Tiltott lett az Igaziból, védeni kell a kártyákat

euró, bankjegy
ILLUSTRATION - 500 Euro-notes, photographed in Berlin, Germany, 11 August 2016. PHOTO: JENS KALAENE/dpa
Vágólapra másolva!
Minden külgazdasági rekord megdőlt tavaly, mondta Szijjártó Péter, és a Paksi Atomerőmű is rekordéven van túl, ugyanis még sosem termelt ennyi áramot. Jó éve volt a NAV-nak is, azonban 2017-ben több mint 600 milliárd forinttal több adót kell beszednie úgy, hogy körülbelül ugyanennyi az adócsökkentések miatt kiesik. Olcsóbbak lettek a hitelek, viszont a gázolaj drágult. Ez volt a héten a gazdaságban.
Vágólapra másolva!

Az átlag budapesti háromszor gazdagabb, mint az átlag észak-alföldi

A budapestiek a leggazdagabbak,

átlagosan nettó 17,3 millió forint értékű vagyonuk van,

az ország egyes régiói között háromszoros a különbség, írta a Világgazdaság a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kutatására hivatkozva.

A lap szerint Közép-Magyarország a leggazdagabb régió, átlagosan 15,3 millió forint az egy főre vetített, 26,1 millió forint a háztartásonként számított nettó vagyon, míg az Észak-Alföldön ugyanez már csak 5,5 millió, illetve 10,4 millió forint.

0,9 százalékkal nőtt 2016-ban az ipari termelés

A tavalyi év egészét tekintve az ipari termelés 2016-ban 0,9 százalékkal volt nagyobb, mint 2015-ben, jelentette első becslése alapján a KSH.

Az ipari termelés tavaly decemberben 0,5 százalékkal csökkent, ugyanakkor a munkanaphatástól megtisztított adat már 1,9 százalékos emelkedést mutat az előző év azonos időszakához képest.

31 milliárddal több bevételt hozott az átalakított NAV

Tavaly 12 793 milliárd forint bevételt hozott az államkasszának az átalakított, ügyfélcentrikus Nemzeti Adó- és Vámhivatal, ez 31 milliárd forinttal haladta meg a költségvetés által elvárt összeget, mondta Tállai András. A Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára szerint

az idén még nehezebb dolga lesz az adó- és vámhivatalnak,

hiszen a 2016-ban beszedett összegnél 682 milliárd forinttal vár többet a költségvetés úgy, hogy mindeközben a lakosságnál és a vállalkozásoknál az adócsökkentések mintegy 660 milliárd forintot hagynak.

Szijjártó Péter: Minden külgazdasági rekord megdőlt

Magyarországnak tavaly sikerült megdöntenie minden külgazdasági rekordot. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint

a magyar gazdaság minden idők legmagasabb exportját produkálta

és legmagasabb külkereskedelmi többletét tudta elérni.

Szijjártó Péter Fotó: Polyák Attila - Origo

A KSH adatai szerint a külkereskedelmi termékforgalom 9,978 milliárd euró (3107 milliárd forint) többlettel zárta a tavalyi évet a 2015-ös 8,595 milliárd euró után.

Varga Mihály nem ellenezné a devizakötvényt

A nemzetgazdasági miniszter szerint kedvező piaci környezetben érdemes devizakötvényt kibocsátania Magyarországnak. Varga Mihály az InfoRádiónak úgy fogalmazott, idén is kedvező a forintpiaci helyzet,

az adósságot a belső piacról is meg lehet újítani,

ugyanakkor „nem lenne okos dolog”, ha nem élne az ország egy kedvező külpiaci devizakötvény-értékesítési lehetőséggel.

Bakiktól menti meg az adózókat a NAV

Több mint 4 millió emberről veszi le a terhet a személyi jövedelemadó (szja) bevallási tervezet elkészítésével a NAV. Az adóbevallás benyújtásakor

még mindig az aláírás elmulasztása a leggyakoribb baki.

2016-ban 4,6 millió szja-bevallást dolgozott fel az adóhatóság, míg a költségvetés nettó bevétele személyi jövedelemadó címén 1 717,6 milliárd forint volt.

Lehet védeni a csalók ellen a PayPass-kártyákat

Amióta az érintéses, vagyis a PayPass-kártyák elterjedtek Magyarországon, időről időre felbukkannak az adatlopás veszélyeire figyelmeztető és azok ellen megoldást kínáló oldalak, cégek, termékek.

A kártya akár néhány méterről is leolvasható,

attól függően, hogy milyen frekvencián működik a kártyába épített chip. Vagyis az adat leszedhető, hiszen az egyik szakportál szerint egy egyszerű okostelefonnal is megoldható az adatok leemelése.

Még olcsóbbak lettek a hitelek

A jegybank adatai szerint érezhető mértékben csökkentek tavaly a lakossági hitelek kamatai, a kedvezőbb árazás szinte minden hiteltípusnál jellemző. A Világgazdaság cikke szerint egyedül a hitelkártyákhoz tartozó kereteknél nőtt kissé az MNB által kalkulált átlagos ráta.

Drágult a gázolaj

A Mol szerdán 2 forinttal emelte a gázolaj árát, a benzin ára nem változott.

A benzin és a gázolaj árának alakulása Forrás: MTI

Az emeléssel

  • a gázolaj átlagára 377 forintra nőtt, míg
  • a benziné 368 forint maradt.

Még sosem termelt ennyi áramot a Paksi Atomerőmű

Minden korábbinál több villamos energiát termelt 2016-ban a Paksi Atomerőmű, amelynek már három blokkja megkapta az üzemidő meghosszabbításához szükséges engedélyt, jelentette be Hamvas István, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója.

