Csoda, hogy egyáltalán elkészült A hobbit

A hobbit - Az öt sereg csatája
Vágólapra másolva!
Nehéz azzal az állítással vitába szállni, hogy a A hobbit-filmek nem sikerültek olyan jól, mint A Gyűrűk Ura-trilógia. A bajok már ott kezdődtek, hogy egy vékony könyvecskét dagasztottak fel három filmmé, most pedig egy werkfilmben vallott arról szokatlan őszinteséggel Peter Jackson rendező, hogy a film gyártásakor is súlyos problémák merültek fel.A hobbit-ot eredetileg Guillermo del Toro rendezte volna, de kétévnyi előkészítés után kiszállt a projektből, és helyette Jackson ugrott be. Az új rendezőnek teljesen más elképzelései voltak, újra kellett tervezni a filmek kinézetét, de erre nem kapott elég időt, ráadásul a folyamat közben hat hétre le is betegedett. A szükségesnek tartott másfél éves előkészület nélkül kezdtek neki a forgatásnak."Lehetetlen feladat volt, és a lehetetlensége miatt úgy kezdtünk el forgatni, hogy a nagy része nem volt előkészítve." Bonyolult jeleneteket kellett storyboard és befejezett forgatókönyv nélkül felvennie. Sokszor rögtönzött, és gyakran érezte azt, hogy képtelen uralni A hobbit munkálatait.A megfelelő előkészületek és tervezés hiánya miatt a befejező rész monumentális csatajelenetének forgatásakor már végképp kicsúszott az irányítás Jackson kezéből. Végül felhívta a producereket, és velük egyetértésben előbb befejezték a forgatást. Jackson időt szerzett magának, hogy rendesen felkészülhessen a film befejezésére, és következő évben tértek vissza a csata felvételére.A hobbit - Az öt sereg csatájaForrás: Fórum Hungarymiddleoff666279A Jacksonra nehezedő nyomás mértékét a rendező meggyötört ábrázata szemlélteti a legjobban. Nem kell tudni ahhoz angolul, hogy kiderüljön a beágyazott videóból: ennek az embernek sürgősen egy kiadós alvásra lett volna szüksége. Jobb már nem is lehetne A hobbithttp://www.origo.hu/filmklub/blog/kritika/20121212-ennel-jobb-nem-is-lehetne-a-hobbit-kritika-peter-jackson.htmlMég mindig elég jó A hobbithttp://www.origo.hu/filmklub/blog/interju/exkluziv/20131212-a-hobbit-smaug-pusztasaga-kritika-peter-jackson.htmlA végére sem szúrták el A hobbitothttp://www.origo.hu/filmklub/blog/kritika/20141218-a-vegere-sem-szurtak-el-a-hobbitot-a-hobbit-az-ot-sereg-csataja-peter-jackson.html
Vágólapra másolva!