Tényleges életfogytiglanra ítélték Bándy Kata gyilkosát
2013. április 05. 09:09
Pénteken reggel kilenckor kezdődik a Bándy-gyilkosság utolsó tárgyalási napja, a Pécsi Törvényszék várhatóan délután ítéletet is hoz az ügyben. A huszonöt éves pécsi lányt a vád szerint P. László fojtotta meg, akit aljas indokból elkövetett emberöléssel vádol az ügyészség. A februárban kezdődött perben eddig négy tárgyalást tartottak, több mint ötven embert hallgatott meg a bíróság.
Az bírósági tárgyalás hátteeréről itt olvashat.
Ismét rengetegen jelentek meg a tárgyaláson, a többségük jogászhallgató.
A bíró először az előző tárgyalási napon történteket ismerteti, kitérve például arra, hogy Bándy Kata nem szerette, ha becézik, csak azt, ha Katának szólítják. Ez azért fontos, mert P. László a vallomásában sokszor Katinak nevezte. Ez cáfolja azt, hogy korábbról ismerték egymást.
A bíró ismertette a titokzatos 37-es számú tanúvallomást is. Ez a tanú azt mondta, úgy tudja, hogy P. nem egyedül ölte meg Bándyt, hanem az unokatestvérével együtt. A 37-es számú egy másik elítélt, aki a börtönben P.-vel is kapcsolatba kerülhetett, és vádalkut remélt a vallomásért cserébe. Az általa mondottakat azonban egyelőre más nem támasztja alá.
P. László az eddigiekhez hasonlóan a bírót figyeli, és mozdulatlanul ül. Viszont feszültnek tűnik, a megszokottnál többet pislog.
Az eddigiekkel ellentétben Bándy Kata édesapja is jelen van, és itt van a korábbi vőlegénye is, akit újra a mikrofonhoz hívott a bíró, és arról érdeklődik tőle, hogy milyen pénztárcája volt Bándynak. A férfi azonban nem tud rá válaszolni. A bíró a pénztárca értéke után érdeklődött.
Ezután egy szakértő beszélt arról, hogy milyen értékű lehet a pénztárca, majd a bíró Bándy Kata mobilját mutatja a szakértőnek. A bíró feltehetően azt próbálja kideríteni, milyen értékűek voltak azok a dolgok, amelyeket P. László elvett Bándytól a gyilkosság után. A telefon körülbelül 25 ezret ért.
Az előző tárgyalás óta a bírósághoz két beadvány érkezett. Az egyiket a bíróság kérte, ez Bándy anyakönyvi kivonata. Ez a neve miatt kellett, hogy megbizonyosodjanak róla, valóban Kata néven anyakönyvezték.
A védelem is csatolt egy beadványt, amely egy DVD-t tartalmazott. P. László erről azt mondta, hogy nem ért egyet azzal, ami rajta található, de elfogadja azt, hogy megelőzze a találgatásokat. Ezen a bíró szerint egy alpári hangnemben lezajló vallomás volt, egy telefonbeszélgetés, és sokat gondolkodtak, hogy lejátsszák-e nyilvánosan. Szerinte mérlegelni kellett a sértett kegyeleti jogait is, de végül úgy döntöttek, hogy lejátsszák.
A védőügyvéd szerint egy magát oknyomozó újságírónak mondó embertől kapták a felvételt, a stílusától azonban ők is elhatárolódnak. Az ügyész indítványozta, hogy az alpári részeket pörgessék át, de ezt a bíró elutasította, mondván, hogy a stílus a beszélőt minősíti.
A felvétel nagyon rosszul hallható, szinte csak szavakat lehet kivenni belőle. Két személy beszélget telefonon egy harmadikkal, aki azt állítja, látta Bándyékat a gyilkosság éjszakáján. P. Lászlóról "cigánygyerekként" beszél, Bándyról pedig "hülye picsaként". Azt állítja, hogy a belvárosban látta őket, a Király utcán sétálni, csak P. László nem ment mindig mellette. A telefonáló szerint egészen a házig sétáltak. (A térfigyelő kamerák felvételén azonban nyoma sincs P. Lászlónak, csak azt látni, ahogy Bándy sétál egyedül.)