Az uniós fővárosok között Budapest az egyik legolcsóbb

Európai összehasonlításban a magyar fogyasztók továbbra is az egyik legalacsonyabb áron juthatnak hozzá a villamos energiához és földgázhoz, derül ki a MEKH nemzetközi ár-összehasonlító vizsgálatából.

Alapnyugdíjjal a nyugdíjproblémák ellen?

Szabó László, a Concorde Alapkezelő elnöke szerint az egy nyugdíjasra eső aktív dolgozók arányát tekintve sokkal rosszabb a helyzet, mint ahogy a hivatalos adatok mutatják, tekintve, hogy a legtöbb országban a valós nyugdíjba vonulás átlagéletkora jóval alacsonyabb, mint a hivatalos nyugdíjkorhatár. Úgy véli, hogy az azonnali tüneti kezelés egyik eszköze az alapnyugdíj bevezetése és a minimálnyugdíj felemelése.

A Vegas.hu elsőként kapott engedélyt online kaszinó üzemeltetésére

Az LVC Diamond Kft. kaszinóüzemeltető megkapta az első magyarországi online kaszinó üzemeltetésére vonatkozó engedélyét a NAV-tól, a Vegas.hu oldalon a játékosok regisztrációja hamarosan megkezdődik.

Hamarosan online is lehet kaszinózni Forrás: AFP

Ez is a magyar gazdaságban történt:

  • A Telekom lesz az állami intézmények mobilszolgáltatója, miután megnyerte az állami intézmények mobil hang- és internetszolgáltatására kiírt közbeszerzést.
  • Az iráni gazdasági miniszterrel tárgyalt Orbán Viktor a két ország gazdasági és energetikai együttműködéséről.
  • A MÁV igazgatója szerint javult a menetrend szerinti közlekedés: Dávid Ilona a Magyar Hírlapnak arról is beszélt, hogy kiegyensúlyozott volt tavaly a MÁV-csoport gazdálkodása.
  • Borsos zöldségárakat jósolnak még hónapokig, a drasztikus áremelkedésért a szokatlanul hideg tél a felelős.
  • 1,7 milliárd forintot már kifizettek a madárinfluenza miatti kártalanításban érintett állattartóknak, ez rövidesen további 1,5 milliárd forinttal egészül ki.
  • Tovább bővítik az MNB alapítványainak ingatlanportfólióját: a jegybanki alapítványok vagyonát kezelő cég vezérigazgatója szerint az alapítványi vagyon biztonságos befektetése és gyarapítása a cél.
  • Új elnöke van az Országos Takarékszövetkezeti Szövetségnek: Turi Dénes váltja Demján Sándort a takarékok élén.

A turizmus is megérezte a franciaországi terrortámadásokat

Bulgáriában, Szlovákiában és Lengyelországban nőtt a legnagyobb arányban a vendégéjszakák száma 2016-ban, de Magyarországon is jelentős volt az emelkedés. A terrortámadások miatt Franciaország a nagy vesztes a turizmusban.

Az Eurostat adatai szerint

2016-ban több mint 2,8 milliárd vendégéjszakát töltöttek el a turisták az Európai Unió szálláshelyein,

ami 2 százalékos emelkedés az előző évhez képest.

Dollármilliárdokat költenek a Super Bowl miatt

Egyetlen másodperc reklám a Super Bowlon 50 millió forintnyi dollárból vehető meg, míg egy átlagos jegyért több ezer dollárt sem sajnálnak a fanatikusok. A döntőt egyébként a Patriots nyerte az Atlanta ellen.

A Patriots nyerte minden idők egyik legdrámaibb Super Bowlját

A Super Bowl-történelem első hosszabbításán a New England Patriots elképesztő, 25 pontos hátrányt ledolgozva lett bajnok az Atlanta Falcons ellen. Ekkora fordítás még nem fordult elő a tengerentúli amerikaifutball-liga, az NFL nagydöntőjében, mint ahogy az irányítók között Tom Brady is új csúcstartó lett azzal, hogy ötödik Super Bowl-győzelmét aratta.

A két csapat együttes értéke 4,87 milliárd dollár (körülbelül 1400 milliárd forint), ami majdnem a magyar költségvetés tizede.

A svájciaknak elegük lett a multikból

Népszavazáson szegülnek ellen a multiknak a svájciak, akik

nem szeretnék a továbbiakban a nagyvállalatokat különleges bánásmódban részesíteni,

és erről jövő vasárnap döntenek. A nemzeti és a külföldi vállalatokra vonatkozó adókulcsok közötti eltérés felháborítja a svájciakat, akik elutasítják a kirívó adóelőnyöket nyújtó, egyedi megállapodásokat a multik és a tartományok között.

Az IMF és az EU egymást hibáztatja az elrontott görög mentőprogramért

Könnyen lehet, hogy az idei francia, német és holland választások egyik nagy vesztese Görögország lesz. Miközben az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap egymást hibáztatja az Athénre kényszerített, befuccsolt gazdaságpolitika miatt, a közelgő választások miatt a német és francia befolyás alatt álló euróövezet ragaszkodik a görög megszorítások folytatásához, és hallani sem akar az adósság részleges elengedéséről.

Igazi Tiltott Sör néven árulják az Igazi Csíki Sört

Átmenetileg Igazi Tiltott Sör néven forgalmazza gyártója az Igazi Csíki Sört, közölte a csíkszentsimoni sörgyártó, miután a Heineken romániai leányvállalatával szemben a gyártó pert vesztett a névválasztás ügyében. A Heinekennek ugyanis már van ilyen terméke, igaz, azt román névvel forgalmazzák.