A brit Royal Society egyetlen magyar mérnöktagja
Kétszáz éve halt meg vajai és luskodi Vay Miklós.
Kétszáz éve halt meg vajai és luskodi Vay Miklós.
Makacs, konfliktuskereső természete is hozzájárult ahhoz, hogy Szentkatolnai Bálint Gábort ma alig ismeri valaki.
Az U-110-esen találták meg a britek a híres rejtjelező eszközt, az Enigmát, aminek a segítségével sikerült feltörni a német kódrendszert.
Nánay Mihály, a Történelemoktatók Szakmai Egyesületének elnöke elemezte és meg is oldotta az érettségit az Origónak. Mutatjuk!
A szentpétervári Ermitázs, Oroszország legkedveltebb múzeumainak egyike már a monumentalitásával is képes elkápráztatni a látogatókat.
Három évvel később több napra megszállták a Belügyminisztérium épületét Washingtonban.
Középszinten összesen 68 802, emelt szinten pedig 7679 diák vizsgázik írásban.
Az elveszített első világháború lezárulása felkészületlenül érte hazánkat.
A következő napon, május 7-én matematikából érettségiznek a tanulók, majd szerdán történelemmel folytatják.
Az Árpád-házat története folyamán többször fenyegette a széthullás veszélye, az 1074-ben lezajlott mogyoródi csata is egy ilyen válságos időszakot tetőzött be.