A felvételt erről a DVD-ről játszották le, a képre kattintva galéria nyílik!
A felvételen hallható férfi által elmondottak sem a vád, sem a védelem eddigi állításaival nem egyeznek meg. Ugyanis mindkettőjük szerint Bándy háza mellett találkoztak.
A felvételen hallható telefonálók egyfajta összeesküvés-elméletről beszéltek: eszerint a rendőrség nem mondott el mindent az üggyel kapcsolatban. Az egyik telefonáló azt is mondta, hogy még mindig keresnek egy gyanúsítottat.
A bíró szerint a nyomozati anyagban is van szó erről a vallomásról. "Nem tudom tanúnak nevezi, de a rendőrség kihallgatta" - mondta a bíró.
A bíró annyit fűzött hozzá a felvételhez, hogy teljesen egyértelmű, hogy a térfigyelő kamerák végigkövették Bándy útját a sörözőtől, ahonnan indult. Ezzel arra utalt, hogy a felvételen hallható férfi nem P.-t láthatta. Hozzátette, hogy rengeteg ehhez hasonló fantázia érkezett be a bírósághoz, volt, aki azt modnta, tudja, hogy Bándy Katát szervkereskedők rabolták el, más azt javasolta, hogy nézzék vissza az esetről készült műholdfelvételeket.
A bíró szerint a bíróság a tényeket tartja szem előtt, "nem kalandozunk el ilyen irányokba, és az iratanyagokba sem vesszük fel őket". "Sajnos ez a felvétel oda került" - mondta a bíró utalva arra, hogy a védelem benyújtotta.
Ezzel a bíró befejezettnek tekinti a bizonyítási eljárást. Iratismertetés következik. A bíró ennek során olyan alapadatokat oszt meg, mint például, hogy Bándy apjának bejelentésére indult a nyomozás, amelynek során például Bándy vőlegényének házát is átkutatták. Sok éttermet is végigkutattak, amikor Bándyt keresték. "Óriási erőt fektettek a keresésbe" - mondta a rendőrökről.
Több benzinkút kameráját végignézték, több száz személyt igazoltattak, végigjárták Bándy lakhelyét, a Dugonics utcát, de senki nem tudott érdemi információval szolgálni - magyarázza a bíró.
A helyszíni szemle rendkívül részletes, alapos, sok fényképpel - mondta a bíró Bándy holttestének megtalálásáról. Talajminták, tárgyak, fehérnemű, a bíró szerint mindent begyűjtöttek, még fogkrémet is találtak. Mindent lefoglaltak, mindennek jelentőséget tulajdonítottak - mondta.
Több száz embert kikérdeztek a helyszín közelében is. Megvizsgálták Bándy Kata laptopját is, egy évre visszamenőleg néztek meg hívásokat.
A rendőrség sokáig vizsgálta annak az esélyét, hogy több elkövető van. Mindenkitől DNS mintát vettek, hiszen Bándy holttestén DNS-t találtak, így azzal össze tudták hasonlítani őket. Végül csak a vádlott, P. László DNS-ével találtak egyezést. Még kapcsolati ábrákat is készítettek a Facebook alapján, mondja a bíró.
P. László a bíró szavait maga elé nézve hallgatja. Bándy apja és egykori vőlegénye a terem egyik, P. László anyja a terem másik végében ül. Feszülten figyelnek.
A tárgyalási iratok három vastag kötetet tesznek ki, sok kép is van közöttük. A tárgyalás előtt egy bevásárlókocsiban hozták be őket a terembe.
A bíró elmondta, hogy 2011-ig visszamenőleg vizsgálták a Bándy számítógépén forgalomban lévő összes üzenetet, a telefonjai sms-eit. Még a törölt üzeneteket is visszaállították, de P. Lászlóra semmi utalást nem találtak. P. László mobilját is vizsgálták, képeket találtak benne mindenféle nőkről, "ruhában vagy anélkül", a gyerekéről. Bándy Katáról azonban semmit sem találtak.
Több személyt megvizsgáltak hazugságvizsgálóval, P. Lászlót is. "Elmondta, hogy egyedül volt, és ő ölte meg Bándy Katát. A hazugságvizsgáló szerint igazat mondott" - mondta a bíró.
