Illegális bevándorlás: Amerika Donald Trump mögött áll
Soha nem akarta annyi amerikai megállítani az illegális bevándorlást, mint most. A tények Trumpot igazolják.
Soha nem akarta annyi amerikai megállítani az illegális bevándorlást, mint most. A tények Trumpot igazolják.
A tisztújítás nem érinti az alelnöki tisztséget, azaz Csányi Sándort.
A 2019-es évnek a jövő felé fordulás évének kell lennie - mondta újraválasztásakor az elnök.
A küldöttek majdnem 30 százaléka leszavazta az EP-listát.
Többek között, mert a keresőmotor hátrányban részesíti a konzervatívokat.
Korábban kétszer sem akarták felvenni új pártjába, most mégis ő lehet a női társelnök.
Úgy tűnik, a teljesen szétesett Jobbik vezetői tényleg Gyurcsány szárnyai alá akarnak menekülni.
Talán sosem volt akkora szükségük egy karizmatikus vezetőre a szocialistáknak, mint most. Nem így alakult. Elemzésünk.
Luis Figo, Iker Casillas és Míchel Salgado is összeállt egy fotóra.
Kiderült, hogy Kínába is szivárogtatott adatokat a cég, ez pedig nemzetbiztonsági kockázatot jelent.