Úgy csinálnak a régi színművészetisek, mintha visszaadnák a zeneiskolától elvett épületet, de mégis maradnak
Kommunikációs trükknek szánt közleménnyel próbálják elsimítani a botrányt.
Kommunikációs trükknek szánt közleménnyel próbálják elsimítani a botrányt.
Ez kevesebb, mint az összlétszám egy százaléka. Ebből is látszik, hogy a régi vezetés hívei kisebbségben vannak.
A válasz lényege: nem ő intézte, de utódjának biztosan igaza volt, mert a kormány a hibás.
Megmutatjuk a dokumentumot. Az akkori rektort, M. Tóth Gézát, és elődjét, Ascher Tamást is megkereste az Origo.
Szarvas József, a Nemzeti Színház vezető színésze ősztől a színészosztályt vezeti a megújult Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Erről és sok másról is mesél.
A régi hallgatók több mint nyolcvan százaléka már bejelentkezett a megújult egyetemre.
Szarka Gábor kitüntetésének visszavonása kisstílű politikai bosszú.
Káel Csaba kormánybiztos beszélt erről a TV2 Mokka című műsorában.
Ők lesznek az SZFE Sinkovits Imre Színházművészeti Intézetének osztályfőnökei.
Lehetőség szerint úgy kell megszervezni az órákat, hogy az őszi félév tanulmányi követelményei is teljesíthetők legyenek.