A spekuláció éve

Vágólapra másolva!
Az év elején a forint mellett és sikertelenül, később ellene és sikeresen spekuláltak külföldi befektetők a gazdaságpolitika ellentmondásait kihasználva, kétszer is szigorításra kényszerítve a kormányt és a jegybankot. Jövőre csökken az szja, de várhatóan többet adózunk. Az amerikai gazdaság már rohamosan nő, az európai alig. Kommandósok tartóztatták le a leggazdagabb oroszt, vállalata többségét pedig államosították. Olvassa el, mi történt idén a gazdaságban!
Vágólapra másolva!
Jogszabályfigyelőhttp://www.origo.hu/uzletinegyed/jogszabalyfigyeloTájékozódjon ön is!

A parlamenti tavaszi ülésszakában számos gazdasági jogszabály módosult. Változott a hitelintézeti és a tőkepiaci törvény, így az uniós szabályokhoz igazodva létrejön az összevont alapú pénzügyi felügyelet, a külföldiek lakáselőtakarékosságát is támogatja az állam, és már nem hirdethetnek az ingatlanbefektetési szövetkezetek.

Megszületett a közpénzek útjának átláthatóságát célzó üvegzseb-törvény, amely húsz jogszabályt módosított. A törvény az üzleti titok fogalmának szűkítésével, a közérdekű adatok nyilvánossá tételével, valamint az ÁSZ ellenőrzési jogosultságának kiterjesztésével kívánja átláthatóbbá tenni a közpénzekkel való gazdálkodást.

A képviselők elfogadták a jövő év januárjától hatályos társasági törvény módosítást: a fantomcégek korlátozottan felelős tagjai is teljes vagyonukkal felelhetnek a cég tartozásaiért, a törölt cég előkerült vagyonára igényt tarthatnak a hitelezők, és szigorúbb lesz a részvénytársaságok tőkevédelme..

Lakástámogatások

Ingatlanhttp://www.origo.hu/uzletinegyed/ingatlanAz Üzleti Negyed rovata

A lakástámogatási rendszeren az idén háromszor is változtatott kabinet. Először júniusban csípték le a használt lakásokra igényelhető hitel felét, szigorították a hitelbírálatot és korlátozták a befektetési célú-lakásvásárlás állami támogatását. Novemberben, az adótörvények módosításával szigorították a lakáshitel után járó adókedvezményeket, és egyben bonyolultabbá tették a kedvezmény igénylésének rendszerét. Mindezt megfejelve december 22-től - a költségvetési szigorításokkal magyarázva - emelték a kamatokat és 5 millió forintra csökkentették a használt lakás vásárlásához felvehető hitel maximumát.

Munkajog, kényszervállalkozás

Munkajoghttp://www.origo.hu/uzletinegyed/allas-karrier/munkajogAz Üzleti Negyed rovata

Júliustól változtak a munkajogi előírások: az uniós normákhoz igazodott a készenlét és az ügyelet, a határozott idejű munkaviszony és a részmunkaidő szabályozása. Szigorúbban ellenőrzik majd a kényszervállalkozót alkalmazó munkáltatókat, a munkaügyi bírság pedig a duplájára emelkedett. A kényszervállalkozói szerződéseket visszamenőlegesen is átminősíthetik munkaszerződéssé a felügyelők, bár - az érintett szakmák képviselőinek tiltakozásának hatására - egyelőre nincsenek kiemelt ellenőrzések, az idén mentesülnek a munkaügyi bírság megfizetése alól, jövő év június 30-áig pedig az adó utólagos befizetése alól is azok a munkáltatók, akik átalakítják aggályos megbízási szerződéseiket munkaszerződéssé.

Uniós jogszabályok

Könnyebbé válhatnak a külföldi vállalkozások magyarországi befektetései uniós csatlakozásunkat követően. A parlament a tavaszi ülésszak utolsó ülésnapján elfogadta az ezzel kapcsolatos törvénymódosításokat.

A nagy cégeket érintik a számviteli módosítások/uzletinegyed/vallalkozas/20031010elektronikus.html

Uniós csatlakozásunkkor lépnek hatályba az új általános forgalmi adó és a jövedéki szabályok, de a számviteli törvény és a gazdasági társaságokról szóló törvény részvénytársaságokra vonatkozó modosításai is a jogharmonizációt szolgálják.

Fogyasztóvédelem

Fogyasztóvédelemhttp://www.origo.hu/uzletinegyed/vasarlas/fogyasztovedelemAz Üzleti Negyed rovata

Júliustól megváltoztak a hibás teljesítés szabályai. A szavatossági idő a fogyasztói szerződések esetén a korábbi hat hónap helyett két évre emelkedett. Ezzel összefüggésben szeptembertől módosultak a kifogások elintézésének szabályai. November közepétől pedig változtak a tartós fogyasztási cikkek kötelező jótállását előíró rendelkezések is. Hazánk uniós csatlakozását követően is kötelező lesz a jogszabályban előírt jótállás, még akkor is, ha a ez nem követelmény a tagországokban.

Táppénz huza-vona

Három hónapig jár a passzív táppénz/uzletinegyed/hirek/hazaihirek/20031022csak1.html

Alig észrevehető pont volt a pénzügyi tárca által előterjesztett költségvetési törvényjavaslatban, hogy csökkenteni akarják az aktív és a passzív táppénz összegét is. A tervezet azonban hamar országos tiltakozást váltott ki, ezért az elfogadott törvény a munkaviszonyban álló betegeknek továbbra is az átlagkereset 70 százalékát biztosítja táppénzként, a munkaviszony megszűnését követő három napon belüli megbetegedésre azonban jövőre már csak három hónapig jár társadalombiztosítási ellátás.

Új adónemek

Adóhttp://www.origo.hu/uzletinegyed/adoAz Üzleti Negyed rovataMegszűnő és módosuló szja-kedvezmények/uzletinegyed/ado/szja/20031203megszuno.html

Novemberben fogadta el a parlament a jövő évi adóváltozásokat, minden adónemen toldozgattak-foldozgattak egy kicsit. A jövő évtől fizetendő új adók a lakosságot közvetlenül nem terhelik, a nagyobb cégeknek kell számolni az innovációs járulékkal, a környezetet terhelő vállalkozásoknak a környezetterhelési díjjal , az energiaszolgáltatóknak az energiaadóval, az autóimportőrök pedig februártól regisztrációs adót fizetnek. Az adók árnövelő hatását azonban a lakosság pénztárcája is megérzi majd.