Orbán öt évben gondolkodik
2015. május 29. 09:40
Izgatottan várjuk, hogy mit gondol a polgári Magyarországért alakult szövetség a kormány eddigi öt évéről. A helyszín a budai Vár. Itt lesz Orbán Viktor is.
A 2010-es kormányalakítás ötödik évfordulója alkalmából összehívott tanácskozás szervezője a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány. Orbán Viktor a Budapesti Történeti Múzeumban tartja a kormányértékelőt.
A 444, a Klubrádió és a Népszava is arról ír, hogy a szervezők helyhiányra hivatkozva elutasították a regisztrációjukat, így ők nem tudósíthatnak az eseményről.
A sajtót még nem engedték be, egy folyosón várakoznak az újságírók.
Hermetikusan elzárták az újságírókat. Tudósítónk szerint olyan a hangulat, mint a Szigeten, ahol szintén sokat kell várni a beengedésre.
A miniszterelnök nemcsak az elvégzett munkát, hanem a kormány előtt álló feladatokat is számba veszi.
Az InfoRádió úgy tudja, a pénteki rendezvényen a kormányfő előtt felszólal Boross Péter, az Antall-kormány belügyminisztere, későbbi miniszterelnök, Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, valamint Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója.
Orbán Viktor szokásos évértékelő beszédeit a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület szokta szervezni minden év februárjában. Legutóbb ez február 27-én a Várkert Bazárban volt.
Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki tájékoztatóján a rendezvény okát firtató újságírói kérdésre azt mondta: „olyan még nem volt, hogy miniszterelnök úr öt éve kormányzott volna”.
A rendezvény helyszínéről az állami hírtelevízió is bejelentkezett.
„Szükségét és idejét érezte annak, hogy a kormányzás ötödik esztendejének lezárásaképpen, a hatodik esztendőbe lépve megvonja a mérlegét mindannak, hogy mire használjuk fel azt a bizalmat, amit az elmúlt öt évben két alkalommal megkaptunk a magyar választópolgároktól elég meggyőző arányban. Ez milyen felelősséget jelent. Egy összefoglalása mindannak, amit végeztünk, és iránykijelölése annak, amit a következő időszakban fogunk” – ezzel indokolta Lázár János a pénteki évértékelő értelmét.
Tudósítónk jelentése szerint már 20 perce állnak egy folyosón. „Mire várunk? Ha nem mehetünk be, miért kellett ideállnunk? Terjed a nyugtalanság. Én éhes vagyok” – jelentette a helyszínről.
Egy folyosón állnak a sajtó munkatársai.
Még az állami hírtelevízió sem kezdte el az esemény közvetítését. Várhatóan negyed tizenegykor kezdődik.
Csúszás van, még mindig nem kezdődött el a rendezvény.
Végre bejutottunk. Erre a látványra megérte várni – jelentette az Origo helyszíni tudósítója. Az újságíróknak fel kellett jönniük az emeletre. A kisablakból követhetik az eseményeket. A fotósok és az operatőrök bezzeg lemehettek – tette hozzá.
Innen felülnézetből kevésbé durva a kormánytól megszokott színpadi zászlóhalmozás – jelentette a helyszínről tudósítónk.
Boross Péter volt miniszterelnök már beszél.
Vajon a képernyős kábítószer kategóriába az Origo cikkei is beletartoznak? Tette fel a kérdést tudósítónk Boross Péter médiafilozófiai eszmefuttatása hallatán.
Az elmúlt 150 évben Magyarország akkor fejlődött, akkor volt tele reményekkel, amikor a mai fogalmakkal mérsékelt jobboldali kormányzás működött az országban – mondta Boross Péter volt miniszterelnök. A korábbi kormányfő kijelentette: minden más irányzat esetében tragédia, baj történt, amelyet a mai napig sem tudott kiheverni az ország.
Boross Péter kifejtette: a mérsékelt jobboldaliság ismérve az erős patriotizmus, a konzervatív attitűd, a múlt megbecsülése és a tapasztalatok tisztességes felhasználása. Ez az irányzat ideológiamentes, de eszményektől vezérelt – tette hozzá. Azt mondta, a sikerhez fontos az egység létrehozása, a tartós vezérlés és a stabil makrogazdasági alapok.
