A lánglelkű pápa nélkül nem verték volna ki a muszlim hódítókat
XI. Ince pápa mindent megtett Magyarország török megszállás alóli felszabadításáért.
XI. Ince pápa mindent megtett Magyarország török megszállás alóli felszabadításáért.
Annyit már most elárulunk, hogy a különleges műemlék Magyarországon található.
Mindkét magyar unikum a Bakony fővárosában álló nagy múltú zirci apátsághoz kötődik.
Kalapács alá kerül az az elveszett térkép, amely Szulejmán sírját mutatja.
Kereken hétszázötvenkilenc méter a szintkülönbség a két község között.
Magyar orvosprofesszor bizonyította be elsőként a termálvíz gyógyító hatását.
A 17. századi magyar történelem rendhagyó eseményének számított ez a koronázás.
Nem csak ez az egyetlen pestisemlékmű Budapest területén.
Árpád-kori épületmaradványok kerültek elő az egri vár területén.
Nándorfehérvár óta nem arattak akkora győzelmet a török felett, mint Eger megvédésével.