A politikai rajongóival üzletelt Hagyó Miklós - az első tárgyalás percről percre

Események


Hagyó Miklós, az MSZP XII. kerületi szervezetének elnöke, korábbi szocialista főpolgármester-helyettes megérkezik a párt irodájába egy megbeszélésre 2010.02.2-án
Vágólapra másolva!
Öt hónappal a vádemelés után szerdán megkezdődik a hűtlen kezeléssel is vádolt Hagyó Miklós és társai büntetőpere a Kecskeméti Törvényszéken. A volt főpolgármester-helyettes a vádirat szerint barátaival és politikai rajongóival üzletelt, és felesleges szerződéseket kötött. Hagyó sötét öltönyben, rezzenéstelen arccal ülte végig a vádbeszédet, aminek a végén az ügyész minden vádlottra börtönt kért. A BKV-botrányt követő per első tárgyalási napja percről percre.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül47 bejegyzés
10:00
június 13, 2012
Vágólapra másolva!

Kecskeméten áll bíróság elé Hagyó Miklós

A vádirat ismertetésével kezdődik szerdán Hagyó Miklós büntetőpere a Kecskeméti Törvényszéken. Budapest volt főpolgármester-helyettesét és 14 társát az úgynevezett BKV-ügyben bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel és más bűncselekményekkel vádolja a Központi Nyomozó Főügyészség. A vádlottak közt van Antal Attila és Balogh Zsolt, a BKV Zrt. két korábbi vezérigazgatója is.

A BKV-ügy kiemelt jelentőségűnek számít, a nyomozási irat összesen 47 ezer oldalból áll, a mellékletek további 50 ezer oldalt tesznek ki. Az ügyet az Országos Bírói Hivatal elnöke, Handó Tünde kérésére tették át a Kecskeméti Törvényszékre azzal az indokkal, hogy az eredetileg illetékes Fővárosi Törvényszék rendkívüli és aránytalan munkaterhei miatt másik bíróság kijelölése nélkül ésszerű időn belül nem lehetett volna befejezni az eljárást. A főügyészség egy kivétellel minden vádlottra börtönbüntetés kiszabását kérte.

Az ügy előzményeiről ebben a cikkünkben olvashat részletesen.

10:15
június 13, 2012
Vágólapra másolva!

Felújítják a bíróságot - kép

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

10:30
június 13, 2012
Vágólapra másolva!

Idős úr bottal és Magyar Nemzettel

Már a tárgyalás megkezdése előtt fél órával televíziós stábok és fotósok várják a Kecskeméti Törvényszék bejáratánál Hagyó Miklóst. Az épületbe szigorú ellenőrzés után engedik be a hallgatóságot. Egy idős úr bottal és egy Magyar Nemzettel érkezett, a biztonsági embereknek azt mondta, nem a sajtótól van és nem is idézték be, csak meg szeretné hallgatni a tárgyalást.

10:50
június 13, 2012
Vágólapra másolva!

Van, akit már kiküldtek

Lassan kezd megtelni a díszterem. Főleg a sajtó képviselői vannak jelen, szigorú rendben engedik be az érdeklődőket. "Előbb bele kell egyeznie, hogy felvételeket készítsenek róla" - mondja a bírósági személyzet egyik tagja az operatőröket és fotókat. Az egyik idősebb, nézőként jelen levő férfit kiküldik a teremből, mert a telefonját nyomogatja.

 

10:52
június 13, 2012
Vágólapra másolva!

Mindenki Hagyót akarja lefotózni

Úgy tűnik, hiába nyomulnak a fotósok és operatőrök a bejárat felé, az ügy főszereplőjét várva, a tárgyalást vezető bíró felszólítja őket, hogy ne készítsenek felvételeket, amíg nincs engedélyezve. Egyéb esetben ki lesznek küldve a tárgyalásról.

11:02
június 13, 2012
Vágólapra másolva!

Kiakadt a bírónő az újságírókra

A bírónő megunta a sajtó munkatársainak idegesítő viselkedését, és mindenkit kiküld a teremből. Tudósításunk pár percig szünetel.

