Vágólapra másolva!
A korábbinál enyhébb, hatéves börtönbüntetést szabott ki másodfokon a Szegedi Ítélőtábla Zuschlag Jánosra, akinek vagyonát sem kell elkobozni a másodfokú ítélet szerint. A volt MSZP-s képviselőt első fokon nyolc és fél év börtönre ítélték 72 millió forint elsikkasztása miatt, de az ítélőtábla szerint a megyei bíróság több ponton tévedett, és túl szigorú volt.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül20 bejegyzés
10:56
január 31, 2011
Vágólapra másolva!

Jogerős ítélet jöhet

Jogerős ítélet születhet hétfőn a negyven hónapja előzetes letartóztatásban lévő egykori szocialista képviselő, Zuschlag János ügyében. A volt politikust első fokon nyolc és fél év börtönre ítélték, mert társaival együtt 72 millió forintot szerzett fiktív pályázatokkal. Az elsőrendű vádlott jelentős enyhítést, a főügyész viszont szigorítást kért az ítélőtáblától. Az ügy hátteréről bővebben korábbi cikkünkben olvashat.

11:03
január 31, 2011
Vágólapra másolva!

A fotósokat utasítja a bírónő

Hatalmas a sajtóérdeklődés, az ítélőtábla dísztermében a tanácsvezető bíró arra utasította a fotósokat és operatőröket, hogy csak a védők háta mögött állva dolgozzanak.

11:05
január 31, 2011
Vágólapra másolva!

Bilincsben hozták Zuschlagot

A bv-őrök bevezették a terembe Zuschlag Jánost, a bírónő számba veszi a vádlottakat és a védőket.

Fotó: Hajdú D. András [origo]

11:10
január 31, 2011
Vágólapra másolva!

Megváltoztatják az elsőfokú ítéletet

Az ítélőtábla megváltoztatta az elsőfokú ítéletet. Zuschlag esetében csalást, csalás kísérletét és bűnpártolást állapított meg, de a bűnszervezetet egyelőre nem említette a bíró. A határozathozatal folytatódik. 

11:15
január 31, 2011
Vágólapra másolva!

Enyhítették Zuschlag büntetését

Zuschlag az elsőfokú 8 és fél év helyett másodfokon 6 év börtönt kapott. Más vádlottak is enyhébb büntetést kaptak.

11:17
január 31, 2011
Vágólapra másolva!

Bűnszervezet maradt a minősítés

A másodfokú ítélet szerint Zuchlag és hat társa bűnszervezetben követték el a bűncselekményeket.

Fotó: Hajdú D. András [origo]

11:23
január 31, 2011
Vágólapra másolva!

Részben megalapozottak voltak a fellebbezések

Az ítélőtábla az ügyészség fellebbezését alaptalannak, a vádlottak és védőik fellebbezését részben alaposnak találta - mondta a tanácsvezető bíró az ítélet indoklásában.

11:28
január 31, 2011
Vágólapra másolva!

Írásszakértőt kellett volna kirendelni

Az ítélőtábla szerint az elsőfokú bíróság túlterjeszkedett a hatáskörén, amikor nem kért írásszakértőt, hanem maga döntött arról, hogy egyes aláírások valódiak-e vagy sem.

11:31
január 31, 2011
Vágólapra másolva!

Mindegy, hogy Zuschlag befolyásolta-e az eljárást

Az ítélőtábla mellőzte a másodfokú ítéletből azt a korábbi megállapítást, amely szerint Zuschlag megpróbálta befolyásolni a büntetőeljárást, mert úgy találta, hogy ennek nincs jelentősége.

11:37
január 31, 2011
Vágólapra másolva!

Nem volt alapja a vagyonelkobzásnak

A másodfokú bíróság megállapította, hogy a vagyonelkobzással érintett ingatlanokat bankhitelből származtak, a bankszámlákon lévő pénz pedig legális forrásból származott, vagyis nem volt alapja a vagyonelkobzásnak, amelyet az elsőfokú bíróság több vádlott esetében is elrendelt. A vádlottak a bűnszervezet tagjaként nem részesültek semmilyen juttatásban - mondta a bíró az indoklásban.

