Váratlan fordulat: eltűnhettek a marsi élet bizonyítékai
A NASA kutatói arra számítottak, hogy az ősi környezeti viszonyokat megőrző agyagásványokra bukkannak, de valami egészen mást találtak.
A NASA kutatói arra számítottak, hogy az ősi környezeti viszonyokat megőrző agyagásványokra bukkannak, de valami egészen mást találtak.
A jármű már majdnem fél kilométert megtett a vörös bolygó felszínén.
A robotjármű vizsgálja a Mars légkörét és talaját, képeket készít és feltérképezi a környéket.
Magasabban és korábban jöttek létre, mint amire a kutatók számítottak. Az is lehet, hogy nem vízjégből állnak.
Három hónapon keresztül fog vizsgálódni Kína a vörös bolygón.
Ezek az első fotók a vörös bolygó felszínéről, amiket nem a NASA járművei készítettek.
Május 15. és 19. között érkezik a vörös bolygóra.
A Perseverance marsjáró feladata olyan kőzetmintákat gyűjteni, amelyek a földi értelemben vett élet nyomaira utalhatnak a bolygó múltjából.
A marsjáró olyan kőzetmintákat fog gyűjteni, amelyek a földi értelemben vett élet nyomaira utalhatnak a bolygó múltjából.
Először repült ember alkotta szerkezet a vörös bolygón, ezzel történelmet írt a világ egyik legnagyobb, űrkutatással foglalkozó szervezete.