Aljas sztárok, akik embert öltek

Christian Brando és Marlon Brando a tárgyalóteremben, Christian Brando büntetőperén
Vágólapra másolva!
A luxuséletmódot folytató hollywoodi sztárok sokszor érzik úgy, hogy érinthetetlenek, és hírnevüknek köszönhetően akár a legsúlyosabb bűncselekmény következményeit is elkerülhetik. Persze van, akinek sikerül (például ott van O. J. Simpson mai napig vitatott, felmentéssel véget érő gyilkossági ügye), de még ha felmentő ítélet születik is, épp a hírnév miatt a sztárok által elkövetett bűncselekmények megmaradnak a közvélemény emlékezetében. A listánkon szereplő sztárok által elkövetett halálesetek között egyaránt szerepel tragikus kimenetelű baleset és előre megfontolt gyilkosság – de csak olyan eseteket gyűjtöttünk össze, amelyeknél egyértelműen megállapították az elkövető (vagy felbujtó) személyét.
Vágólapra másolva!

Lillo Brancato

A most 45 éves, kolumbiai születésű Brancato (eredetileg: Saul Rodriguez) hollywoodi karrierje álomszerűen indult. 17 éves volt, amikor megkapta élete első filmszerepét Robert De Niro rendezői bemutatkozásában, a Bronxi mesében (1993). Majd olyan kasszasikerekben szerepelt, mint a Reneszánsz ember (1995) vagy a Tony Scott által rendezett Az utolsó esély (1995) és A közellenség (1998), de fontos mellékszerepet kapott a nagy sikerű Maffiózók sorozat második évadjában (2000) is.

Bronxi mese (Lillo Brancato és Robert De Niro) Forrás: Savoy Pictures

Csakhogy a korán jött sikert nem tudta kezelni és már az 1990-es évek végén komoly drogfüggő lett. Szenvedélybetegségére először 2005-ben, egy közúti ellenőrzés során derült fény, amikor Yonkersben megállította egy járőr, aki négy csomag heroint talált Brancatónál.

Hat hónappal később a színészt Bronxban tartóztatták le, egy másik rendőr, a 28 éves Daniel Enchautegui meggyilkolása miatt – az épp szolgálaton kívül, otthonában tartózkodó rendőr megpróbálta megakadályozni, hogy Brancato és egy másik drogfüggő társa, a 48 éves Steven Armento (a színész barátnőjének apja) betörjön a szomszédos házba, ahol úgy hitték, nagyobb mennyiségű heroint fognak találni. A gyilkos lövéseket ugyan Armento adta le, de a rendőrgyilkosság másodfokú vádlottjaként 2009-ben Brancato is súlyos büntetést, 10 évi fegyházat kapott. Jó magaviselete miatt 2013 szilveszterén szabadult, azóta harmadvonalbeli független filmekben szerepel.

Johnny Lewis

A 10 évvel ezelőtt, 28 éves korában meghalt Johnny Lewis elsősorban tévésorozatokban lett ismert, például két évadon (2008 és 2009 között) keresztül játszotta Kip „Half-Sack" Epps szerepét a népszerű Kemény motorosok című szériában, de mellékszerepeket kapott olyan filmekben is, mint a Nem fogadott hívás (2008), Az elítélt (2008) vagy a Drága Molly (2011).

2011 őszén súlyos motorbalesetet szenvedett, ekkor lett környezete és orvosai számára nyilvánvaló, hogy súlyos mentális problémákkal és drog-, valamint alkoholfüggőséggel küzd, de a színész visszautasított minden kezelést. Halála évében kétszer is letartóztatták. Először azért, mert egy szóváltás során üveggel fejbe vágott két férfit, másodszor pedig mert megpróbált betörni egy nő otthonába – a két bűncselekmény miatt néhány hónapnyi elzárásra ítélték, amelynek egy részét rehabilitációs klinikán töltötte.

Kemény motorosok (Johhny Lewis) Forrás: FX

2012. szeptember 21-én helyezték szabadlábra, öt nappal később holtan találták 81 éves szállásadójával, Catherine Davisszel együtt. A rendőrség a szemtanúk vallomásai és a helyszíni nyomok alapján arra a következtetésre jutott, hogy a pszichotikus (de az eset idején semmilyen toxikus hatás alatt nem álló) színész először megfojtotta a főbérlőjét (és annak macskáját is), majd a szomszédban két férfira is rátámadt, de a saját halála nem öngyilkosság, hanem baleset lehetett: a tett színhelyére a tetőn keresztül visszatérő Lewis megcsúszhatott, és kitörte a nyakát.

Robert Blake

A népszerű, Golden Globe- és Emmy-díjas karakterszínész 6 évesen kezdett filmekben játszani, de korántsem volt boldog gyerekkora: az alkoholista apja (aki 1956-ban, Blake 23 éves korában öngyilkos lett) rendszeresen bántalmazta és szexuálisan zaklatta, de az anyja is rendszeresen azzal büntette a viselkedészavaros fiút, hogy a wc-be zárta, és arra kényszerítette, hogy a padlóról étkezzen, ezért Blake 14 évesen megszökött otthonról.

Blake felnőttként eleinte a televízióban aratott sikereket, de az 1960-as években már olyan klasszikusokban kapott fontos mellék-, majd főszerepeket, mint A világ legszebb története - A Biblia (1965), az Ez a ház bontásra vár (1966) és a Truman Capote tényregényéből készült Hidegvérrel (1967), amelyben hideglelősen alakította a Clutter családot lemészároló Perry Edward Smith-t.

Legnagyobb sikerét az 1975 és 1978 között sugárzott Baretta című krimisorozat címszereplőjeként aratta, utolsó filmszerepét pedig David Lynch-től kapta, a Lost Highway - Útvesztőben (1997) című filmben.