A bíró megmutatott egy hatalmas ábrát is, amely P. László kapcsolatait ábrázolja a telefonhívásai alapján. A lap olyan nagy volt, hogy csak az egyik mellette ülő bíróval együtt tudta felemelni, miután kihajtogatta.
Öt perc szünet, aztán perbeszédek következnek.
Folytatódik a tárgyalás. A bíró azzal kezdte, hogy tilos rágózni, mert nem szereti, ez ugyanis egy tárgyalás. Ötezer forintos büntetést helyezett kilátásba.
Az ügyész perbeszédében azt mondta, aljas indokkal elkövetett emberöléssel és kifosztással vádolja P. Lászlót. A vádiratot azzal egészítené ki, hogy Bándyt nem csak táskájának szíjával, hanem kézzel is fojtogatta. Azt is mondta, hogy P. László több vallomást is tett, egymással ellentéteseket is. Szerinte P. László nem szavahihető, vallomásait csak kis részletben lehet elfogadni, azok a védekezésének részei.
Az ügyész elmondta újra P. László vallomásainak lényegét, azaz, hogy korábbról ismerte már Bándyt és tulajdonképpen a barátnője volt. Összefoglalta a tanúk beszámolóit is. Bándy ismerősei kizárták, hogy a lánynak új kapcsolata lett volna, komoly és konzervatív lányként írták le őt, szégyenlősnek.
Az ügyész szerint fontos annak a két tanúnak a vallomása, akik Bándyt utoljára látták az utcán. Egyikük a Felsővámház utcán látta, sikoltást hallott, majd elhajtó kocsit. A másik Bándyt és P. Lászlót látta pár utcával arrébb. Az ügyész szerint csak egy tanúvallomás fogadható el, mert kizárják egymást. Az ügyész úgy gondolja, hogy az utóbbi tanú vallomásra kell adni, mert a sikoltást halló tanú a szemüvege nélkül nem látott jól, ráadásul a szomszédban éppen hangos házibuli volt. Így azt a tanúvallomást fogadná el, amelyet az a férfi tett, aki látta Bándyt és P.-t az utcán. Ő szerelmespárnak vélte őket, akik éppen veszekednek, de látta az agresszivitást P-n.
Az ügyész szerint egyértelmű, hogy P. megfojtotta áldozatát. Az egyéb sérülések pedig arra utalnak, hogy P. meg is akarta erőszakolni Bándy Katát, egyértelműen dulakodásra, bántalmazásra utalnak.
Az ügyész szerint semmi nem utal arra, hogy P. valóban ismerte volna Bándyt. Szerinte egyértelmű, hogy Bándy a megszokott útvonalon ment haza a Felsővámház utcán. Ezután találkozott P.-vel, aki szexuális bűncselekményt akart elkövetni ellene. Bándy menekülni akart, védekezett, de P. elkapta, megpróbálta megerőszakolni, és megfojtotta. Az ügyész szerint az erőszakoskodás a játszótéren kezdődött, de ott ért véget, ahol a holttestet megtaláltak.
Az ügyész szerint cáfolható P. fenntartott vallomása, a korábbi vallomásainak viszont vannak olyan pontjai, amelyek összepasszolnak a vád elméletével. Például az, hogy Bándy háza előtt találkoztak. A vallomások közötti különbségeknek az ügyész szerint nem lehet az az oka, hogy a nyomozók megfenyegették, hiszen azokat a képviselője jelenlétében tette, a jegyzőkönyveket pedig aláírta.
Az ügyész azt javasolja, hogy aljas indokból elkövetett emberölés bűntettében és kifosztás bűntettében mondják bűnösnek a vádlottat. Szerinte nem lehet enyhítő körülmény, hogy a vádlottnak kiskorú gyereke van, mert eddig sem tudott megfelelően gondoskodni róla. A vádlott nem tett feltáró jellegű vallomást, így azt sem lehet enyhítő körülménynek tekinteni - mondta, hozzátéve, hogy épp ellenkezőleg: P. megpróbálta csökkenteni a felelősségét azzal, hogy egy kapcsolatot vizionált magának Bándyval.
