Imával és József Attilával ünnepelték Áder Jánost

Események

Áder János köztársasági elnök beiktatása a Sándor-palota előtt, Áder János ünnepi beszéde
Vágólapra másolva!
Áder János csütörtökön hivatalosan is átvette a köztársasági elnöki posztot, és azt mondta, már ma nekilát, hogy lélekben újra egyesítse a nemzetet. Schmitt Pál vidám volt és kíváncsi, Makray Katalin puszikat osztott, Orbán Viktor pedig a feleségével beszélt a legtöbbet. Az ünnepség percről percre az [origo]-n!
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül51 bejegyzés
11:05
május 10, 2012
Vágólapra másolva!

József Attila-verssel és imával lép hivatalba Áder

Csütörtökön foglalja el hivatalát Áder János köztársasági elnök. Ebből az alkalomból ünnepséget rendeznek a Sándor-palotában. A rendezvény a Himnusz közös eléneklésével kezdődik, majd Tiba István, az Országgyűlés jegyzője ismerteti az Áder Jánost köztársasági elnökké választó parlamenti határozatot. Ezt követően Blaskó Péter színművész szavalja el József Attila A Dunánál című versét, a négy történelmi egyház vezetője pedig közösen kér áldást Magyarországra. Az ünnepség Áder János beiktatási beszédét követően a Szózattal zárul.

11:10
május 10, 2012
Vágólapra másolva!

A magyar érdekek szószólója lenne

Az Országgyűlés május 2-i titkos szavazáson, 262 igen szavazattal választotta köztársasági elnökké Áder Jánost, aki ezt követő parlamenti beszédében úgy fogalmazott, a magyar érdekek és a magyar értékek szószólója lesz. Első beszédében emellett felszólalt a durva politikai megosztottság ellen, szerinte a kemény viták között sem szabad megfeledkezni egymás tiszteletéről.

11:28
május 10, 2012
Vágólapra másolva!

Kék ruhás takarítók és Farkas Flórián

Tudósítónk szerint Farkas Flórián érkezett meg először a vendégek közül. A színpadon még kék ruhás takarítók porszívóznak és söprögetnek.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
A képre kattintva galéria nyílik!

11:33
május 10, 2012
Vágólapra másolva!

Kövér László már megérkezett

Megérkezett a Sándor-palotához Kövér László, aki Schmitt Pál lemondása óta ideiglenesen ellátta a köztársasági elnöki teendőket. Nem ült le a vendégeknek fenntartott helyre, hanem bevonult az épületbe kíséretével - jelentette tudósítónk.

11:37
május 10, 2012
Vágólapra másolva!

Mádl Dalma napszemüvegben ül az udvaron

Megérkezett Mádl Dalma asszony, aki fekete szövetnadrágot és szürke hosszú zakóba öltözött. Napszemüveg is van rajta, egyelőre egyedül üldögél a második sorban.

A vendégeknek fenntartott, nem névre szóló helyek már kezdenek megtelni.

11:40
május 10, 2012
Vágólapra másolva!

Orbánék tapsot kaptak

Megérkezett Orbán Viktor, és felesége, Lévai Anikó, a közönség megtapsolta őket. Orbán váltott pár szór Mádl Dalmával, majd leült felesége mellé, aki sötétkék kosztülüt, hozzá illő táskét és napszemüveget visel. Korábban befutott Németh Lászlóné fejlesztési miniszter is, aki szokás szerint szürkébe öltözött.

11:46
május 10, 2012
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor Szőcs Gézával beszélget

Folyamatosan érkeznek a vendégek, Orbán Viktor az első sor előtt áll, és folyamatosban beszélget valakivel - az imént épp Szőcs Gézával váltott pár mondatot.

11:48
május 10, 2012
Vágólapra másolva!

Schmitt Pált tapssal köszöntik

Megérkezett Schmitt Pál is a Sándor-palotához, a vendégek nagy tapssal fogadták. Makray Katalin babarózsaszín kosztümfelsőben van, a szoknyája is pasztell színű, nagyon csinos - jelentett tudósítónk. Orbán Viktor kezet csókolt a volt köztársasági elnök feleségének, majd leültek egymás mellé.

11:51
május 10, 2012
Vágólapra másolva!

Pintér Sándor túl nagy öltönyt vett fel

Pintér Sándor belügyminiszter a szokásos, két mérettel nagyobb öltönyét vette fel - jelentett tudósítónk. Közben Makray Katalin is végigjárja a sorokat, és üdvözöl mindenkit. O

11:51
május 10, 2012
Vágólapra másolva!

Kövérnek még ujjongtak is

Kövér Lászlót megtapsolták, és még ujjongattak is a vendégek, amikor kijött a Sándor-palotából.

11:51
május 10, 2012
Vágólapra másolva!

Orbán megsimogatta Lévai Anikó vállát

Orbán Viktor többnyire a feleségével beszélget, az előbb megsimogatta a vállát is - jelentette tudósítónk.

11:54
május 10, 2012
Vágólapra másolva!

Schmitt Pálnak nagyon jó kedve van

Schmitt Pálnak láthatóan nagyon jó kedve van - jelentette tudósítónk.