11:41
január 31, 2011
Vágólapra másolva!

Nem utal politikusok felelősségére a másodfokú ítélet

Az ítélőtábla mellőzte az ítélet indoklásából azokat a megállapításokat, amelyek a vádlottakon kívül más személyek - köztük Arató Gergely korábbi szocialista államtitkár - büntetőjogi felelősségére utalnak. Az indoklás szerint ennek nincs alapja, ahogy hibázott a megyei bíróság akkor is, amikor túlhangsúlyozta bűnszervezet a külső kapcsolatrendszerének felderítését, mert erre nem volt szükség.

11:49
január 31, 2011
Vágólapra másolva!

Nem mindig voltak üzletszerűek a csalások

A bíróság több esetben mellőzte a "folytatólagosan" minősítést, mert úgy találta, hogy túl hosszú idő telt el két, ugyanahhoz a szervezethez benyújtott pályázat közt. Az ítélőtábla tévesnek találta az elsőfokú bíróságnak azt az álláspontját, hogy "üzletszerű" elkövetésnek minősül a bűncselekmény akkor is, ha az elkövetők nem törekedtek jogtalan anyagi haszonra. Az elsőfokú bíróság az ítélőtábla szerint összekeverte a jogtalan előnnyel.

11:52
január 31, 2011
Vágólapra másolva!

Bűnszervezetben dolgoztak Zuschlagék

Bár az elsőfokú bíróság túlhangsúlyozta a külső kapcsolatokat, az ítélőtábla is megalapozottnak találta, hogy Zuschlagék bűnszervezetben követték el a csalásokat. A bűncselekményekhez ugyanis több ember együttműködése kellett - akiknek tevékenységét Zuschlag kloordinálta -, és mindegyiküknek tudni kellett arról, hogy törvénybe ütközik, amit tesznek. Zuschlag mellett a jogerős ítélet szerint bűnszervezetben követte el a bűncselekményeket Katus Ferenc, Őri András, Krausz Csaba, Marsovszky Balázs, Kullai Tamás és Prácser László.

11:57
január 31, 2011
Vágólapra másolva!

Nem Zuschlag miatt húzódott el az eljárás

Az ítélőtábla - szemben a megyei bírósággal - nem tekintette súlyosbító körülménynek, hogy Zuschlag megpróbálta befolyásolni a büntetőeljárást. Ennek a másodfokú ítélet szerint vagy nincs bizonyított alapja, vagy pedig beletartozik a védekezés szabadságába. Az ítélőtábla szerint az eljárás nem a vádlottak miatt húzódott el, hanem azért, mert a nyomozás során és a bírósági szakaszban is feleslegesen részletes bizonyítást folytattak le.

12:00
január 31, 2011
Vágólapra másolva!

Enyhítő körülmény a kár megtérítése

Az ítélőtábla enyhítő körülményként vette figyelembe, hogy a kár nagy részét Zuschlag megtérítette. Az indoklás suzerint mindegy, hogy a vádlott felfedi-e, milyen forrásból származik a pénz (Zuschlag nem árulta el), a kár megtérítését enyhítő körülményként kell értékelni.

Fotó: Hajdú D. András [origo]

12:08
január 31, 2011
Vágólapra másolva!

Az ítélet jogerős

Az ítélet a legtöbb vádlott esetében jogerős, egyedül a tizenharmadrendű vádlott, H. Tibor esetében nem, akinek ügyét elkülönítették, mert pszichés állapota szerint nem büntethető. Ez ellen a döntés ellen az ügyész fellebbezést jelentett be.

12:15
január 31, 2011
Vágólapra másolva!

Vége a tárgyalásnak

A bíróság rendelkezett a kirendelt védők díjairól, majd lezárta a tárgyalást. A bv-őrök egyike a bíróval egyeztetett, Zuschlag ügyvédje pedig az elítélt politikussal, majd az őrök elvezették a volt képviselőt. A többi elítélt szabadon távozhatpott, nekik később kell megkezdeniük büntetésük letöltését. Zuschlag hatéves büntetéséből 3 év 4 hónapot már előzetesben letöltött.

