Közel félmilliót lopott egy nyitott traktorból egy kiskunmajsai nő
Fél éven át próbált megélni lopásokból és betörésekből.
Fél éven át próbált megélni lopásokból és betörésekből.
Sobri Jóska, Rózsa Sándor, Bogár Imre és a többiek. Tévedés, hogy a pénzt a szegényeknek adták.
Közel 2 millió forintos kárt okoztak az idős embereknek.
Bandholtz amerikai tábornok határozott fellépésével örökre beírta nevét a magyar történelembe.
Nemcsak a szaúdiaknak nehéz: Afrika legnagyobb olajkitermelője képtelen megfékezni a fosztogatókat.
Terézvárosban, Józsefvárosban és Kőbányán is fogtak el tolvajokat.
Majdnem sikerült kisemmizniük a sakkedzőt.
Már négyéves trendről van szó, amely nem látszik csillapodni.
Egy másik rohamrendőr észrevette, hogy az újságíró filmezi a bűnöző rendőrt, ezért gumibottal összeverte a riportert.
Mindent vittek, amit tudtak. Elkapták őket.