A jegybank elnöke a magyar gazdaság eredményeit méltatja, és a válságkezelést, jelenti tudósítónk.
Matolcsy György szerint egy százéves szakasz zárult le. Az első világháborúval megkezdődtek Magyarország bajai. De most már pontot tehetünk a válságok végére – jelentette ki az MNB elnöke.
Matolcsy György szerint Magyarország hajtotta a végre a legsikeresebb válságkezelést.
Az MNB elnöke azt mondja, a válság kezelése közben bukkantunk rá a magyar útra.
Az M1-en csak Orbán Viktor beszédét közvetítik.
A Magyar Nemzeti Bank a jövőben a saját útját járó ország őrzője lesz, nem a növekedés motorja, mint eddig – mondta Matolcsy.
Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter szerint a kenyér jobban ízlik, ha van kivel megosztani, és a világra szóló siker is akkor az igazi, ha utána együtt énekelhetjük a himnuszt.
Család, munka, otthon, egészség, mindennapos testnevelés. Ezek azért vannak hogy a magyarok többen legyenek – mondta Balog Zoltán.
Balog Zoltán szerint csökkent a válások és az abortuszok száma.
Többen dolgoznak, ráadásul több fiatal dolgozik, állítja Balog Zoltán. Szerinte többet költöttek gyógyításra is, mint korábban.
A sportpályák, a tornatermek és a stadionok ugyanazért a célért vannak, mondja Balog Zoltán. A cél pedig az, hogy sportnemzetből sportoló nemzet legyünk.
Élőképet adott a helyszínről az állami hírtelevízió, de hang nem volt.
Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója szerint a franciák a német márka erőfölénye miatt erőltették az eurót. Hát sikerült.
Németország nagyon gazdag és nagyon gyenge, véli Schmidt Mária.
Orbán Viktor kormányai megértették, hogy a neoliberális út zsákutca, mondta Schmidt. Egy új nemzetközi közegben kellett lavírozni. A sikeres gazdaságpolitika sértette azokat, akiket csak az extraprofit érdekel. A kormány ellenlábasai a sajtószabadság védelmezőinek tettették magukat.
Az Orbán-kormány innovatív kabinetnek bizonyult, amit a választók többször is visszaigazoltak – mondta Schmidt. A status quo őrzése, a döntések halogatása néha jó stratégia, de a határozott döntéseknek is megvan a maguk ideje. Az EU túl sokat áldozott a status quo őrzésére.
A jegybank elnöke szerint Magyarország sikeresen lezárta a 2010-2015 közötti válságkezelést. Az ország megtalálta a saját útját, minden korábbi stabilizációs kísérletnél sikeresebb volt az Orbán-kormány vezette újkori magyar stabilizáció.
A válságkezelésre szoruló európai uniós országok makrogazdasági számait figyelembe véve Magyarország hajtotta végre a legsikeresebb válságkezelést, az ország minden makrogazdasági mutatóban sikeres.
2015 végétől, 2016 elejétől az MNB már nem a gazdaság dinamizálásának egyik motorja lesz, hanem a saját útját járó Magyarország gazdasági-pénzügyi rendszerének őrzője, stabilizátora.
Brüsszel és Strasbourg neve összeforrott a magyarellenes kirohanásokkal, egyre nagyobb ellenszenvet vált ki az unió – mondta Schmidt. Szerinte Magyarország érdeke a NATO újraélesztése, főként az orosz–ukrán konfliktus fényében.
Az unió vezetői csak nyüzsögnek, de nem állnak ki semmiért, véli Schmidt Mária. Magyarországot rendszeresen kritizálja Brüsszel, ezzel egyre nagyobb ellenszenvet vált ki a magyarokból. Kevesebb kioktatást és leckéztetést!
Vissza kell kapnunk a hangunkat, vissza kell vennünk a kezdeményezőképességünket – zárta beszédét Schmidt Mária.
Orbán Viktor elkezdte a beszédét.
