Az Európai Unió tovább erőlteti a Soros-tervet
Csak együttes erővel lehet fellépni ellene, ezért van nagy jelentősége a nemzeti konzultációnak - mondta Tuzson Bence.
Csak együttes erővel lehet fellépni ellene, ezért van nagy jelentősége a nemzeti konzultációnak - mondta Tuzson Bence.
Előre megpróbálja hitelteleníteni a Soros-tervről szóló nemzeti konzultáció eredményét - írja közleményében a Fidesz.
Közel kétmillióan vettek eddig részt a konzultációban.
Lekezelő lejáratókampányt folytatott az LMP társelnöke a konzultációs íveket feldolgozó emberek előtt.
Már 1,7 millióan mondtak véleményt a Soros-tervről.
A bevándorláspárti tőzsdespekuláns nekilát megmagyarázni a saját tervét és tájékoztató kampányt indít magáról.
A miniszter szerint az országgyűlési választások közeledtével újabb támadást indított Magyarország ellen.
Támadja az országot, miközben az magyarok barátjának állítja be magát.
Tegnapig 1,7 milliónál is többen válaszoltak a Soros-tervről szóló kérdőívre a kormánynak. Még két nap van a határidőig.
Brüsszelben abból a kottából játszanak, amelyből Soros György szeretné - mondta Budai Gyula.