Egykor II. Erzsébet királynőt védte, most aranyat talált egy férfi

arany, aranyrögök
Vágólapra másolva!
A II. Erzsébet brit királynőt egykoron őrző volt katonatiszt aranyat talált Birminghamben, a várost átszelő egyik folyóban - de nem árulja el, hogy pontosan hol - írja a Daily Star. 
Vágólapra másolva!

A 37 éves Andy Brooke a város egyik patakjának átvizsgálása közben fedezte fel a nemesfém darabjait.

Az egykori katonatiszt azonban titokban akarja tartani a lelőhelyet, mert attól tart, hogy tömegek rohamoznák meg a helyszínt.

A jelenleg víztisztító mérnökként dolgozó férfit a Discovery Channel-en futó Gold Rush című műsor inspirálta arra, hogy szabadidejében folyókban kutasson arany után.

Brooke most azt tervezi, hogy visszatér a szerencsét jelentő helyszínre, hátha megtalálja az értékes nemesfém forrását.

Az egykori ír gárdista maga is bevallotta, hogy aranylázban szenved, hiszen havonta legalább egyszer hódol eme szenvedélyének.

A brit kincsekről szóló törvény értelmében egy lelet eddig akkor számított kincsnek, ha legalább 300 éves, és legalább részben nemesfémből, például aranyból vagy ezüstből készült, vagy egy titkos készlet része volt. Ezt a jogszabályt a napokban úgy módosították, hogy a legalább 200 éves kivételes leletekre is vonatkozzon, függetlenül attól, hogy milyen fémből készültek.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

Brooke skóciai és walesi kutatóútjai során is talált már aranynyomokat - az első felfedezését két évnyi keresőmunka előzte meg.

A mostani aranylelőhelyéről azt már tudni lehet, hogy a Birmingham déli részén - "egy golfpálya közelében" - csordogáló patak, annak azonosításában pedig nagy segítségére volt, hogy a British Geological Survey jelentésében ezt a helyszínt adták meg, ahol aranyra utaló jelekre bukkantak.

A férfi a "One Man and his Pan" című YouTube-csatornáján mutatta be a felfedezését: