A délutáni munkahelyi szundi hatékonyabb munkavégzéshez vezetne

Állandóan fáradt vagy? Ez lehet az oka! álmos alszik alvás munkahely dr. life
Vágólapra másolva!
Több finn cégnél is trénerek dolgoznak azon, hogy a fáradt munkatársak relaxálni tudjanak, a délutáni időszakban legalább egy órát. A trénerek azért szükségesek, mert a dolgozók nincsenek hozzászokva ahhoz, hogy napközben elmenjenek aludni.
Vágólapra másolva!

A finn szakszervezetek örömüket fejezték ki a délutáni munkahelyi alvás bevezetésével kapcsolatban, mert úgy tartják,

a munkavállalóknak a délutáni időszakban legalább egy fél, de inkább egy órás alvásra lenne szükségük ahhoz, hogy utána hatékonyabban dolgozhassanak. Ez a vállalat érdeke is.

Finnországban már egyre több munkaadó tenné a napi rutin részévé a délutáni alvásprogramot.

A munkahelyi 20-30 perces délutáni alvás jót tesz a munkavégzés hatékonyságának Forrás: Dreamstime

Alvásszakértők szerint nagyon fontos lenne, hogy délután, amikor az ébredés utáni magas kortizol-szint már elmúlt, az ebéd utáni vércukorszint-emelkedés pedig már megtörtént, aludjunk egy keveset.

A sok alvás kontraproduktív hatást ér el, ezért a leghelyesebb 20-30 percnyi alvás, amelytől új erőre kapunk, és a nap többi része is aktívabban telik.


A hírről az Orientexpress számolt be.