Vágólapra másolva!
Az új vagyontörvény előírása következtében kiárusításba kezd a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. az idén. A törvény úgy fogalmaz, hogy a kisebbségi tulajdonban lévő cégek értékesítését még ebben az évben meg kell kezdeni - derül ki a Világgazdaság keddi számából.
Vágólapra másolva!

A legnagyobb kalapács alá kerülő cég a Richter Gedeon Nyrt. Lehet, melynek 25 százalékos részvénycsomagja van az MNV birtokában, ami hozzávetőlegesen 150-200 milliárd forintot ér.

További bevételi forrást biztosít a Földhitel- és Jelzálogbank szavazatelsőbbségi részvénycsomagja is, illetve az OTP Nyrt.-ben meglévő tulajdonrész is - ezek szintén milliárdos összeget jelentenek.

A Vagyonkezelő olyan jól csengő cégek kisebbségi tulajdonrészétől válik még meg, mint a Herendi Porcelánmanufaktúra (1,7 milliárd forint), a Nemzeti Tankönyvkiadó (600 millió), a Balatoni Hajózási Zrt., vagy a Balatoni Halászati Zrt.

Az MNV a napokban írta ki első pályázatát, amelyben azonban még csak egy-két részvényre, vagy néhány százalékos tulajdonhányadra szóló ajánlatok szerepelnek. A meghirdetett 36 cég együttes kikiáltási ára 254 millió forint. Ebből három vállalat esetén az MNV többségi tulajdont értékesítene - közli a Világgazdaság.

A kisebb résztulajdonok között szerepelnek a Kalocsai Fűszerpaprika Zrt. egyetlen részvénye és a Herz Szalámigyár Zrt. 36 ezer forint értékű tulajdonrésze. Ez nagyjából a fenti cégek üzletvitelébe való betekintést és a társaságok zártkörű közgyűléseire való meghívást jelenti többletként.

A most kiírt 36 vállalat közül 17 esetében olyan nehézségekkel is számolni kell, mint hogy valakinek elővásárlási joga van, vagy a tulajdonrész eladása harmadik személy beleegyezéséhez kötött (például ilyen a fentebb említett két cég is), így ezek esetében nem lesz könnyű hozzájutni a papírokhoz.