Sokan örülni fognak az Aldi friss bejelentésének

ALdi bolt bevásárlás élelmiszer
Vágólapra másolva!
Az Aldi Magyarország további szolgáltatással bővíti üzleteit: az áruházlánc megállapodást kötött csomagautomaták telepítéséről a FoxPost Zrt.-vel. A tervek szerint 100 üzletnél lesz elérhető a szolgáltatás, ebből 82 csomagautomatát már üzembe is helyeztek, így jelenleg minden második áruháznál igénybe lehet venni a csomagfeladási és -átvételi megoldást.
Vágólapra másolva!

Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. és a FoxPost Zrt. szerződést kötött, amelynek értelmében a két vállalat azt a célt tűzte ki, hogy legalább 100 üzletnél legyen elérhető ez az egyszerű, érintésmentes, rugalmas és környezettudatos csomagfeladási és -átvételi megoldás.

A legnagyobb országos csomagautomata-hálózat

A magyar tulajdonú Foxpost a tavalyi évben Maglódra, Magyarország első Breeam minősítéssel rendelkező raktárbázisába költözött, ahol egy új, automata szortírozó berendezéssel naponta akár százezer csomagot is képes kezelni.

A vállalat rendelkezik a legnagyobb országos csomagautomata-hálózattal, hiszen több mint 500 automatájánál 55 ezernél is magasabb számú csomagrekesszel áll a felhasználók rendelkezésére.

Ennek a hálózatnak a része az Aldi-áruházaknál az elmúlt három év során elhelyezett 82 automata, így a Foxpost csomagautomaták mintegy 15 százaléka az üzletlánc épületeinél található. A 155 áruházból a felénél már igénybe vehető a szolgáltatás, így jelenleg helyszínenként havonta átlagosan több mint ezren élvezik a – helyszíntől függően 50, 60, 96 vagy 119 rekeszes – csomagautomaták kényelmét.

A képen az Aldi-áruházlánc egyik üzlete látható Fotó: Csudai Sándor - Origo

Csomagátvétel zöld megoldásokkal

Mindkét vállalat kiemelt figyelmet fordít a fenntarthatóságra. A Foxpost által szállított csomagoknak a legkisebb a karbonlábnyoma: országosan húsz deka, Budapesten pedig tíz deka az egy csomagra eső szén-dioxid‑kibocsátás. Az Aldi és a Foxpost is használ e-teherautókat, továbbá mindkét cég zöldáramot vesz igénybe: az üzletlánc logisztikai központja és irodaháza, illetve a saját tulajdonú áruházai – ennek révén az ezeknél működő csomagautomaták - teljes áramigényét Magyarországon előállított zöld árammal fedezi, amivel nullára csökkenti az áramfogyasztásból eredő széndioxid-kibocsátást, és a hazai alternatív energiatermelést is támogatja.

Bernhard Haider, az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. országos ügyvezető igazgatója elmondta:

Hozzátette: "A 100 üzletünknél kialakított használt sütőolaj-leadók mellett országosan legalább 100 egységünknél szeretnénk kiépíteni Foxpost automatákat, amelyek kényelmes csomagfeladási és -átvételi megoldást jelentenek, és csökkentik az áruszállítás és -kézbesítés karbonlábnyomát."

"A csomagküldés élményét kívánjuk nyújtani mindazoknak, akiknek egyre kényelmetlenebb futárhoz igazítani az életüket, különösen, ha több csomagot fogadnának naponta. Minél kényelmesebben érünk el egy csomagautomatát, annál inkább olyan érzetet nyújt, mintha a saját postaládánkban kezelnénk csomagküldeményeket." – mondta Bengyel Ádám, a FoxPost Zrt. vezérigazgató-társalapítója.