Iszlamisták tucatnyi embert meggyilkoltak egy szomáliai szállodában
Órákig tartott a túszok kiszabadítása. Az öt támadón kívül meghalt 12 ember, és csaknem 30 embert kellett kórházba vinni.
Órákig tartott a túszok kiszabadítása. Az öt támadón kívül meghalt 12 ember, és csaknem 30 embert kellett kórházba vinni.
Izraeli palesztin elítéltek szabadon bocsátását követeli többek között.
A héten ez már a második túszejtés az országban.
A rendőrség szerint felekezeti belviszály állhat a vérengzés mögött.
A grúz hatóságok mindent megtesznek, hogy kiszabadítsák a túszul ejtett matrózokat.
Épp drogkereskedőket tartóztattak le a rendőrök, amikor egyikük tüzet nyitott.
Túszmentés közben ölték meg őket.
Azzal fenyegetőzött, hogy lelövi a túszokat a Toulouse melletti kisboltban.
A nő azt mondta, a fiának már az első szabadulása után is hiányzott a börtön.
Elmondta, hogy mi történt a fél óra alatt, amíg a férfi fogva tartotta a kocsijában.