Őrület, amit Tom Cruise művel a Mission: Impossible 5 új előzetesében

Mission: Impossible 5
Vágólapra másolva!
Vasárnap már kaptunk egy ízelítőt belőle, most kijött az első hosszú előzetes a Mission: Impossible ötödik részéhez. Ahogy az sejthető volt, most minden jelenetből pár másodperccel többet láthatunk, és Jeremy Renner is feltűnik, akinek jól meg kell válogatnia a szavait, amikor az Alec Baldwin által játszott CIA-főnök Ethan Hunt hollétéről érdeklődik nála. Még több akrobatikus mutatványt láthatunk a sorozatban először felbukkanó Rebecca Fergusontól, aki most estélyiben ugrik fel egy férfi nyakába, és töri el a nyakgerincét. Halálos egy nő, nem csoda, hogy még Ethan Hunt is nagy szemekkel bámul rá, amikor először találkoznak.A történetről tegnaphoz képest sok újdonság nem derült ki. Az amerikai kormányzat túl kaotikusnak találja az Impossible Mission Forces-t, ezért megszünteti, és ha ez nem lenne elég, a Szindikátus nevű, ugyancsak profi ügynököket foglalkoztató szervezet is Hunt és csapata nyomában van. Ebben az akciófilmben is minden bizonnyal el fog hangozni, hogy "csak magunkra számíthatunk".A repülős mutatványban az a pláne, hogy azt nem stúdióban és nem kaszkadőrrel vették fel, Tom Cruise-t tényleg egy repülő oldalába kapaszkodva fényképezték le múlt novemberben. Egy Airbus A400M típusú gépen 1500 méter magasan kockáztatta az életét.Cruise az előző részben egy dubaji felhőkarcoló (Burdzs Kalifa) oldalán függve mutatott be egy észveszejtő ugrást, ezt próbálta most felülmúlni. A Mission: Impossible - Rogue Nation című filmet Christopher McQuarrie (Jack Reacher) rendezte, és július 31-én mutatják be a mozik.
Vágólapra másolva!