Tévéből a vászonra: amikor a sorozat filmért kiált

21 Jump Street - A kopasz osztag
Vágólapra másolva!
Számos tévésorozatnak készült mozifilmes adaptációja, ami legtöbbször továbbviszi az adott történetet, netalántán más megvilágításba helyezi a korábban megismert sztorit. Ezekből gyűjtöttünk össze néhányat.
Vágólapra másolva!

Aki legyőzte Al Caponét:

Újfent egy olyan eset, amikor a film sokkal nagyobb visszhangot váltott ki, mint a sorozat. Ennek persze számos oka van, többek közt az, hogy a széria majd 60 éve indult (1959-ben), illetve ott számos esetet megoldott a rendőrosztag, míg a film, ahogy a cím is mutatja, az Al Capone utáni hajszát járja körbe. Robert De Niro címszereplő maffiavezérként, Kevin Costner és Sean Connery (ez utóbbi Oscart kapott férfi mellékszereplőként) pedig az őt üldöző rendőrökként alakítottak fantasztikusan. Ehhez társul a fantasztikus noir hangulat, a feszült nyomozás és kiváló történetvezetés. Brian De Palma ezúttal sem okozott csalódást.

Aki legyőzte Al Caponét Forrás: AFP

A szökevény:

A 90-es évek egyik kultikus akcióthrillere is egy sorozat alapján készült, ami négy évadot élt meg 1963 és 1967 között. A történet egy gyilkossággal vádolt orvosról szól, aki szentül hisz az ártatlanságában, s amíg ezt bizonyítékokkal nem tudja alátámasztani, kénytelen menekülni az őt üldöző rendőrség elől.

A szökevény Forrás: InterCom

A filmben Harrison Ford játssza az orvost, a rendőrt pedig Tommy Lee Jones. Jonest egyébként Oscar-díjjal jutalmazták alakításáért, ami valóban remek, de a díj erős túlzás. Ennek ellenére A szökevény a zsáner egyik legnagyobb neve, egyértelműen Andrew Davis rendező legjobbja, tele karfaszorongatóan izgalmas pillanatokkal. 25 év távlatából sem vesztett az erejéből.

Péter Zsombor