Ha nem hiszi, hogy a Barbie baba éve volt 2022, nézze meg összeállításunkat

barbie, az igazi szőkenő
Vágólapra másolva!
Nem meglepő, hogy a karácsonyi időszakban erős a kereslet a Barbie babák iránt, hiszen azok a gyerekek egyik legkedveltebb játékai. A Mattel a babákat az 1960-as évek elején dobta piacra, amelyek azóta is nagyon keresett, sőt, olykor rajongott termékek. Olyanannyira azok, hogy egyes gyűjtők komoly pénzeket hajlandók fizetni egy-egy ritka, "barbie-s" termékért. Az idei év különösen nagy mozgásokat hozott ezen a piacon. Összegyűjtöttük azokat a Barbie-kiegészítőket, amelyekért egy vagyont fizettek a gyűjtők az idei év elmúlt pár hónapjában! (Cikkünkben az egyszerűség kedvéért elsőként a dollárról forintra átváltott, körülbelüli összegeket adjuk meg.)
Vágólapra másolva!

7. Szalmából készült táska – 430 ezer forint

Ez az apró szalmából készült táska 1959-ből származik, amelyet a Mattel a Suburban Shopper No. 2 elnevezésű készlet egyik kiegészítőjeként készített. A képen látható divatcikk csak a négy mintadarab egyike, amelyet még a kollekció gyártása előtt alkotott meg a vállalat. Végül azonban a cég egy egyszerűbb, valamint kevésbé munkaigényes dizájn mellett döntött.

Így ez a zöldségekkel és gyümölcsökkel megpakolt szalmatáska 430 ezer forintnyi, azaz 1136 dollárért kelt el.

6. MCM bútorok – 450 ezer forint

A mid-century modern stílusú bútorok ma is nagyon népszerűek, mivel sokan választják ezt a dizájnt otthonuk berendezéséhez. Ezeket a tárgyakat azonban nem mindig a legegyszerűbb megtalálni, főleg, ha azok babaméretűek. Értéküket tovább növeli, hogy a Mattel 1958-ban készítette a képen látható szettet, amelyet 450 ezer forintért (1190 dollár) árult előző tulajdonosa.

5. Őszi ruházat kutyával – 681 ezer forint

A képen látható készlet értéke – nem tartalmazza a babát – 681 ezer forint, pontosabban 1800 dollár. Az 1972-es ruhaszettben egy kockás téli kabátot, piros rövidnadrágot, zöld harisnyát, kötött sapkát, hosszú zoknit, egy pár barna csizmát, valamint egy táskát tartalmaz.

Emellett a kollekcióhoz tartozik a képen látható afgán agár is, amihez nyakörv és póráz is jár.

Lapozzon a következő oldalra!