Nagy Zsolt: Most elindul egy másik világ

Vágólapra másolva!
Nagy Zsolt a generációjának egyik legtehetségesebb színésze. Hatalmas amplitúdóval éli az életet. Egyik pillanatban a Berlinale ünnepelt ifjú sztárjaként sütkérezik a dicsfényben, aztán húsz embernek játszik egy lakásszínházban. Intim fejlövés című filmjét most vetítik a mozik, ősszel Othellót alakít a Vígszínházban, ahol ezerkétszáz embernek akarja beütni Shakespeare mondatait. Zsoltot az agárdi házában látogattuk meg, és elbeszélgettünk az önfegyelemről és a függetlenségről, a Krétakör feloszlásáról, a Zuhanórepülés csalódásáról, valamint arról, hogy mikor tartják menőnek a fiai.
Vágólapra másolva!

Nagy Zsolt első filmfőszerepét az Új élet című elszállt francia művészfilmben kapta. Ez az alkotás egyáltalán nem ismert itthon, csak a 2002-es Titanic filmfesztiválon vetítették kétszer, de nekem mindig nagy vágyam volt, hogy ezzel a filmmel kapcsolatban kérdezgessem Zsoltot. Tekintsük úgy, hogy az interjú az előző oldallal ért véget, és a most következő rész csak amolyan bónusz, mint a törölt jelenetek egy DVD-n.

- Az Új élet forgatókönyve mennyire volt más a kész filmhez képest?

- Nagyon sokat improvizáltunk, de nem változtatott a könyvön sokat. Nem láttam közben a világát, amit felépített, csak azt, hogy Philippe Grandrieux folyamatosan rohangál egy kamerával a vállán, és hullanak a focus pullerek, mert egyszerűen nem bírták lekövetni. Volt egy csaj, aki majdnem lezuhant a második emeletről, a fickó befordult egy sarkon a vállán a kamerával, a focus puller meg utána akart nyúlni, és beesett egy lyukba, úgy kapta el valaki a dzsekijét és rántotta vissza. Csúnyán összetörte volna magát, lehet, hogy meg is halt volna. De a rendezőt nem érdekelte: nem tudta lekövetni, ki is rúgta azonnal.

- A rendező volt az operatőr is?

- Igen. Végig a vállán volt a kamera, nagyon kevésszer volt statívon.

Werkfilm az Új élet táncjelenetének a forgatásáról

- Hol forgattátok?

- Bulgáriában, Szófiában és kisebb falvakban Szófia környékén. Az egy nagyon komoly hónap volt nekem. Életem első nagyjátékfilmje volt, egyből egy nagy szereppel.

- Te hogyan fogalmaznád meg, hogy miről szól a film?

- Látni kellett volna a Sötét utak-at, a korábbi filmjét.

- Láttam.

- Na, ha azt a filmjét láttad, akkor érted, hogy ez az ember mit akar. Nem igazán a történettel akart operálni. Egy teljesen snassz történet: vannak embercsempészek, akik mindenféle dolgokkal foglalkoznak, ott a prostitúció, meg ezek a megalázott emberek. De igazán a képi világával akart dolgozni. Szerintem Philippe azt akarta érzékeltetni, amit akkor érzett, amikor belépett Szófiába. Fölgyorsul a légzésed, bármelyik pillanatban támadhatnak, tele van koldusokkal, iszonyatos a kontraszt a gazdag és a szegény között, és mindez még itt van Európában. Amit ő érez, amikor bemegy egy kuplerájba, vagy ahogy ezek az SFOR-os meg KFOR-os katonák használják Szófiát. Biztonságos övezet, nincs háború, és van egy komplett hotel, ami arra van felépítve, hogy az amerikai katonák igényeit kiszolgálja.

- Az "új élet" a csajra vonatkozik?

- Az amerikai srácra. De hát rám is. Nekem nem igazán mondta el, hogy pontosan mire gondol.

- Az interjúiból számomra az jött le, hogy nagyon okos ember.

- Zseninek tartják a munkatársai. Ez alatt a forgatás alatt egyáltalán nem ismertem meg Philippe-et. Ő el volt foglalva Anna Mouglalis-vel, halál szerelmesek lettek egymásba.

- De konkrétan?

- Persze. Philippe gyakorlatilag csak a forgatásokon volt ott, a többi idejét a szobájában töltötte Annával. Vagy fölmentünk síelni együtt és ott fetrengtünk a havas domboldalon, kajálgattunk, cigarettáztunk, ők szerelmeskedtek, én meg csak ott feküdtem.

- Anna szerepe volt a legdurvább. Hogy viselte a megpróbáltatásokat?

- Hát, ahogy egy Chanel-modell. Furcsa, mert közben bevállalós csaj. Nagyon picit beszéltem akkor franciául és angolul is, a francia kollégák meg folyamatosan azt mondták, hogy most mit nyávog és mit picsog itt ez a csaj. Nekem nem ilyennek tűnt, én késsel levágtam a haját, és az elég fájdalmas.

A hajvágós jelenet az Új élet-ből

- Az a saját haja volt?

- Igen, a saját haját vágtam le, és jó hosszú haja volt. Megnéztem a portfólióját, megkérdeztem: figyelj, ez tényleg te vagy? Akkor nagyon megsértettem, pedig nem akartam megbántani. Nagyon furcsa csaj, de nekem nem volt vele problémám. Őrültek voltak, az egész stáb őrült volt. A Hiltonban laktunk, és folyamatosan ittunk és folyamatosan kocsmába jártunk. De szuperjó helyekre. Nagyon sok pénzünk volt, és nagyon olcsó volt kint az élet. Úgy éltünk, mint a királyok, gyakorlatilag kétszáz forint volt a taxi, ha keresztbeutaztad egész Szófiát.

- Emlékszel a táncjelenetre a filmből?

- Az nagyon kemény volt, egy törökfürdőben vettük fel. Már évtizedek óta nem használták azt a helyet, ki voltak ürítve a medencék. Csodálatos helyek vannak Szófiában. Be van deszkázva az ablak és az ajtó, berúgod, és akkor ott forgatsz. Senkitől semmilyen engedélyt nem kell kérni. Ha van három verőlegényed, le van foglalva a hely. Minden nagyon furcsán működik. Az egész jelenet úgy indult el, hogy én csak bementem hamarabb a szettbe, és elkezdték tesztelni a hangfalakat meg mindent. Játszottak a hangerővel, én meg elkezdtem mozogni rá. Egyszer csak azt látom, hogy a Philippe már integet, hogy kamerát akar a vállára. Akkor hívták Annát, pikpakk összeraktak mindent, és elkezdődött az egész.

- Nekem Halász Péter és a Ponyvaregény jutott eszembe a táncmozgásodról. Mi inspirált?

- A zene, meg egyszerűen ezek a pillanatok.

A táncjelenet az Új élet-ből

- Mi volt a jelentősége azoknak a rémülten néző öregasszonyoknak, akik ott álltak a film elején? Arra kaptál valami magyarázatot?

- Fingom nincs. Biztos van valami parája a korral. Vagy egyszerűen az öregek szemében ülő rémület nagyon megérintette egész életében. És hogy az öregek látják, hogy ez az egész tönkre fog menni. Ők már tudják, hogy ennek vége. Látod, ilyenek Philippe dolgai. Amikor kezeket vesz, meg rácsot, meg ugató kutyafejet.

- Tavaly láttam Grandrieux új filmjét Velencében. Eleve kevesen voltak a teremben, de a legtöbben ki is mentek.

- A Titanicon az Új élet-en negyed ház volt, és annak kiment a háromnegyede.