Nyíltan politizál a Fővárosi Törvényszék bírája
Vadász Viktor már korábban is egyértelműen kiállt Soros György mellett.
Vadász Viktor már korábban is egyértelműen kiállt Soros György mellett.
A 23 évvel ezelőtti, Lakatos Csaba fogathajtó elleni támadás miatt állt bíró elé az olajozásról is ismert bűnöző.
Az Iszlám Állam fontos emberének nevezték meg, volt hogy ő maga fejezett le embert.
Az asszony azt reméli, rákos beteg lesz lánya gyilkosa.
Megszerezte asz őr fegyverét, túszul ejtette majd megszökött a bíróságról.
Az ukrán férfi a dunai hajóbaleset egyetlen gyanúsítottja.
Egyikük folyamatosan videózott, miközben egy másik megpróbálta áldozatairól lerángatni a szoknyát.
Hétfőn kezdték újra tárgyalni a Prisztás-gyilkosságot a Fővárosi Törvényszéken, Portik Tamás is megjelent.
A rendőrség nyolc bűncselekménnyel vádolta meg a férfit.
A szökésben lévő férfi többször is ráfogta a fegyvert.