Orbán Viktor elmondta, nem szeretne lemondani arról a lehetőségről, hogy reagáljon az eddig elhangzottakra. Fontos a különbségtétel az eszmények és az ideológiák között, az utóbbi eredménye gyakran a merevség, míg az eszményektől vezérelt politika gyakorlatias reagálást tesz lehetővé.
A kormányfő elmondta, hogy Boross javaslata ellenére nem lesz két új miniszter.
Orbán örül neki, hogy Matolcsy megnyugtatta őt a pénzügyi helyzettel kapcsolatban. A miniszterelnök szerint a mostani adórendszert meg kell védeni.
Ha arra kíváncsi, hogy állnak a pénzügyek, akkor megnézi, hogy néz ki a jegybankelnök, reagált Matolcsy szavaira a miniszterelnök. No nem "ferdeségből", ha a jegybankelnök jól néz ki, akkor biztos jól mennek a dolgok.
A kormányfő úgy látja, nagy bajba kerülhet az ország, ha nincs összhang a monetáris és a fiskális politika között. Az MNB nélkül nem ment volna a gazdaság megreformálása - tette hozzá. Kockázatos döntés volt Matolcsy kinevezése, de ezt a döntést az idő igazolta.
A kormányzat sem bírta volna ki az őszi nyomást, ha az MNB nem lépett volna a devizahitelek forintosítása terén.
Vannak pillanatok, amikor nem lehet gatyázni, mondta Orbán. A devizahitelek forintosítása ilyen pillanat volt. A szükséges lépéseket meg kellett tenni. Nélküle 70 százalékkal nőtt volna az átlagos törlesztőrészlet. Úrrá lett volna a káosz, összeomlanak a családok és az állam.
Már nem emlékszik, hogy hol, de előfordult, hogy többségében cigányok tüntettek közmunkáért. Orbán Viktor ekkor érezte azt, hogy győzött a kormány.
Szellemi bátorság kell a külpolitika műveléséhez, reagált Schmidt Mária szavaira. Szellemi bátorság nélkül csak bégető nyáj lennénk.
A világ ma nem ránk, hanem a FIFA közgyűlésére figyel, de hát ez van, kezdi saját előadását Orbán.
2010 tavaszán borzasztó állapotban volt a magyar gazdaság. Végveszély volt. De összefogás lett, és kétharmados többség. A 2010-es állapotokat süllyedő hajóhoz hasonlítja Orbán. Tudta, hogy élete legnehezebb feladatára vállalkozik. A szocialista kormányzás és a gazdasági válság tette padlóra az országot.
Vannak még megoldandó gondok, de ma már Magyarország jól teljesít. "A magyar fregatt stabil" - mondja.
Schmidt Mária történész, a Terror Háza Múzeum főigazgatója úgy látja, az elmúlt években az Orbán-kormány innovatívnak bizonyult, mert egy működőképes és sikeres magyar modellt dolgozott ki, amelyet a választópolgárok döntéseikkel többször visszaigazoltak.
Szerinte a status quo őrzése, a döntések halogatása, a konfliktusok elkerülése néha valóban szükséges, de a határozott döntéseknek is megvan a maguk ideje. Az Európai Unió 2008 óta túl sok időt áldozott az előbbire, és túl keveset a szükséges döntések meghozatalára.
Az eredményekért a jóistennek kell először hálát adni, aztán az embereknek. A kormánynak nem jár hála, csak a dolgát végezte. "Aki hálát akar, tartson kutyát" – mondja Orbán.
A netadó nagy hiba volt, de annyi eszünk már van, hogy nem ragaszkodunk a hibáinkhoz – mondta Orbán. A jövőben is meg fogjuk hallgatni a magyarokat - tette hozzá. A miniszterelnök szerint a hibák elkerülése nem vezethet a politikai semmittevéshez. A tévedés és a hibázás lehetősége ne metssze vissza az innovációs képességünket.
A kormányfő szerint Magyarország az egyik leggyorsabban bővülő gazdaság az unióban. Mikor fordult elő, hogy valamelyik országban felére csökkentsék a politikusok számát? Orbán nagy eredménynek nevezte, hogy Budapest buszparkjának a nagy részét lecserélték. A miniszterelnök a kormány 15 legnagyobb eredményét is felsorolta.