11:56
május 10, 2012
Vágólapra másolva!

Készülődnek a katonák - kép

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

11:58
május 10, 2012
Vágólapra másolva!

Áder János még sehol

Már csak egy hely van üresen az első sorban, oda fog ülni Áder János. A felesége fekete ceruzaszoknyában, fekete cipőben és tyúklábmintás zakóban ül Orbán Viktor mellett. A haját összefogta, és ő is napszemüveggel készült.

11:59
május 10, 2012
Vágólapra másolva!

Kövér érkezik - kép

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
A képre kattintva galéria nyílik!

12:00
május 10, 2012
Vágólapra másolva!

Sokan nem jöttek el

Legalább 20-30 szék üresen maradt a hátsó sorokban - jelentette tudósítónk, aki szerint nézelődők sincsenek sokan a téren.

12:01
május 10, 2012
Vágólapra másolva!

Színész konferálja fel Ádert

Kautzky Armand vezeti a műsort.

12:02
május 10, 2012
Vágólapra másolva!

Fanfárok hangjára vonul be Áder János

Katonai tiszteletadás mellett, a Klapka-induló hangjaira vonult be Áder János. A vendégek vigyázban állnak.

12:04
május 10, 2012
Vágólapra másolva!

Áder lekezlet Kövérrel és Orbánnal

Kövér Lászlóval és Orbán Viktorral fogot kezet először Áder János, amikor az őt kísérő katona társaságában odaért a helyére.

12:06
május 10, 2012
Vágólapra másolva!

Jönnek a történelmi zászlók

Lassan vonulnak be a katonák a történelmi zászlókkal, aztán tisztelegnek is nekik.

12:07
május 10, 2012
Vágólapra másolva!

A nyugdíjas néni nincs megelégedve

"Nem vagyok megelégedve" - mondta tudósítónknak egy idős néni, aki a kordonon túlról figyeli az ünnepsége. Amikor megkérdezte tőle, hogy miért nincs megelégedve, azt mondta, szerinte Áder János feleségének nem ilyen világos felsőt kellett volna felvennie.

12:09
május 10, 2012
Vágólapra másolva!

Megint vigyázban állnak

A vendégek a Himnuszt éneklik. Áder János felesége előtte valamit matatott a táskájában.

12:10
május 10, 2012
Vágólapra másolva!

Az LMP is tiszteletét teszi

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
A képre kattintva galéria nyílik!

12:11
május 10, 2012
Vágólapra másolva!

Makray Katalin nagyot sóhajtott

A Himnusz után Schmitt Pál felesége nagyot sóhajtott, tudósítónk szerint pont rátűz a nap.

12:12
május 10, 2012
Vágólapra másolva!

Pálffy István érkezik - kép

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
A képre kattintva galéria nyílik!

12:13
május 10, 2012
Vágólapra másolva!

Orbán papírt csúsztatott

Felesége, Lévai Anikó feneke alá - jelentett tudósítónk, aki szerint valószínűleg a program van a papírra nyomtatva.

12:14
május 10, 2012
Vágólapra másolva!

József Attilát szavalnak

Hivatalosan is kihirdette az Országgyűlés jegyzője, hogy a parlament megválasztotta Áder  Jánost köztársasági elnöknek. Most Blaskó Péter szavalja el József Attila A Dunánál cmű versét.

12:16
május 10, 2012
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor és Lévai Anikó - kép

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
A képre kattintva galéria nyílik!

12:17
május 10, 2012
Vágólapra másolva!

Most kérnek áldást az országra

A négy nagy egyház vezetője együtt vonult fel a színpadra, és együtt kérnek áldást az országra.

12:20
május 10, 2012
Vágólapra másolva!

Schmitt Pál nevet - kép

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
A képre kattintva galéria nyílik!

12:24
május 10, 2012
Vágólapra másolva!

Schmitt Pál fészkelődik

A közönség többsége fegyelmezetten ül a helyén, többségük kezüket összekulcsolja, egyedül Schmitt Pál fészkelődik, néha hátra-hátra néz, valószínűleg azt figyeli, kik jöttek el a beiktatásra.

12:25
május 10, 2012
Vágólapra másolva!

Áder János büszkén vonul - kép

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
A képre kattintva galéria nyílik!

12:27
május 10, 2012
Vágólapra másolva!

Megvalósulnak az álmok

A mai nap a megvalósuló álmoké - mondta áldáskérésében az evangélikus egyház feje.

12:31
május 10, 2012
Vágólapra másolva!

Keserédes dallal köszöntik Ádert

Lassú, nem túl vidám dalt énekel Áder Jánosnak a Csík zenekar.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
A képre kattintva galéria nyílik!

12:34
május 10, 2012
Vágólapra másolva!

Akik az áldást kérték - kép

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
A képre kattintva galéria nyílik!

12:34
május 10, 2012
Vágólapra másolva!

Az első sor - kép

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
A képre kattintva galéria nyílik!

12:35
május 10, 2012
Vágólapra másolva!