A "megbánó jellegű magatartás" is enyhítő körülmény lehet - mondta az ügyész. Viszont szerinte a váldott rezzenéstelen arccal ülte végig a tárgyalást, csak egyszer nyilvánított részvétet, vagyis láthatólag nem tanúsított megbánó magatartást.
Súlyosbító körülmény viszont van bőven az ügyész értékelése szerint. Ilyen például a büntetett előélet. Ebből bőven kijutott P.-nek, több alkalommal elítélték már, és jelenleg is börtönben ül - visszaesőként egy korábbi ügy miatt. Az ügyész szerint ez "nyomatékos súlyosbító körülmény". Annak számít az is, hogy a gyilkosság országos közfelháborodást váltott ki, tette hozzá.
Az ügyész mindezek fényében azt mondta, a legsúlyosabb büntetés kiszabása szükséges. Ez életfogytig tartó fegyház, valamint kizárás a feltételes szabadlábra helyezés lehetősége alól.
A sértett családja a bizonyítékok közül csak Bándy Kata gyöngy fülbevalóját kéri vissza, a többi bizonyítékot megsemmisíttetnék. Az ügyész indítványozta azt is, hogy a vádlott kapja vissza például a cipőjét. Ezzel vége a vádbeszédnek, a védő következik.
A sértetti ügyvéd annyit fűzött hozzá az ügyész perbeszédéhez, hogy a vádirat helytálló. Az ügyvéd szerint Bándy családja előtt már az elejétől világos volt, hogy P. László története kitaláció, Bándy Kata pedig a gyilkosság előtt sohasem ismerte P. Lászlót, ő pedig csak azért találta ki a történetet, hogy kisebb büntetést kapjon.
Bándy Kata egész életében példamutató életet élt, másokon segített - mondta a család ügyvédje. Hozzátette, hogy a becsületes állampolgár védtelen az olyan emberekkel szemben, mint a vádlott. Az ügyvéd beszéde közben Bándy Kata apja maga elé meredt, P. László pedig a földet nézte.
Nem mindennap találkozunk ilyen üggyel - kezdte P. László ügyvédje. Miért olyan érdekes ez az ügy? - kérdezte az ügyvéd. Az ügyvéd szerint erre a sértett és a vádlott eltérő helyzete a magyarázat. Szerinte Bándy művelt ember volt, rendkívüli személyiség, "az élet napos oldalán élt". A vádlott az élet másik oldalát tapasztalta meg - mondta az ügyvéd, hozzátéve, hogy szerénységben élt.
Az ügyvédnő Márait idézi, "a végzet bekopog". Azt kéri, hogy a bíróság azokat az információkat rekessze ki, amelyek nem tartoznak a tárgyhoz. Például a 37-es tanút, aki szerint társtettes is volt, vagy azt a férfit, aki sikoltást hallott, majd sötét autót látott.
Az ügyvéd P. László történetét védi, szerinte a pszichológus is azt mondta, lehet igazság abban, amit a vádlott mondott (a pszichológus azt mondta, nem zárható ki, de nem is valószínű). Szerinte nem elég bizonyíték az, hogy a sértett ismerősei azt mondták, Bándy nem ismerhette P. Lászlót.
Az ügyvéd egyetértett az ügyésszel abban, hogy annak a férfinak a szavára kell adni, aki látta Bándyt és P.-t együtt. Szerinte a két embernek hosszú utat kellett megtennie a háztól a játszótérig. Nyári éjszaka volt, nyitott ablakokkal - mondta az ügyvéd. Szerinte csak úgy eshetett meg ez a séta, ha a vádlott és a sértett valamilyen rangú kapcsolatban volt egymással.
Nem tekintem szavahihetetlennek - mondta az ügyvéd a vádlottról. Szerinte P. azonnal bevallotta az emberölést, elismerte felelősségét. Az ügyvéd szerint ez a tárgyalás az emberölés miatt van elsősorban, és a két személy ismeretsége a lényeg, az emberölést pedig sohasem tagadta a vádlott. Szerinte a tényleges közösülés sem történt meg, mert nem találták ondót a nemi szervben, csak a táskán. Az ügyvéd szerint ez is a vádlott vallomását erősíti.