Az első perctől agresszív támadások kereszttüzében volt a kabinet, egyenesen beszéltünk, és tabukat döntögettünk – mondta Orbán. Ez meglepően új volt, de a magyarok meglepő módon három választáson is megerősítették a kormányt. Azt hitte, hogy ez a világos üzenet nyugodtabb mederbe tereli a dolgokat. Ehhez hozzászoktunk, de így legalább mindenfelé lehet támadni egy székely mondás szerint – mondta Orbán.
Mi voltunk, és vagyunk a független és szabad Magyarország hívei, az ország szuverenitása nem lehet alku tárgya – jelentette ki a kormányfő.
Most a Jobbik tűnik a vezető ellenzéki erőnek. Orbán kész vitázni Brüsszellel, de az unióból való kilépés irányába terelni az országot nem lehet. Nekünk, magyaroknak Európa a családunk. "Nem válunk!" – hangsúlyozza Orbán.
Erős gazdasági kapcsolataink vannak Oroszországgal, és nemzeti érek, hogy ez a jövőben is így legyen. Persze nem feledjük, mit tettek Magyarországgal az oroszok.
Orbán reméli, hogy Brüsszel meghallja a kormány érveit menekültügyben. Senkit sem lehet megfosztani attól, hogy eldönthesse, kit enged be a házába.
Az előző kormány a saját bevallása szerint is becstelennek bizonyult. Olyan kormányzatot szeretnénk, ami megüti azt a mércét, amit a magyarok szeretnének. Orbán szerint nehéz megmondani, mi a célravezető módszere annak, hogy elhárítsák a bizalom aláásására tett kísérletet. Senki sem élhet vissza a hatalmával, és nem állhat a törvények fölött.
Az irigység kultúrája a kommunizmus öröksége. Minden sikeres emberről megpróbálják bebizonyítani, hogy a Fidesz vagy a KDNP embere, és ezért sikeres – mondta Orbán. A bizalom megszerzéséért sokat kellett dolgozni, de a megtartásáért külön is meg kell dolgozni. Zéró toleranciát kell tartani minden visszaéléssel szemben. Úszni kell, és nem kapálózni.
A valaha volt legjobb kormánya akarunk lenni Magyarországnak - mondta a kormányfő. Nincsenek különleges képességeink, de egy dologban kiemelkedőt tudunk nyújtani. Sokan szenvedélyes hatalomvággyal vádolnak, de a mi szenvedélyünket Magyarországnak hívják. A mi politikai közösségünk meghatározó része ez az elv.
Most jutottunk oda, hogy végre azzal foglalkozzunk, hogy megvalósítsuk a polgári berendezkedést. 30 éve úgy gondoltuk, hogy ehhez elég a szovjet csapatok távozása. Fontosak a nagy, magasba törő célok, de az emberek mindennapi élete a legfontosabb. A kormány nem feledkezhet bele a kormányzásba, ezt nem lehet hagyni.
A nemzeti konzultációk kormánya vagyunk, és az is leszünk – fejtette ki a miniszterelnök.
A polgári berendezkedés lényege, hogy emberközpontú. A politika bekopog az emberekhez, a gondjaikra keresi a választ, véli Orbán.
A romeltakarítás lezárult, kényelmesebb, jobb életkörülményeket kell teremteni azoknak, akik munkából élnek becsülettel. De élhet-e úgy egy magyar ember, mint egy nyugat-európai, teszi fel a kérdést a miniszterelnök. Mára eljutottunk odáig, hogy célba vehetjük azt a színvonalat, amiről korábban álmodni sem mertünk.
Meg kell védeni az embereket a mindennapi bosszúságoktól. Orbán sokat vár a bürokrácia leépítésétől.
Magyarország magyar ország lesz, ígéri Orbán. Szégyentelenül nagyok a kormány ambíciói. Több kényelem, kevesebb adó, több rend, de kevesebb szabály lesz.
Eddig erőből politizáltak, mert erre volt szükség. A jövőben a kulcs a figyelem lesz, az emberekre és a körülményekre való figyelem.
Orbán Viktor köszöni a figyelmet, "Hajrá Magyarország, hajrá magyarok" - búcsúzik közönségétől.