Itt az új fogyasztó tabletta: nem kell kevesebbet enni, mégis hat
Az új gyógyszer a tudósok kísérletei szerint sikeresen csökkenti a súlyt és a zsírtömeget.
Az új gyógyszer a tudósok kísérletei szerint sikeresen csökkenti a súlyt és a zsírtömeget.
A kutatók szerint példátlan eredményt sikerült elérni.
Ma már rá sem ismerni a gyönyörű, nagy színésznőre, aki egyre rosszabb állapotban van.
Négy év után állt ismét színpadra Lana Del Rey, az embereket megdöbbentette a külseje.
Vannak, akiket össze sem lehet hasonlítani egykori önmagukkal.
Mutatjuk, kik vannak a legnagyobb veszélyben.
Így tért vissza a színpadra a melankólia királynőjeként is emlegetett Lana Del Rey.
Európában a top háromban, a világon pedig a top tízben vagyunk az elhízott nemzet között. Most dolgozzák ki a felnőttkori elhízás hazai irányelveit – mondta a Mandinernek Bedros J. Róbert.
Egy dandártábornok szerint rengetegen elhíztak, a helyzet elkeserítő.
A magas vércukorszint miatt könnyen sebgyógyulási zavar léphet fel, kis sebből is fekély keletkezhet.