Automatizálással tarolnak le mindent az amerikai gyorsétterem-láncok
A gyártás automatizálását, a bérköltségek csökkentését és a nyereség növelését remélik a robotizált eszközöktől.
A gyártás automatizálását, a bérköltségek csökkentését és a nyereség növelését remélik a robotizált eszközöktől.
A pénzügyminiszter szerint a magyar gazdaság már az év második felében visszatérhet a növekedési pályára.
Elképesztő technológiai megoldásokat valósítanak meg, a nehézgépjárműveket is képesek lesznek kiszolgálni.
Jönnek a hibrid, majd később az elektomos modellek is.
Közel megduplázta negyedéves eladásait a Tesla.
Sok más cég (köztük az Apple) után a Google is elkezdene Indiában mobilokat gyártani.
A Debrecenben is jelen lévő, meghatározó félvezető-beszállító fontos megállapodást írt alá.
Meghatározó mérföldkőhöz érkezett a 30 éves cég ötéves fejlesztési programja.
A német tulajdonú cég beruházását az állam 2,2 milliárd forinttal támogatta.
Eladja az indiai gyárait, nem képes profittal gyártani az Apple mobiljait.