Mutatjuk, hogy mennyibe került az idei Oscar - hihetetlen adatok kerültek elő

Vágólapra másolva!
Idén is lezajlott a filmszakma legjelentősebb eseményének tekintett, filmrajongóik millióit heteken át lázban tartó gála, az Oscar-díjak átadása. Ennek apropóján összegyűjtöttünk néhány érdekes, pénzügyi vonatkozású adatot a csillogás, a pompa és legnagyobb sztárok ünnepségéről és a filmekre gyakorolt hatásáról.
Vágólapra másolva!

Elképesztően drága álomruhákban jelentek meg a sztárok

A korábban közölt becslések szerint a színészek és a színésznők átlagosan 1,5 millió dollárt áldoznak arra, hogy megjelenésük tökéletes, illetve figyelemfelkeltő legyen az eseményen. Persze vannak ennél kiugróbb összegek is, például Lady Gaga a 2019-es díjátadón 30 millió dolláros Tiffany-nyakláncban jelent meg.

BLUNT, Emily, oscar
Emily Blunt angol színésznő a 96. Oscar-gálán a Los Angeles-i Dolby Színházban, 2024. március 10-én
Fotó: Allison Dinner / MTI/EPA

A WalletHub az idei gála kapcsán már jóval magasabb számot adott meg a sztárok megjelenésének költségei kapcsán. Szerintük az A-listán jegyzett filmcsillagok akár 10 millió dollárt is költhetnek erre az egy estére. Igaz, az összeg kapcsán figyelembe kell venni, hogy abba egy-egy extrém drága ékszer vagy kiegészítő is számít. Például 2014-ben Cate Blanchett 100 ezer dolláros Armani álomruhája mellett 18 millió dollár értékben aggatott magára ékszereket. Hasonlóan járt el Charlize Theron is. 

Az elsőbálózók, azaz a gálára elsőként meghívást kapók ennél jóval kevesebbet, átlagosan 266 ezer dollárt költenek.

Hihetetlen, de szigorúan pénzügyi értelemben nézve, nagyon jól járnak azok a jelöltek, akik nem nyernek. Mutatjuk, miért!