Tanult a hibáiból az új Star Trek-film

Star Trek: Mindenen túl
Star Trek: Mindenen túl
Vágólapra másolva!
A Star Trek: Mindenen túl első előzetese rengeteg csalódott reakciót váltott ki a rajongókból, Justin Lin rendező előélete és a trailer akciódús mivolta miatt el is keresztelték az új részt Halálos iramban az űrben-nek. A második előzetes már sokkal követhetőbb, és a látvány mellett a történetre is koncentrál. Megnyugodhat Simon Pegg – aki ezúttal már a forgatókönyvbe is besegített -, ez a két és fél perces videó már jóval nagyobb kedvet csinál a filmhez, mint az első ízelítő. Az új, Krall nevű főgonoszt Idris Elba játssza, aki egy parányi űrhajókból álló, méhrajhoz hasonlító flottát küld az Enterprise ellen, és akit akár a stúdió portása is eljátszhatott volna, ugyanis a maszk felismerhetetlenné tette az angol színészt. Ugyanez a helyzet Scotty új ismerősével, a közelharcban verhetetlennek tűnő Jaylah-val is. A fehér maszk mögött bárki lehetne, amúgy meg az algériai Sofia Boutella játszotta el a vagány, Kirk kapitány kedvenc helyét is elfoglaló karaktert. Simon Pegg, Sofia Boutella és Chris Pine a Star Trek: Mindenen túl című filmbenForrás: UIP-Duna Filmmiddleon1500998 Butellát a Kingsman: A titkosszolgálat fémlábú gyilkosaként ismerhetik a legtöbben, tavaly Charlize Theron társaságában Magyarországon forgatta a The Coldest City-t. A Star Trek: Mindenen túl augusztus 11-től lesz látható a magyar mozikban. Kész akcióorgia az új Star Trek-film első előzetesehttp://www.origo.hu/filmklub/blog/elozetes/20151214-kesz-akcioorgia-az-uj-star-trek-film-elso-elozetese-beyond-elozetes.htmlA Star Trek sztárjának jól áll a mosdatlanság és a komolysághttp://www.origo.hu/filmklub/blog/elozetes/20160513-a-star-trek-sztarja-bankrablo-westernhosnek-a-legjobb-hell-or-high-water-chris-pine-ben-foster.htmlVadonatúj Star Trek-sorozat készülhttp://www.origo.hu/teve/20151102-vadonatuj-star-trek-sorozat-keszul.html
Vágólapra másolva!