11:09
június 13, 2012
Vágólapra másolva!

Hagyó fekete öltönyben

A vádlottak már mind bent ülnek, mire visszaengedik az érdeklődőket a terembe. Hagyó Miklós fekete öltönyben ül. Láthatóan nem változott a testsúlya. Amennyire a sajtónak biztosított helyről látszik, közönyös arccal ül.

11:19
június 13, 2012
Vágólapra másolva!

Gyereket vár a hatodrendű vádlott

Nem jelent meg a hatod rendű vádlott - mondja a bírónő. Távolmaradásának azonban nyomos oka van: várhatóan augusztusban születik meg gyermeke.

11:20
június 13, 2012
Vágólapra másolva!

Hagyó nem hagyja magát fényképezni

Hagyó Miklós nem járul hozzá még ahhoz sem, hogy felvételt készítsenek róla. A vádlottak közül senki nem egyezett bele ebben, úgyhogy a bíróság engedélyezi a sajtónak, hogy jelen legyenek, azonban egyetlen felvétel sem készíthető a vádlottakról. Amiket eddig készítettek, azokat pedig nem lehet felhasználni.

11:21
június 13, 2012
Vágólapra másolva!

Elkezdődött a tárgyalás

Elkezdődött a tárgyalás érdemi része: a bíró az egyes vádlottak védőit szólítja név szerint, akik személyi igazolványukkal a pulpitushoz lépnek.

11:24
június 13, 2012
Vágólapra másolva!

Hátraküldik a fotósokat

"Úgy végezzék a munkájukat, hogy az a tárgyalás méltóságát ne sértse" - mondja a bírónő, aki a hátsó sorokba akarja küldeni a fotósokat és operatőröket, ami jelentősen ellehetetlenítené a munkájukat.

11:25
június 13, 2012
Vágólapra másolva!

Az alkotmánybíróságra várnak

Két védő is a büntetőeljárás felfüggesztését kéri a törvényszéktől, egy bizonyos alkotmánybírósági döntésre várva.

11:25
június 13, 2012
Vágólapra másolva!

Katonás rendben mennek a dolgok

Katonás rendben mennek a dolgok: a bírónő még azt is felsorolja, hogy melyik sajtóorgánumtól vannak itt képviselők.

11:26
június 13, 2012
Vágólapra másolva!

Hagyó odament volna a bírónőhöz

Hagyó, miután szólították elindult a bírónő felé, aki rászólt: "nem szükséges idejönnie". A volt főpolgármester-helyettes, visszaült a helyére.

11:29
június 13, 2012
Vágólapra másolva!

A bírónő nagyon rendet akar

Tudósítónk azt jelentette, hogy újra kiküldenek mindenkit a teremből, a vádlottakat is. Hogy miért döntött így a bíróság, arról egyelőre nincs hírünk.

11:37
június 13, 2012
Vágólapra másolva!

Hagyó réved

Kiküldtek mindenkit a tárgyalóteremből. Hagyó a folyosón beszélget ügyvédjével, elgondolkodva figyeli, néha elmosolyodik.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

11:41
június 13, 2012
Vágólapra másolva!

Hagyó volt fodrásznál - kép

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

11:51
június 13, 2012
Vágólapra másolva!

Szigor a bíróságon

Egy újságíróra rászóltak, hogy ne telefonáljon a folyosón, a biztonsági őr azt vetette oda neki: "nem ezért van fenntartva a hely".

11:55
június 13, 2012
Vágólapra másolva!

Nem függesztik fel az eljárást

A bíróság a húszperces szünetben azt a döntést hozta, hogy az eljárás felfüggesztésére irányuló védői indítványokat elutasítja.

11:56
június 13, 2012
Vágólapra másolva!

A botos ember Demszkyt hiányolja

A botos ember a botját húzogatja a parkettán. Azt mondja, már csak Demszkyt várja.

12:02
június 13, 2012
Vágólapra másolva!