Áder János beszélni kezd

Áder János szépen komotósan begombolta a zakóját, és miközben felment a színpadra megtartani első beszédét, csak a felesége nem tapsolt neki - jelentette tudósítónk.

12:37
május 10, 2012
Vágólapra másolva!

Áder nem született köztárasasági elnöknek

Semmi sem emel fel, csakis az alázat, és semmi sem taszít le, csak a gőg és a gyülölség - kezdte beszédét Áder, aki rögtön bevallotta: "nem születtem köztársasági elnöknek". "Magyarnak születtem" - tette hozzá, és arról beszél, mennyit tanult szüleitől, aki szorgos rábaközi emberek voltak.

12:39
május 10, 2012
Vágólapra másolva!

Nagy baj már nem érhet minket

Tanulni annyit jelent, hogy felismerjük: nem élhetünk csak a saját törvényeink szerint - mondta Áder. "Ha ezt tudjuk, nagy baj már nem érhet minket" - tette hozzá, majd feltette a kérdést: mi tette a magyarokat államalkotó néppé. Szerinte az, hogy a magyarok jóravalóak - ez az alapja kultúránknak, ez alapozta meg történelmünket.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
A képre kattintva galéria nyílik!

12:41
május 10, 2012
Vágólapra másolva!

Új magyar kiegyezésről álmodik Áder

Újraépíteni, amit mások leromboltak, újraegyesíteni, amit mások megosztottak - ez a feladat, mondta Áder, aki szerint ma is szükség van kiegyezésre, de nem a szó felszínes értelmében. "Itt az ideje, hogy kiegyezzünk magunkkal" - mondta. Szerinte ehhez nem kellenek nagy dolgok, csak néhány kis lépés: ne mérjünk kettős mércével, mindenkit a személyes képességeihez viszonyítsunk.

12:42
május 10, 2012
Vágólapra másolva!

Áder készen áll

"Készen állok, hogy ebből a feladatból a rám eső részt elvégezzem" - mondta Áder, aki azt mondta, kész rá, hogy még ma nekilásson, hogy lélekben újra feleljük az országot. Készen állok rá, hogy az önök érdekeit képviseljem, hogy Magyarország köztársasági elnökeként az országot szolgáljam - fejezte be Áder a beszédét.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
A képre kattintva galéria nyílik!

12:43
május 10, 2012
Vágólapra másolva!

A drukkolók - kép

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
A képre kattintva galéria nyílik!

12:44
május 10, 2012
Vágólapra másolva!

Rosszul lett az egyik díszkatona

Rosszul lett az egyik, a díszőrség bódéja előtt álló katona, kiejtette a fegyverét a kezéből, és az egész teste lemerevedett - jelentette tudósítónk, aki azt mondta, a katonát elvitték.

 

12:49
május 10, 2012
Vágólapra másolva!

Áder, Orbán és Kövér különvonult

Az első sorban ülők - Áder János, Orbán Viktor, Kövér László és feleségeik - bevonultak a Sándor-palotába. A vendégek még vigyázban állnak a helyeiken. A hivatalos ünnepség véget ért, Makray Katalin eltette a zsebkendőjét, Schmitt Pál pedig odament Bölcskei Gusztvához.

12:50
május 10, 2012
Vágólapra másolva!

Makray Katalin puszit oszt

Makray Katalin odament a kordonhoz, és puszit adott egy ott álló néninek, aki annyit mondott neki, hogy Isten áldjon!. Schmitt Pál nem ment oda a kordonhoz állókhoz, pedig nagy tapsot kapott.

12:51
május 10, 2012
Vágólapra másolva!

Kocsis Máté barátnője szaténba öltözött

Ott van a vendégek között Kocsis Máté 8. kerületi polgármester is, aki a barátnőjével ment el az ünnepségre. A vendégek lassan bevonulnak a Sándor-palotába.

12:54
május 10, 2012
Vágólapra másolva!

Selmeczi Gabriella utoljára maradt

Selmeczi Gabriella is, aki sötétkék kisruhát és napszemüveget és nagy mosolyt öltött az ünnepségre, és a vendégek közül a legtovább maradt a téren. Most már ő is bevounlt a Sándor-palotába, az ünnepség véget ért.

12:57
május 10, 2012
Vágólapra másolva!

Nem háromszáz forint az ásványvíz

A téren félliteres ásványvizeket tettek ki, amelyekből bárki, a vendégek és a nézelődők is vehettek. Az ünnség végén két idősebb hölgy odament, és kértek belőle. "Nem voltál túl élelmes, előbb is vezettél volna" - mondta egyikük, mire a másik azzal válaszolt: "Mit tudtam én, azt hittem, itt is háromszáz forint".

12:59
május 10, 2012
Vágólapra másolva!

A rosszul lett kiskatona sapkája - kép

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
A képre kattintva galéria nyílik!

13:00
május 10, 2012
Vágólapra másolva!

Az új köztársasági elnök - kép

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
A képre kattintva galéria nyílik!

13:01
május 10, 2012
Vágólapra másolva!

Áder és felesége birtokba veszik a palotát

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
A képre kattintva galéria nyílik!

Ezzel a képpel zárjuk tudósításunkat is.