"Úgy vélem, hogy az emberölés alapesetét kell erre a cselekményre alapozni" - mondta az ügyvéd. Ezzel arra utalt, hogy szerinte P. nem aljas indokból ölt. Ennek ellenére az ügyvéd azt mondta, "súlyos büntetést kell kapnia", hiszen gyilkolt. De akkor is esélyt kell adni neki, hogy egyszer, hosszú idő után visszatérhessen a társadalomba.
Az ügyvéd azt is felemlegette, hogy a kihallgatása során a P. László sírt. "Hogy most ezt a tárgyalást rezzenéstelen arccal ülte végig? Mit tehetett volna?" - mondta az ügyvéd, az ügyész korábbi szavaira utalva.
"A mai napig nem tudom a gondolatokat tisztázni magamban, kezelésekre járok" - mondta P. László hozzátéve, hogy bocsánatot kér mindenkitől, és részvétét fejezi ki. "A múltammal kapcsolatban voltak fennakadások" - folytatta. Azt is mondta, nagyon sajnálja, és bánja. "Ennyi?" - kérdezi a bíró. Igen - mondta P. László.
A Pécsi Törvényszék 13 órakor hirdet ítéletet az ügyben. Tudósításunkat addig befejezzük.
Perceken belül kezdődik az ítélethirdetés a tárgyaláson.
Életfogytig tartó fegyházra és tíz év közügyektől eltiltásra ítélte a Pécsi Törvényszék P. Lászlót, és kizárta feltételes szabadlábra helyezését.
A bíró emberölés bűntette, valamint kifosztás miatt mondta ki bűnösnek P. Lászlót. Ez a legsúlyosabb kiszabható büntetés. Ezenkívül meg kell fizetnie a 12 milliós bűnügyi költséget.
A vádlott kissé remegve, feszült figyelemmel hallgatta végig az ítéletet, azóta is nagy levegőket vesz.
A bíró az ítélet indoklásában elmondja többek között, hogy hogyan történt a gyilkosság. P. László az ítélet szerint csavargás közben figyelt fel Bándy Katára, aki éppen akkor sétált haza egy buliból. Bándy a Felsővámház utcán sétált haza. P. László akkor lépett hozzá, amikor Bándy a leesett kulcsait próbálta felszedni a háza előtt.
Beszélgetni akart a lánnyal, Bándy Kata azonban nem akart, így inkább elsétált. P. László utána. Séta közben P. megpróbálta agresszívan átölelni, Bándy kibújt alóla, le is hagyta kicsit, de P. utolérte. Egy buszmegállóban álltak meg, ott P. szép lánynak nevezte Bándyt, beszélgetni akart vele.
P. László az ítélet felolvasása alatt nyugtalanul viselkedett. A fejét rázta lassan, a földet nézte, látszott rajta, hogy zavart.
Az ítélet szerint Bándy Kata halála után P. László elvette az értékeit, a lány testét egy árokba dobta, majd elment a helyszínről. Közben kivette a SIM-kártyát Bándy mobiljából. A bíró szerint az nem derült ki, hogy miért került Bándy bugyija egy közeli szemetesbe, összeégetve.
A bíró szerint P. Lászlónak azért volt érdeke, hogy a szerelmi kapcsolatot vázoljon fel, mert úgy minősítés nélküli emberölés miatt kellet volna bűnhődnie, amely enyhébb elbírálású, és csak 5-15 évig terjedő szabadságvesztéssel jár. A bíró szerint ők nyitottak voltak erre a verzióra, de az eljárás alatt nem sikerült bizonyítani, hogy valóban kapcsolatban lettek volna, így nem találtak valósnak a történetet.
A bíró ezek után hosszan felsorolta, milyen vallomások, bizonyítékok szóltak P. László története ellen. Ezek között volt az, hogy Bándy neve Kata és nem Kati, a legerősebb cáfolat pedig az volt, hogy Bándy Kata nem is volt Magyarországon akkor, amikor P. szerint megismerkedtek.
P. László maga próbálta meg rávenni a 37-es számú tanút, egykori börtöntársát arra, hogy azt vallja, együtt voltak Bándy Katával - mondta a bíró, aki szerint a férfi egy interjúban azt állította, anyjának eldicsekedett az új kapcsolatával. Édesanyja azonban a nyomozóknak ezt határozottan tagadta.
