A törpök kapzsisága nem ismer határokat

A hobbit
A hobbit
Vágólapra másolva!
Harmadik hete A hobbit befejező része a legnézettebb film Amerikában, és megelőzve a negyedikTransformers-t akár még 2014 legtöbb pénzt hozó filmje is válhat belőle. 220 millió dollárt gyűjtött össze az amerikai pénztáraknál, világszinten pedig már 723 milliónál tart, és mindezt úgy, hogy Kínában még be sem mutatták.Az újév első hétvégéjén egyetlen érdemi premierre futotta a forgalmazóktól, mozikba küldték A fekete ruhás nő című Hammer-horror folytatását, A fekete ruhás nő 2 - A halál angyalá-t amelyből azonban már hiányzik Daniel Radcliffe. Ez nem érdekelte a nézőket, és az sem, hogy a kritika csúnyán elbánt a filmmel, és 15 millió dollár értékben vásároltak jegyeket a horrora. Az első rész azért jobban nyitott, az első hétvégén 21 millióval tette gazdagabbá a hamvaiból feltámadt Hammer-stúdiót.A fekete ruhás nő 2 - A halál angyalaForrás: HammermiddleA kísértetfilm a negyedik helyezte szerezte meg a toplistán, előtte két decemberi premier tartotta pozícióit. A Vadregény című musical és Angeline Jolie Rendíthetetlen című drámája is 90 millió dollárt gyűjtött össze eddig, amely szép eredmény mondható, hiszen egyik film műfaja sem tartozik a legkapósabbak közé.A tízes észak-amerikai toplista (zárójelben a hétvégi bevétel és az eddigi összbevétel millió dollárban): 1. A hobbit: Az öt sereg csatája ($21,91/$220,77)2. Vadregény ($19,07/$91,21)3. Rendíthetetlen ($18,36/$87,8)4. A fekete ruhás nő 2 - A halál angyala ($15,15/$15,15)5. Éjszaka a múzeumban: A fáraó titka ($14,45/$89,73)6. Annie ($11,4/$72,6)7. Kódjátszma ($8,11/$30,81)8. Az éhezők viadala: A kiválasztott (1. rész) ($7,7/$323,88)9. The Gambler ($6,3/$27,57)10. Hős6os ($4,82/$211,27)
Vágólapra másolva!