ezer migránsra számít

Akár 100 ezer migráns is érkezhet Bosznia-Hercegovinába, ha az Európai Unió lezárja a határait - jelentette ki Sifet Podzic, a boszniai parlament védelmi és biztonsági bizottságának elnöke csütörtökön Szarajevóban.

19:36
október 01, 2015
Vágólapra másolva!

Már vitáznak a menekültekről

Elkezdődött a német törvényhozás alsóházában (Bundestag) a menekültügyi rendszer átalakításáról szóló javaslatok vitája. A Bundestagban - ahol a kormánypártoknak 79 százalékos többségük van - biztosra vehető az előterjesztések elfogadása, de a konzervatív CDU/CSU pártszövetség és a szociáldemokrata párt (SPD) alkotta koalíció a Bundesratban az eltérő erőviszonyok miatt külső támogatásra szorul.

19:52
október 01, 2015
Vágólapra másolva!

Olimpiai csarnokokba viszik a menekülteket

Több száz menekültet szállítottak el buszokkal a görög hatóságok az Athén központi részén lévő Viktoria térről egy addig üresen álló olimpiai csarnokba. Az Athén Galatszi negyedében található létesítményben tartották a 2004-es olimpiai játékok asztalitenisz-mérkőzéseit. Egy héttel korábban a Viktoria téren táborozó 800 menekült egy részét már elhelyezték hasonló olimpiai létesítményekben. A hetek óta a téren táborozó menekültek között verekedések voltak, csütörtökön pedig több tucatnyi görög lakos gyűlt össze, és követelni kezdték a menekültek elszállítását.

Görögország, Omonia tér Fotó: Dudás Szabolcs - Origo
20:36
október 01, 2015
Vágólapra másolva!

Nem lesz kerítés a német határon

Élesen visszautasította Horst Seehofer bajor miniszterelnök, a konzervatív CSU elnöke a tartományi kormány pénzügyminiszterének felvetését, miszerint meg kell fontolni a kerítés telepítését a német határon.

Horst Seehofer a Süddeutsche Zeitung című lapnak azt mondta, hogy maga is sürgeti a menedékkérők tömeges beáramlásának korlátozását, de nem egyezne bele kerítés telepítésébe. Ha Bajorországon múlik, nem lesz kerítés a német határon. "A bajor határokon pedig végképp nem, de Európában sem" - idézte a politikust a lap

21:26
október 01, 2015
Vágólapra másolva!

Az Idősek tanácsa nem akar bevándorlókat

Magyarország népességének csökkenésére nem a gazdasági bevándorlók tömeges beáramlása jelenti a megoldást, a belső erőforrásokat kell mozgósítani, a családokat kell megerősíteni - olvasható az Idősek Tanácsa tagjainak nyilatkozatában.  A tanács csütörtöki ünnepi ülésén elfogadott nyilatkozatban - amelyet a tagok nevében az Országos Nyugdíjas Polgári Egyesület vezetője, Zsák Jánosné juttatott el az MTI-hez - az áll, hogy Magyarországnak meg kell őriznie a keresztény értékeket, amelyek erőforrást jelentenek.

21:48
október 01, 2015
Vágólapra másolva!

Parlamenti vita Berlinben a menekültügyi reformról

Elkezdődött csütörtökön a német törvényhozás alsóházában a menekültügyi rendszer átalakításáról szóló javaslatok vitája. Thomas de Maiziere német szövetségi belügyminiszter az előterjesztéseket ismertető beszédében kiemelte, hogy "bátorság, türelem és kitartás", és "nagyvonalú, okos és kemény" politikai döntések kellenek a menekültügyi helyzet kezeléséhez, amelynek súlyosságát mutatja, hogy évtizedek óta nem érkezett az országba olyan sok menedékkérő egy hónap alatt, mint szeptemberben. 

22:13
október 01, 2015
Vágólapra másolva!

Putyin a francia államfővel tárgyal

Hollande francia államfő és Vlagyimir Putyin elnök pénteken a szíriai helyzetről is egyeztetni fog, mielőtt tárgyalóasztalhoz ülnek Angela Merkel német kancellárral és Petro Porosenko ukrán államfővel az ukrajnai békefolyamat újraindítása érdekében. A szíriai helyzet és a kétoldalú kapcsolatok is naprenden lesznek a francia és orosz elnök kétoldalú megbeszélésén - jelezte csütörtökön a francia elnöki hivatal.

Forrás: MTI/EPA/Matt Campbell
22:56
október 01, 2015
Vágólapra másolva!

25 millió forintot ad a Migrációs Gyermekalap

Csaknem 25 millió forinttal támogatja a Katolikus Karitász munkáját a Migrációs Gyermekalap, amelyet a Demján Sándor Alapítvány azzal céllal hozott létre, hogy a menekült gyermekek körülményeinek javításán dolgozó segélyszervezetek és magánemberek munkáját támogassa.