Hagyó fellebbez

Hagyó fellebbez a törvényszéki döntés ellen, az érintett többi vádlott is hasonlóan nyilatkozik.

12:03
június 13, 2012
Vágólapra másolva!

Hagyó merev arccal néz

Hagyó merev arccal néz, miközben a bírónő felolvassa, hogy milyen bűncselekmények miatt minősül ez kiemelt ügynek. Megkezdődik a vádirat felolvasása.

12:04
június 13, 2012
Vágólapra másolva!

Szilágyiné fehér blúzt és mellényt vett fel

Visszaengedtek mindenkit a tárgyalóterembe. Szalainé Szilágyi Eleonóra fehér blúzt és egy mintás, hosszú mellényt visel.

12:05
június 13, 2012
Vágólapra másolva!

Recseg a parketta

Tudósítónk azt jelentette a teremből, hogy a vádiratot felolvasó ügyésznő nagyon távolról beszél a mikrofonba, ráadásul a fotósok lába alatt recseg a parketta, úgyhogy alig lehet valamit hallani a vádiratból.

12:24
június 13, 2012
Vágólapra másolva!

Barátokkal szerződött

Az ügyésznő arról beszél, hogy Hagyó baráti, személyes kapcsolatok miatt kötött szerződéseket. E szerződések megkötése több szempontból szükségtelen volt, mert a szóban forgó feladatokat a BKV-n belül is meg tudták oldani.

12:25
június 13, 2012
Vágólapra másolva!

Mesés karácsony milliókért

A vádiratban most felsorolják, hogy pontosan milyen cégekkel kötött szerződéseket Hagyó. Közel 60 milliót fizettek ki az egyik PR-cégnek, amely ezért a pénzért 28 rendezvényt bonyolított le. Többek között egy "Mesés karácsony" nevezetűt.

12:26
június 13, 2012
Vágólapra másolva!

Fiatal bírónőt kapott Hagyó - kép

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

12:31
június 13, 2012
Vágólapra másolva!

Javítani akarták a BKV megítélését

A BKV imázsát növelő cikkekről szerződést is kötöttek még 2009-ben, 2,5 millió forintos megbízási díjjal - mondja az ügyésznő. A vádirat szerint Hagyó parlamenti titkára esettanulmányokat és elemzéseket végzett a kötöttpályás közlekedés témakörében, kommunikációs tanácsadás címszóval 300 ezer forintot kapott munkájáért.

12:33
június 13, 2012
Vágólapra másolva!

Hagyó Miklós a bíróságon - kép

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

12:37
június 13, 2012
Vágólapra másolva!

Szalainét szőlőcukorral etetik - kép

Szalainé Szilágyi Eleonóra szőlőcukrot fogad el vádlott-társától.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

12:38
június 13, 2012
Vágólapra másolva!

Hosszú a vádirat - kép

Regőczi Miklós, a nyolcad rendű vádlott 550 ezer forint plusz áfa összegért írt alá egy szerződést "közelebbről meg nem nevezett kommunikációs tanácsadás címszóval" . A vádiratot nagyjából fél órája olvassa fel az ügyésznő, és még mindig az érintett cégek és az azokkal kötött szerződések felsorolásánál tart.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Az ügy aktái a bíró asztalán

12:46
június 13, 2012
Vágólapra másolva!

A kismamabérletet 9 millióból nem népszerűsítették

A vádirat szerint a BKV kismamabérletét népszerűsítő promóciós videót is rendelt a kilenced és negyedrendű vádlott több, mint 9 millió forintért. "A film felhasználására végül nem került sor" - mondja az ügyésznő.

12:57
június 13, 2012
Vágólapra másolva!

Válságkommunikáció 21 millióért

Válságkommunikációs tanácsadás címszóval összesen 21 millió fizettek ki a BKV-ügyben érintett vádlottak, akik az első sorban fegyelmezetten hallgatják az ügyésznőt.

13:00
június 13, 2012
Vágólapra másolva!

