Magyarország kiemelkedően fontos a régióban az Egyesült Államoknak
Mike Pompeo külügyminiszter Budapesten kezdte európai körútját. Ez is mutatja Magyarország kiemelt szerepét.
Mike Pompeo külügyminiszter Budapesten kezdte európai körútját. Ez is mutatja Magyarország kiemelt szerepét.
A katonák számítógépes játékok világát idéző gyakorlatokra használják majd.
Novemberben további terepjárók érkeznek, és több ezer kézifegyvert is kapnak a katonák - nyilatkozta Benkő Tibor.
Hosszú utakat tud megtenni nagyon gyorsan.
2012 óta 51 százalékkal nőttek átlagban a fizetések. Most a képviselőkéi is, 18,5%-kal, az ellenzék is támogatja.
Magyarország biztonságát csak nagyobb katonai erővel lehet biztosítani.
Jövőre mintegy 513 milliárd forint lesz a honvédelmi költségvetés.
Fejlesztik a légierőt, a légvédelmet, a katonák felszereléseit és az egyéb honvédségi eszközöket.
Egy újabb lépés, az autóvezetés és a focimeccs nézés engedélyezése után.
Az akcióban több mint 3200 katona vett részt.