A dohánygyárak így szoktatták rá a gyerekeket az üdítőitalokra
Mesefigurákkal, vegyszerekkel és játékokkal már fiatal korban kialakították a függőséget.
Mesefigurákkal, vegyszerekkel és játékokkal már fiatal korban kialakították a függőséget.
Később kiderült a nő semmiről sem tud, ezért nem indult ellene is eljárás.
A ház tulajdonosa nem tudja, hogy került oda a dohány.
Kezd talpra állni a mezőgazdaság, amit a korábbi rezsim döntött be földreformjával.
Havi szinten az üzemanyag és a dohányáru drágult leginkább.
Akkor szokhatott rá a cigire, amikor kölcsönadták egy cirkusznak.
A gyártók többször emelték az árat, és az adó is nőtt.
Az engedély nélkül tartott árut a NAV munkatársai foglalták le
Csongrád megyében durván 220 kilogrammnyi dohányt termeltek ki illegálisan.
Júniusban percenként több mint 16 ezer magyar gyújtott rá.