Óriási mennyiségű aranyat rejthet a Börzsöny

Ha a jövőben létesülne ott, a világ egyik legjelentősebb aranybányájává válhatna a börzsönyi (illusztráció)
Ha a jövőben létesülne ott, a világ egyik legjelentősebb aranybányájává válhatna a börzsönyi (illusztráció)
Fotó: RHJPhtotos
Vágólapra másolva!
Az elmúlt években többször lehetett hallani arról, hogy a Börzsönyben hihetetlen mennyiségű arany és ezüst rejtőzik. Ha ez valóban így van, az világviszonylatban is jelentőssé tehetne egy ott esetleg létesülő aranybányát. Ennek apropóján megnéztük, hogy mennyi aranyat termeltek ki tavaly a világ legnagyobb aranybányáiban.
Vágólapra másolva!

Ahogy az Origo arról beszámolt, egy bányászati vállalat vizsgálatai szerint rengeteg arany és ezüst van Magyarországon a Börzsönyben. A teljes mennyiség több ezer tonna lehet mindkettőből, a tartalék értéke legalább 13 ezer milliárd forint.

De az a valószínűbb, hogy ennél jóvat többet érnek a Börzsöny nemesfémei, ráadásul az előzetes adatok szerint legnagyobb részük hozzáférhető, azaz a ma ismert technológiákkal kitermelhető.

Persze ebből még nem következik az, hogy a börzsönyi arany és ezüst kinyerésére hamarosan bánya nyílhat ott. Mindenesetre úgy számolnak, hogy ha a jövőben bármikor kitermelés indulna, akkor 1200 munkavállalónak adna munkát a bánya.

Ha a Börzsönyben bármikor is aranykitermelés kezdődne, elképzelhető, hogy idővel a bánya a világ legjelentősebbjei közé emelkedhetne. 

A világ aranytermelése 2023-ban nagyjából 3000 tonna volt. Összegyűjtöttük, hogy melyek voltak a világ legnagyobb aranybányái tavaly, vagyis azok, ahonnan tonnában kifejezve a legtöbb aranyat szállították. (A lista utolsó helyezettjétől indulunk.)

10. Detour Lake, Kanada

Az Ontario tartományban található aranybánya a tervek szerint 2042-ig működik majd. Tavaly 20,3 tonna volt az aranykitermelése, és még mindig 15 millió uncia tartalék van a területen (1 uncia 28,34 gramnak felel meg). 

image

Lapozzon a következő oldalra!