Kispesti korrupciós botrány: a baloldal szerint nem megállapítható, hogy Lackner Csaba szerepel-e a drogos videón
Lackner Csaba a felvételen arról beszél: barátja, Gajda Péter MSZP-s polgármester milliós korrupciós pénzt kapott. Most
Lackner Csaba a felvételen arról beszél: barátja, Gajda Péter MSZP-s polgármester milliós korrupciós pénzt kapott. Most
A kispesti szocialista korrupció egyik főszereplőjét, Gajda Pétert pedig vagyonnyilatkozatokat vizsgáló bizottsági
A párttársa szerint több millió forintos korrupciós pénzt eltevő MSZP-s Gajda Pétert akarják az Összeférhetetlenségi és
Mindenkitől pénzt akartak, legyen rokon, barát vagy ellenség, rengeteget költöttek szórakozásra.
Azt akarta, hogy a közpénzek ne egy szűk csoportosulás érdekeit szolgálják, amelynek akkora hatalma van
Újabb korrupciógyanús ügy az ellenzéki kerületben.
Ismerje meg a milliárdost, aki nélkül a szocialisták nem dicsekedhettek volna azzal, hogy évi százmilliót raknak el.
Közzétették a fővárosi képviselők vagyonnyilatkozatait.
A rendőrség a jegyzői hivatalban járt. Iratokat foglaltak le egy tér felújításával kapcsolatban.
Már csak három hónapig vizsgálódnának a korrupciós ügyben, és csak zárt ülésen beszélgetnének az eredményekről.