Vágólapra másolva!
Kora reggel még úgy tűnt, hogy a forint jegyzését nem befolyásolták azok a hírek, hogy lényegében leálltak az IMF-tárgyalások, mert erősödött a forint. Késő délelőtt azonban mégis gyengülni kezdett, és 281 forint fölé ugrott az euró jegyzése a reggeli 279,7 forintos árfolyam után. Ez után ismét magához tért a forint, és elindult felfelé.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül6 bejegyzés
08:55
november 30, 2012
Vágólapra másolva!

Jó erőben indított a forint

Pénteken reggel nyolc óra előtt 279,71 forinton jegyezték az eurót a devizapiacon. A dollárért 215,11, a svájci frankért 232,24 forintot kellett fizetni. Csütörtökön este nyolc órakor 279,80 forinton állt az euró jegyezése, míg a dollár 215,60, a svájci frank pedig 232,40 forintot ért.

Az euró forintárfolyama az elmúlt napokban elsősorban nemzetközi hatásokra erősödött, nem befolyásolták azok a hírek, amelyek igazolták azt a piaci vélekedést, hogy lényegében leálltak a tárgyalások a magyar hatóságok és a Nemzetközi Valutaalap (IMF), illetve az Európai Unió között egy elővigyázatossági hitelcsomagról. Augusztus eleje óta viszonylag szűk sávban, 275 és 286 forint között mozog az euró forintjegyzése.

09:01
november 30, 2012
Vágólapra másolva!

Kerek euró/dollár árfolyam

Az eurót 1,3000 dolláron jegyezték pénteken reggel a csütörtökön késő este tapasztalt 1,2979 dolláros árfolyam után. Az euró/dollár kurzus csütörtökön reggel még az 1,295-ös szint alatt mozgott.

11:16
november 30, 2012
Vágólapra másolva!

280 forint fölé ugrott az euró jegyzése

Negyed 11-kor 280,32 forinton jegyezték az eurót a bankközi devizapiacon. A dollárért 215,36 forintot kellett fizetni, míg a svájci frank 232,69 forintot ért.

13:03
november 30, 2012
Vágólapra másolva!

281 fölött az euró

Délben 281,03 forinton jegyezték az eurót a bankközi devizapiacon. A dollárért 216,10, a svájci frankért 233,29 forintot kértek a kereskedők.

16:53
november 30, 2012
Vágólapra másolva!

Erőre kapott a forint

Délután négy óra előtt néhány perccel 280,41 forintba került egy euró a bankközi devizapiacon, a svájci frank 232,63 forinton állt, a dollárért pedig 215,82 forintot adtak a kereskedők.

17:48
november 30, 2012
Vágólapra másolva!

Még egy kicsit faragott hátrányából a forint

Nem sokkal délután 5 óra előtt a forintot 280,20 forinton jegyezték, ekkor a frank 232,50, a dollár pedig 215,50 forintnál tartott.