806 vállalat kap állami támogatást a versenyképességi programban
A keretösszeg a kezdeti 50 milliárdról már 169 milliárd forintra emelkedett.
A keretösszeg a kezdeti 50 milliárdról már 169 milliárd forintra emelkedett.
A fejlesztéseknek köszönhetően 143 ezer munkahelyet tudnak megvédeni, mondta Szijjártó Péter.
A hazai vállalkozások beruházási kedvéről, versenyképességi támogatásról és újrainduló turizmusról szólt a hét.
Szijjártó Péter a versenyképességi program támogató okiratainak átadásán beszélt erről.
A cégek 377 milliárd forintnyi beruházás megvalósítását vállalták a program keretében.
Újabb forrásokra lesz szükség, mert az igények a megemelt támogatási keretet is jócskán meghaladták.
Szijjártó Péter szerint a magyar vállalatok most tudják megalapozni a sikerüket.
A magyar gazdaságot 2010 óta költségvetési, monetáris és növekedési fordulat helyezte új pályára.
György László államtitkár beszélt az Origónak az új kis-és középvállalkozói stratégiáról.
Egy hellyel előbbre került Magyarország a listán.