12:20
január 31, 2011
Vágólapra másolva!

Zuschlag a cipőjével rajzol a padlóra - kép

Fotó: Hajdú D. András [origo]

12:30
január 31, 2011
Vágólapra másolva!

Zuschlag ügyvédje szerint arányos a büntetés

Zuschlag János ügyvédje, Kovács M. Gábor a tárgyalás után azt mondta: pozitívan értékeli a másodfokú ítéletet, szerinte arányos büntetést szabott ki az ítélőtábla. Kérdésre válaszolva nm tudta megmondani, hogy védence hol tölti majd le a büntetéséből még hátra lévő több mint két és fél évet, mert ez a büntetés-végrehajtás kompetenciája. Azt azonban valószínűnek nevezte, hogy a kecskeméti börtönből - ahol eddig fogva tartották - a jogetős ítélet után valahová máshová szállítják.

13:00
január 31, 2011
Vágólapra másolva!

Összefoglaló a másodfokú ítélethirdetésről

Az első fokon kiszabott nyolc és fél évről hat év börtönre enyhítette a Szegedi Ítélőtábla Zuschlag János egykori szocialista képviselő büntetését, és mellőzte a korábban kiszabott vagyonelkobzást is. Az ítélőtábla jogerős ítélete enyhítette több más vádlott büntetését is, így például az öt és fél évre ítélt Katus Ferenc harmadrendű vádlott büntetése 3 év 6 hónapra rövidül.

Zuschlag és társai az ítélőtábla szerint is bűnszervezetben követték el a vádiratban szereplő csalásokat, hiszen a pályázati pénzek megszerzésére irányuló tevékenységüket összehangolták, illetve tudta arról is, hogy az törvénybe ütközik. A másodfokú bíróság szerint ugyanakkor a korábbi ítélet több esetben tévesen ítélték meg, hogy a bűncselekményeket üzletszerűen követték el, hiszen személyes anyagi hasznuk nem származott belőle. Ez utóbbi miatt nincs alapja a vagyonelkobzásnak sem.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Zuschlag János a másodfokú ítéletet hallgatja

Az ítélőtábla - szemben a megyei bírósággal - nem tekintette súlyosbító körülménynek, hogy Zuschlag megpróbálta befolyásolni a büntetőeljárást. Ennek a másodfokú ítélet szerint vagy nincs bizonyított alapja, vagy pedig beletartozik a védekezés szabadságába. Az ítélőtábla szerint az eljárás nem a vádlottak miatt húzódott el, hanem azért, mert a nyomozás során és a bírósági szakaszban is feleslegesen részletes bizonyítást folytattak le.

A másodfokú bíróság mellőzte az ítélet indoklásából azokat a megállapításokat, amelyek a vádlottakon kívül más személyek - köztük Arató Gergely korábbi szocialista államtitkár - büntetőjogi felelősségére utalnak. Az indoklás szerint ennek nincs alapja, ahogy hibázott a megyei bíróság akkor is, amikor túlhangsúlyozta bűnszervezet külső kapcsolatrendszerének felderítését, mert erre nem volt szükség.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=42vEvne5paTMkNxq

Az ítélőtábla enyhítő körülményként vette figyelembe, hogy az okozott - a vádirat szerint 72 millió forintos - kár nagy részét Zuschlag megtérítette. Az indoklás szerint annak nincs jelentősége, hogy a vádlott felfedi-e, milyen forrásból származik a pénz (Zuschlag nem árulta el, állítólag nem akarta bajba keverni segítőjét), a kár megtérítését enyhítő körülményként kell értékelni.

Zuschlag 2007 szeptembere óta van előzetes letartóztatásban, az eddig letöltött 3 év 4 hónapot be kell számítani a büntetésébe, vagyis még több mint két és fél éve van hátra. Ezt börtönben kell letöltenie, az ítélőtábla nem adott helyt az ügyészség fellebbezésének, amely a legszigorúbb, fegyház fokozatú büntetés kiszabását kérte. Zuschlag ügyvédje, Kovács M. Gábor az ítélethirdetés után arányosnak nevezte védence büntetését.