2000-ben, 67 évesen vette feleségül a nála 23 évvel fiatalabb Bonny Lee Bakley-t, aki korábban már 9 alkalommal volt házas, és Hollywood-szerte azt pletykálták róla, hogy abból tartotta el magát, hogy gazdag és idős férfiakkal "randevúzott". Bár házasok voltak, Blake és Bakley soha nem éltek együtt, a színész azért vette feleségül a "celebfüggő" nőt, mert gyereke született tőle (akiről csak az apasági vizsgálat állapította meg, hogy Blake és nem Christian Brando, Bakley "párhuzamos" szeretője az apa).

Bakley-t 2001. május 4-én ölték meg, s bár a 2004-ben indult büntetőperben (amelyben az ügyész halálbüntetést kért a színészre) felmentették Blake-et, a nő három gyereke által indított polgári perben kimondták a színész felelősségét, és 30 millió dollár "bánatpénz" megfizetésére kötelezték.

Lost Highway - Útvesztőben (Robert Blake) Forrás: Budapest Film

A gyilkosság ugyanis Blake kocsijában történt. A színész és felesége aznap este vacsorázni mentek a kaliforniai Studio City egyik olasz éttermébe, hazafelé tartottak, amikor Blake ismét leparkolt a kocsijával, és visszasietett az étterembe, mert ott felejtette a revolverét, amelyről később a rendőrség megállapította, nem abból származott a nő életét kioltó lövés. Ennek ellenére a rendőrség és az ügyészség azt feltételezte, hogy a színész felbérelt egy kaszkadőrt, hogy segítsen neki megszabadulni az egyre nagyobb "anyagi terhet" jelentő Bakley-től – s bár a bűntetőperben ezt nem sikerült bizonyítani, a polgári perben ítélkező bíró jóvá hagyta ezt a feltételezést.

Christian Brando

A kétszeres Oscar-díjas Marlon Brando fia (és Robert Blake meggyilkolt feleségének egyik szeretője) 10 évesen kezdett színészkedni (1968-ban kapott kisebb szerepeket), majd hosszú szünet után 1988 és 1990 között három, nem különösebben izgalmas filmben szerepelt.

A hírekbe 1990-ben nem is színészként, hanem gyilkosként került: 1990. május 16-án agyonlőtte féltestvére, Cheyenne Brando barátját, Dag Drolletet az apjuk Beverly Hills-i otthonában – a nagy színész fia aznap este tudta meg, hogy a húgát Drollet rendszeresen bántalmazta. A gyilkosság estéjén felbőszült és ittas állapotban lévő Christian Brando a bíróságon azzal védekezett, hogy csak rá akart ijeszteni féltestvére barátjára, verekedni kezdtek, és a Brando kezében tartott revolver véletlenül sült el.

Christian Brando és Marlon Brando a tárgyalóteremben, Christian Brando büntetőperén Forrás: LA Times/Larry Davis

Christian Brando végül 5 évet töltött börtönben – a húga, aki a gyilkosság idején 8 hónapos terhes volt Drollet fiával, már a tárgyalás során kétszer öngyilkosságot kísérelt meg, majd a skizofréniával kezelt nő, miután a bíróság megvonta tőle a kisfia felügyeleti jogát, 25 éves korában, 1995. április 16-án felakasztotta magát az anyja tahiti otthonában. Christian Brando egy évvel később szabadult, a rehabilitáció során favágóként és hegesztőként dolgozott. 2005-ben a felesége, Deborah Presley (Elvis Presley törvénytelen lánya) feljelentette családon belüli erőszakért – Marlon Brando problémás, drog- és alkoholfüggő fia 3 évvel később halt meg, 49 éves korában, tüdőgyulladás szövődményei miatt.

Alec Baldwin

A legfrissebb olyan emberölési ügy, amelynek elkövetője hollywoodi sztár tavaly ősszel történt: a 64 éves Oscar-jelölt (A szerencseforgató, 2003), többszörös Emmy- és Golden Globe-díjas színész és producer 2021. október 21-én legújabb filmjének, a Rust című westernnek új-mexikói forgatásán egy éles lőszerrel töltött kellékfegyverrel agyonlőtte a film operatőrét, a 42 éves családanya Halyna Hutchinst, és súlyosan megsebesítette Joel Souza rendezőt is.

A nyomozók megállapították, hogy a nagy kaliberű revolvert, amellyel Baldwin lelőtte az operatőrt és megsebesítette Joel Souza rendezőt, anélkül adta a színész kezébe David Halls rendezőasszisztens, hogy a fegyver megtöltése közben vagy után konzultált volna a helyszínen lévő fegyverszakértőkkel.

Baldwinnak a forgatás biztonságáért is felelős producerként kell elsősorban következményekre számítani – mindeddig az új-mexikói Foglalkozás-egészségügyi és -biztonsági Hivatal állapította meg Baldwin felelősségét,

áprilisi határozatuk szerint a Rust Movie Productions cégnél figyelmen kívül hagyták a szövetségi munkavédelmi előírásokat, különös tekintettel a lőfegyver használatával járó kockázatokat, ezért a producer Alec Baldwinnak 137 ezer dollár pénzbírságot kell fizetnie.

De természetesen még vár rá is egy büntetőper. Nehéz előre megtippelni, hogy megússza-e vagy sem, az mindenesetre biztos, hogy a közvéleményt máris manipulálni próbálja: álpaparazzókkal olyan képekkel árasztotta el a bulvárújságokat, amelyeken (egyébként egy luxusétteremben) vigasztalhatatlanul szomorkodik.