Ez a friss adat pedig 0,7 százalékkal több, mint az éves nyugdíjemelés mértéke volt, a törvény szerint így jár az inflációkövető nyugdíjkorrekció. Ez azt jelenti, hogy a nyugdíjasok egy összegben – mivel nem éri el a különbség az egy százalékot – kapják meg a korrekciót, mégpedig éves szintre számolva – a 13. havi nyugdíj visszaépítése februári negyedhavi részletét is figyelembe véve – tehát 12,25-ször 0,7 százalékkal, vagyis 8,575 százalékkal több lesz a novemberi nyugdíj, mint az októberi – magyarázta a lapnak Farkas András nyugdíjszakértő.
A korábbi számok még csak 7,35 százalékot jeleztek előre, így valóban több pénz áll majd a házhoz.
A medián, 130 ezer forint körüli nyugdíjjal számolva ez azt jelenti, hogy novemberben a 130.000 forint nyugdíj mellé 11.150 forint emelési különbözetet is kapnak a nyugdíjasok.
Ezenfelül pedig ekkor érkezik majd a nyugdíjprémium is, amely minden idők legmagasabbja lesz, ezt már most ki lehet jelenteni.
Orbán Viktor miniszterelnök néhány hete 50-56 ezer forintos nyugdíjprémiumról beszélt, de
a gazdasági növekedés mértékéhez igazított juttatás könnyen elérheti a törvényi maximumot, azaz a 80 ezer forintot azon nyugállományúak esetében, akiknek a havi juttatása eléri a 80 ezer forintos határt.
Természetesen az ennél kisebb összegű ellátásban részesülő jogosultaknak is jár a prémium, a saját ellátásuk összegéhez igazított mértékben.
Ez alapján kiszámítható, hogy egy
medián nyugdíjas november 12-e körül a szokásos nyugdíjának kis híján a kétszeresét is megkaphatja majd, 130 ezer forint helyett akár 220 ezer forintot is.
A KSH adatai szerint az átlagos öregségi nyugdíj 150.571 forint Magyarországon. Erre számítva a nyugdíjkorrekció mértéke eléri a 12.910 forintot, így együttesen a novemberi ellátás (a kerekítés szabályai szerint) 163.480 forint lesz. Ehhez hozzáadva a maximális nyugdíjprémiumot akár 243 480 forint is érkezhet novemberben egy átlagnyugdíjas számlájára.
"A nyugdíjasoknak további jó hír, hogy januártól a jövő évi 3 százalékos rendszeres nyugdíjemelés végrehajtása előtt meg kell emelni a novemberi egyösszegű emelési különbözet egytizenketted részével, azaz 0,71 százalékkal is a nyugdíjukat, februárban pedig érkezik a 13. havi nyugdíj visszaépítésének következő lépése, amely immár a 2022. januári nyugdíj 50 százalékának megfelelő összeg lesz" - mondja a szakértő.