Győr mellett volt sétarepülésen, drámaian sikerült a leszállás.
Több utas is végignézte a brutális támadást, de semmit sem tettek.
Korábban többször is büntették már erőszakos bűncselekmények miatt.
A szemközti sávban közlekedett, és megállásra kényszerített egy másik sofőrt.
A csarnokot az utazók a nyár végén vehetik birtokba színvonalasabb környezettel és új utastájékoztatási rendszerrel.
Az érintett útszakaszon teljes útlezárás mellett helyszínelnek a rendőrök.
Egyikük balesetet okozott, a másik három utas életét veszélyeztette.
Kétszer kellett újraélesztenie, aztán megérkeztek a mentők.
Korábban már 26-szor bírságolták meg különféle szabályszegések miatt.