Nagy mozgások fenyegetik a világgazdaságot

felhő veszély hangulat ború armaggedon kilátás
Vágólapra másolva!
A geopolitikai félelmek álltak a középpontban a svájci Davosban, ahol az elmúlt napokban összegyűlt a világ gazdasági elitje. Kína természetesen vezette a gazdasági félelmek listáját, de a szakemberek szerint általában is nagy mozgások mennek végbe, melyek fenyegetik a világgazdaságot.
Vágólapra másolva!

A sarkos vélemények kiélezett versenye az amerikai elnökválasztási kampányban, Kína gazdaságának állami menedzselése és a német kancellár európai domináns pozíciójának fenyegetettsége mind olyan témák voltak, melyek aggasztották a davosi elitet – írja a Bloomberg.

A háttérben az áll, hogy a legfontosabb gazdasági szereplők szerint félő, hogy egy válságoktól terhelt világban nem lesz olyan erős vezetés, amely képes levezényelni a kihívásokat. Miközben ugyanis a világgazdaság növekedése lassul, a pénzügyi piacok pedig erős volatilitást mutatnak,

szükség lenne erős és határozott kormányokra.

A globális gazdaság egyes részei erős mozgásokat mutatnak, de ezek a részek nem igazán tudnak megfelelően kommunikálni egymással – hangsúlyozta Ton Buechner, az AkzoNobel holland iparvállalat vezérigazgatója.

Vezetői válság

A davosi Világgazdasági Fórum alapítója Klaus Schwab arra figyelmeztetett, hogy a nyersanyagpiacok zuhanása megsokszorozhatja az Európába érkező menekültek számát. A Salesforce.com vezérigazgatója, Marc Benioff pedig úgy nyilatkozott, hogy „vezetői válság” alakulhat ki a gyors technológiai változásokkal párhuzamosan, ami erősen

ronthatja a középosztály gazdasági kilátásait.

Erősebb vezetőkre van szükségünk, akik képesek arra, hogy erőteljesebb víziókat fogalmaznak meg a jövővel kapcsolatban – foglalta össze érveit Benioff.

Merre tovább? Forrás: 123rf.com

Számos résztvevő számára Kína jelenti napjainkban a legfontosabb világgazdasági kockázatot, mivel komoly kérdést jelent, hogy a kínai vezetés

képes-e megfelelően levezényelni a gazdaság átalakulását.

Kína ugyanis egy exportorientált feldolgozóipari modellről igyekszik átállni egy fogyasztásvezérelt gazdasági modellre fokozatosan lassuló növekedés mellett. Emellett az is kérdés, hogy a jüan folyamatos leértékelődését milyen módon tudja kontrollálni az állam, különösen a kínai jegybank.

Az átalakulás ráadásul szoros összefüggésben áll a nyersanyagpiacok vesszőfutásával, mivel fokozatosan csökken Kína korábban hatalmas nyersanyagkereslete.

Amerika és a világ

Kínával párhuzamosan aggodalmak merültek fel azzal kapcsolatban, hogy milyen hatásai lesznek az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed tavaly beindított kamatemelési ciklusának, miután a Fed 2008 óta erőteljesen fűtötte a világgazdaságot. Többen kiemelték az olyan egykor keményen pörgő, mára azonban recessziótól szenvedő feltörekvő gazdaságokat, mint Oroszország vagy Brazília, illetve Európa még mindig vérszegény növekedését.

Az idén esedékes amerikai választási kampány kapcsán körvonalazódott, hogy

az üzletemberek favoritja a demokrata Hillary Clinton lenne.

Az üzleti élet ugyanis egyaránt félelmét fejezi ki a hajmeresztő kijelentéseiről elhíresült Donald Trumppal és Clinton egyre erősebb demokrata kihívójával, Bernie Sanders-szel kapcsolatban. Míg Trump egyértelműen vezeti a republikánusok előválasztási versenyét, addig a Wall Streetet erősen szabályozni kívánó Sanders intenzíven tör fel Clinton mellé.

Európa mint kockázati gócpont

Mindemellett Európa külön is a kockázatok melegágyának számít a világban. Egyrészt kérdéses, hogy az Egyesült Királyság bent marad-e az Európai Unióban az esedékes népszavazás után, másrészt bizonytalan, hogy az európai közösség miként lesz képes

egységes választ adni a menekültválságra.

Különösen úgy, hogy Emmanuel Macron, francia gazdasági miniszter korábban úgy nyilatkozott, az európai vezetőknek csak néhány hetük van hátra, hogy megoldással álljanak elő, mivel a melegebb időjárás megkönnyíti majd a menekültek utazását.

Veszélyben Merkel vezető szerepe. Forrás: AFP/Roberto Schmidt

Ráadásul a vezetői válság Európában igencsak kiélezett, mivel

egyre instabilabb Angela Merkel vezető pozíciója az EU-ban,

ahogy fokozódik a nyomás a német kancellár „nyitott kapuk” politikáján.

A davosi elit most visszatérhet az irodáiba és felkészülhet a további piaci és geopolitikai turbulenciákra. A bizonytalanságok és az erős mínuszokkal induló év elején Vittorio Grilli, egykori olasz pénzügyminiszter, ma a JP Morgan vezető tisztségviselője, foglalta össze a befektetői véleményt. Reményét fejezte ki ugyanis, hogy megvan a szokásos eltérés a piacok és a gazdaság között, ám hangsúlyozta, túl sok a precedens nélküli faktor, hogy bárki bármit bizonyossággal mondhasson.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!