Felesleges rendezvények

A rendezvények a veszteséges BKV számára teljesen szükségtelenek voltak - mondja az ügyésznő a hatod rendű vádlott, H. Éva férje közreműködésével szervezett, több tízmillió forintba kerülő programokra hivatkozva.

13:02
június 13, 2012
Vágólapra másolva!

Politikai rajongói voltak Hagyónak

Az Európa Kht. akkori vezetője a nyolcad és kilenced rendű vádlottakkal együttműködési szerződést kötött havi 510 ezer forint plusz áfa értékben, sajtómegjelenéssel összefüggő ügyekben. A kht. vezetője a vádirat szerint "politikai rajongója" volt Hagyónak.

13:08
június 13, 2012
Vágólapra másolva!

Az ő kezükben van az ügy - kép

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

13:09
június 13, 2012
Vágólapra másolva!

Sosem használt honlap ötmillióért

A BKV számára új internetes holnap kidolgozására is szerződést kötöttek még 2007-ben. Összesen közel ötmillió forintot fizettek ki. A honlap használatára sosem került sor.

13:10
június 13, 2012
Vágólapra másolva!

A vádlottak, az ügyvédek és két fenyő - kép

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

13:16
június 13, 2012
Vágólapra másolva!

Egy órája olvas az ügyésznő - kép

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

13:29
június 13, 2012
Vágólapra másolva!

Milliók elemzésre

A BKV pozitív és negatív kommunikációjának elemzésére is határozatlan idejű megbízási szerződést kötöttek egy céggel. A közlekedési cég megnyilvánulásainak boncolgatásáért 22 millió forintot fizettek.

13:31
június 13, 2012
Vágólapra másolva!

Nemlétező cégnek utaltak

Volt olyan is, hogy a BKV olyan céggel kötött szerződést, amely már nem is létezett. 19 millió forintot utaltak át, ebből 18 milliót magához vett a tizenötöd rendű vádlott. "A pénz helye azóta ismeretlen" - mondja az ügyésznő.

13:40
június 13, 2012
Vágólapra másolva!

Lőszereket találtak L. Ottónál

Az ötöd rendű vádlottnál, L. Ottónál tartott házkutatáson Magnum 10 és Nike típuső lőszereket tartott engedély nélkül.

13:41
június 13, 2012
Vágólapra másolva!

Az ügyészekkel van beszéde a bírónak

Szünetet tart a bíróság. A bírónő körbead egy papírt, amelyen a teremben ülők tetszőlegesen megadhatják a telefonszámukat és email címűket. A tízperces szünet után egyelőre csak az ügyészek mehetnek vissza a terembe.

13:47
június 13, 2012
Vágólapra másolva!

168 millió forint kárt okozott Hagyó

A végkielégítésekről van szó a vádiratban. Az ügyésznő most Szalainé Szilágyi Eleonóra munkaviszonyának megszüntetéséről beszél. Összesen több, mint 86 millió forintot kapott a volt humánpolitikai igazgató. Hagyó Miklós a vádirat szerint összesen több, mint 168 millió forintos vagyoni hátrányt okozott a BKV-nak, amely nem térült meg.

13:51
június 13, 2012
Vágólapra másolva!

Börtönt kérnek a vádlottakra

Az ügyésznő a vádirat felolvasásának végén indítványozta az összes vádlott börtönbüntetésre ítélését.

14:25
június 13, 2012
Vágólapra másolva!

Nem egyhamar lesz ítélet

Rövid szünet után a bírónő bejelentette, hogy július 13-án folytatódik a tárgyalás. Akkor Szalainé Szilágyi Eleonórát hallgatják majd ki. Hosszú lesz a büntetőper. A heted rendű vádlottat például 2013. februárjára idézi be a bírónő.

14:27
június 13, 2012
Vágólapra másolva!

Hagyó Miklós elsőként távozott

A bíró elnapolta a tárgyalást, Hagyó Miklós elsőként távozott a teremből. A közvetítésünk ezzel véget ér.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]