Az ítélet szerint P. László az interneten fellelhető információkból próbált adatokat szerezni Bándy Katáról, és ezeket használta fel vallomásaiban. Ezenkívül több személyt is rávett arra, mondják azt, látták őket együtt.
A lány megijedhetett P. Lászlótól, hiszen még a leejtett kulcsát sem vette fel, amikor a férfi megszólította - mondta a bíró. Ezután Bándy elindult, a férfi pedig a távolból követte egy ideig. "Volt, hogy ötven méter is volt közöttük" - mondta a bíró. Végül utolérte, a játszótér mellett, ahol az erőszak történt. A bíró szerint ezeket a dolgokat P. László is elmondta egy korábbi vallomásában, amelyet később nem tartott fent.
A bíró szerint a gyilkosság után P. László a benzinkúthoz ment, ahol cigarettát vett, és közben úgy tett, mintha telefonálna. Ezt a módszert már korábban is alkalmazta, azért, hogy a kúton dolgozók ne emlékezzenek az arcára.
A férfi hat vallomása is tartalmazza az igazság részleteit, de minden alkalommal kiegészítette egy olyan részlettel, ami eszébe jutott. Csak az ezek utáni vallomásaiban mondta azt, hogy szerelmi kapcsolatban voltak. A védelem által csatolt felvétel szóba sem jött a bizonyítás során - mondta a bíró, utalva a délelőtt lejátszott hangfelvételre. Szerinte az azon hallottak semmiben sem feleltek meg a valóságnak.
Az ítélet indoklása közben P. László lehajtott fejjel nézi a földet, és nagyokat pislog.
A nyomozók P. László elfogása előtt elvégeztek egy bizonyítási eljárást annak a tanúnak a segítségével, aki látta Bándyt és P. Lászlót az utcán sétálva. Az ítélet alapján ez a férfi bizonyult a per legfontosabb tanújának, az általa elmondottakat a később elfogott P. László első vallomásai is alátámasztották.
"Az NCIS sem nyomoz hatékonyabban" - dicsérte a rendőrség munkáját a bíró. A pécsi polgármester lányának a megtámadására is utalt, amikor azt mondta, látni, hogy megtörténhetnek ilyen esetek.
Bándy Kata nem gondolt fenyegetésre, nem válaszolt segélykiáltással egy udvarias szóra - mondta a bíró. Hozzátette, a pszichológus nem hátrált meg a probléma elől, nem a gyilkost látta P. Lászlóban. "Volt egyfajta tétovaság a sértettben" - mondta a bíró. Nem küldte el a vádlottat, inkább a segítségét ajánlotta fel.
A vádlott emberölés minősített bűntettét elkövette, és a kifosztásét is - mondta a bíró. Hozzátette, hogy egyenesen visszataszító a cél, amiért P. megölte Bándyt, azaz a nemi erőszak. Emiatt megvalósul az aljas indokkal elkövetett emberölés.
Enyhítő körülmény a részbeni beismerő vallomás, de bőven akad súlyosbító körülmény. Egyike a büntetett előélet, az alkoholos-kábítószeres befolyásoltság. Súlyosbító az is, hogy a gyilkosság idején börtönben kellett volna lennie. "Személyében egy gátlástalan bűnözőt ismerhettünk meg" - mondta a bíró.
"A bíróság nem lát arra esélyt, hogy P. László valaha is a társadalom részéve válik. Ezért attól elkülönítve kell élnie" - mondta a bíró, ezzel indokolva a tényleges életfogytiglani szabadságvesztést. "P. László eddig volt, és nincs tovább" - mondta.
Az ügyész tudomásul vette a büntetést. P. László azonban fellebbez enyhítésért, így az ítélet nem jogerős. Emiatt ismét elrendelték P. előzetes letartóztatását - a gyakorlatban ez annyit jelent, hogy mindenképpen börtönben marad addig is, amíg a jogerős ítélet megszületik az ügyében.
Tudósításunkat ezzel befejezzük, hamarosan összefoglalóval és videoriporttal jelentkezünk.