75 éves Hollywood első próbálkozása az alkohollal
Ray Milland
Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
75 éves Billy Wilder rendezése és Ray Milland színészi remeklése, a Férfiszenvedély, ami nemcsak napjainkban számít a negyvenes évek egyik legfontosabb amerikai klasszikusának, de már a maga korában is óriási sikert aratott, annak ellenére - vagy inkább éppen azért - mert szokatlanul merész produkció volt, ami nem a korabeli hollywoodi sikerrecept alapján készült. Elnyert négyet a legfontosabb Oscar-díjak közül (legjobb film, rendezés, férfi főszereplő, adaptált forgatókönyv), és még az első cannes-i fesztivál Nagydíját is.
A Férfiszenvedély Charles R. Jackson azonos című regényének adaptációja, ami aligha lepheti meg a film nézőjét: a történet egy alkoholista íróról szól, aki épp saját függőségéről próbál regényt írni, és ez egyben igaz történet, ez történt ugyanis Charles R. Jacksonnal, aki saját tapasztalatait szőtte a bestsellerbe. A fő különbség a regény és a film között a végkifejlete: a filmváltozat természetesen optimistábban zárul, ám ezt - megkockáztatom - nem csak a kötelező hollywoodi happy end (illetve a korszak szigorú morált megkövetelő Hays-kódexe) indokolja, hiszen a valóságban elkészült és zajos sikert aratott az a regény, aminek megírására - a fikciós verzióban - Don Birnam karaktere elszánja végül magát. (A valóságban Charles R. Jackson 24 évvel élte túl a regény megjelenését, 65 évesen halt meg, amikor viszont önkezével vetett véget életének). Billy Wildert pedig bevallása szerint Raymond Chandler legendás krimiíró alkoholizmusa ihlette meg, akivel a Gyilkos vagyok (Double Indemnity, 1944) alkalmával dolgoztak együtt.
Többet elárul a filmről eredeti címe, a The Lost Weekend, azaz "Az elveszett hétvége": az alkoholista Don Birnam épp vidékre készül az őt leszoktatni próbáló fivérével, valójában viszont egy dolog irányítja az életét. Italhoz kell jutnia, amiért a legmerészebb cselszövéstől sem riad vissza (a pénzét már elitta, munkája nincs, testvére és barátnője, Helen jóindulatából él). A hétvége - ami valójában ötnaposra nyúlik - a vakáció helyett egyetlen hatalmas ivótúrává fajul, ami igazi vesszőfutás Don Birnam számára. Mintha a sivatagban keresne vizet, vagy ennivalót egy lakatlan szigeten, úgy vonzza őt az alkohol, ráadásul egyre nagyobb bajba keveri magát, míg végül el nem éri a mélypontot egy kórház rehabilitációs osztályán.
Az alkoholfüggőség addig leginkább vígjátékok humorforrása volt Hollywoodban, ahogy az osztrák születésű Wilder is ebben a műfajban indult, a Férfiszenvedély viszont annyira demoralizáló, hogy szinte horrorfilmre emlékeztet, különösen a delírium tremens víziói, élen a fal repedéséből előmászó egérrel és az arra támadó denevérrel, amit mintha Lugosi Béla Drakula-filmjéből kölcsönöztek volna. Wilder bő marokkal méri a borzalmakat: élete mélypontján mutatja meg tehetséges értelmiségi, sőt egyetemi évei alatt zseninek kikiáltott főhősét, aki legvégül az öngyilkosságot fontolgatja. Szokatlanul realista, olykor szinte dokumentarista film ez a negyvenes évek Hollywoodjából: a film külsőit szinte gerilla módszerekkel forgatták New York utcáin, és ekkor engedtek be először és utoljára hollywoodi filmeseket a Bellevue kórház addiktológiájára.
Miközben minden realizmusa ellenére mesterien dramatizált filmről van szó: a cselekmény alig néhány napos kerete alatt a főhős rendületlenül megy előre, mintha valami akcióthriller hőse lenne (például Jason Statham örökmozgó karaktere a Crank-ben 2006-ban), aki szoros határidőre kénytelen dolgozni, csak épp neki alkoholt kell szereznie (vagy ahhoz pénzt), különben pokoli kínokat élt át. A Férfiszenvedély tehát egyszerre kendőzetlenül realista és korát megelőzően intenzív filmélmény, aminek a zenéje is úttörő volt: a Budapestről elszármazott Rózsa Miklós tette népszerűvé Hollywoodban a teremin használatát, ami ezúttal az alkoholizmus alternatív tudatállapotát rekonstruálja. (Rózsa Miklóst szokatlan módon három filmzenéjéért is Oscar-díjra jelölték 1946-ban, amiből az Alfred Hitchcock rendezte Elbűvölve című filmért kapta meg a díjat.) A zene nélkül akár dobozban is maradhatott volna a film: az első tesztvetítésén ideiglenesen jazz-t kevertek alá, a közönség pedig kinevette az eredményt.
És ami azt illeti, a filmet szerették is volna dobozban tartani az alkoholos italokat gyártó cégek lobbistái, akik nyílt levélben kérték a Paramount stúdiót, hogy ne engedjen a "szesztilalom visszaállítását célzó propagandának". A fáma szerint Frank Costello maffiózó ötmillió dollárért (a büdzsé négyszereséért) próbálta megvenni a film negatívjait, hogy elégesse azokat. Köszönhetően részben a regény ismertségének, a film óriási kasszasiker lett, a legkeresettebb rendezők közé emelve Billy Wildert, olyan későbbi mesterművek rendezőjét, mint az Alkony sugárút, A vád tanúja, a Van, aki forrón szereti és A legénylakás. Ray Millandnak ez volt a pályája csúcsa: Billy Wilder - immár a színész halála után - egy interjúban ezt magával a szereppel indokolta. "Tudtam, hogy aki a részeget játssza, Oscart fog kapni. Ha a karaktered rokkant, dadog, vagy alkoholista, arra mindenki azt hiszi, hogy nagy alakítás. Cary Grant-féle szerepekkel nem lehet Oscart nyerni, abban nincs semmi lenyűgöző".