A sötét oldal borzongatóan erős lesz az új Star Warsban

Star Wars: Az ébredő Erő
Vágólapra másolva!
A Star Wars: Az ébredő erő marketinggépezete az utóbbi pár napban leállt a tévészpotok gyártásával. Most kiderült, hogy a felszabaduló energiákat egy újabb nemzetközi előzetes elkészítésébe fektették. A trailer három fő részre oszlik, az első harmadában a sötét oldal irtózatos erejével próbál minket elkápráztatni, aztán újból megnézhetjük Finn és Rey menekülését a sivatagos bolygón, a lezárásban pedig légi csatákat mutat.  A nemzetközi előzetes tulajdonképpen azt üzeni, hogy a különböző nézői elvárásokat mind igyekszik kielégíteni. Akinek Darth Vader volt a kedvence, az most is borzonghat majd az Első Rend katonás rendjét látva, akit Luke Skywalker Jedivé válása hozott leginkább lázba, az most Reyért és Finnért izgulhat, aki pedig legszívesebben egy Millennium Falcon- vagy egy X-szárnyú-modellt kérne karácsonyra, az megnyogudhat, tele lesz a film szűk helyeken átcsúszó, egymást üldöző gépekkel. Domhnall Gleeson és Kylo Ren a Star Wars: Az ébredő Erő című filmbenForrás: Fórum Hungarymiddleoff660440 A Millennium Falconnál maradva, most már azt is tudjuk, hogy Han Solóék úgy kerülnek a havas bolygóra, hogy kényszerleszállást hajtanak végre a felszínén. A Star Wars: Az ébredő Erő december 18-től lesz látható a magyar mozikban, de aki játszik velünk és nyer, az premier előtt, mindenki másnál hamarabb nézheti meg a hetedik epizódot. Az új Star Wars-film nem dedósoknak valóhttp://www.origo.hu/filmklub/starwars/20151126-a-star-wars-7-nem-a-dedosoknak-keszult-az-ebredo-ero-j-j-abrams-korhatar-besorolas.htmlNézze meg mindenkinél hamarabb az új Star Wars-filmet!http://www.origo.hu/filmklub/starwars/20151209-nezze-meg-mindenkinel-hamarabb-az-uj-star-wars-filmet-az-ebredo-ero-harrison-ford-mark-hamill.htmlHalálunk évében is lesz új Star Wars-film a mozibanhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/keszuloben/20151118-a-star-wars-eletunk-vegeig-elkiser-bennunket-az-ebredo-ero-kathleen-kennedy-j-j-abrams-rogue.html
Vágólapra másolva!