A családok megőrzése és megerősítése mellett állnak magyarok, lengyelek
A lengyel kormány szívesen merít a magyarok családpolitikai intézkedéseiből.
A lengyel kormány szívesen merít a magyarok családpolitikai intézkedéseiből.
Az új osztrák családpolitikai törvény leginkább a magyar munkavállalókat érinti súlyosan hátrányosan.
Soha ennyi forrás nem volt még otthonteremtésre, családi adókedvezményre.
Havi bruttó 100 ezer forint lesz a juttatás, és a gyerek életkorától függetlenül folyósítható.
Minden eddiginél nagyobb összeget, több mint 2000 milliárd forintot költ a kormány a családok támogatására.
Novák Katalin Párzsban beszélt erről.
Nagy Dániel elmondta, hogy a teljes népesség 38 százaléka szimpatizál a kormánypártokkal.
Milyen hatásai lennének a több gyereknek - ezt is kutatná a Soros György által bőkezűen támogatott TASZ.
Az is kiderült, hogy a magyarok még mindig házasságpártiak.
A magyar kormányfő nagy tétekbe mer fogadni, hogy fogjuk még őket látni itt, Budapesten.