Már a felvételi ponthatárok kihirdetése előtt felpörgött az albérletek piaca
Úgy bérlik a lakásokat, mintha nem lenne holnap.
Úgy bérlik a lakásokat, mintha nem lenne holnap.
Találhatnak megoldást a kiadó lakások árának emelkedésére a bérlők.
Látható az albérletkínálat növekedése.
Ezzel az egyetemi tanulmányaik miatt albérletet vagy kollégiumot kereső diákok és szüleik jelentős összeget tudnak spórolni.
A Takarék Index friss elemzéséből kiderül az is, a fővárosban vagy vidéken rövidebb-e a fedezeti időtáv.
A 2015-ös szinthez képest több mint felével voltak magasabbak a bérleti díjak.
Az előnytelen PPP-szerződést 2005-ben, a baloldali kormányzás alatt kötötték.
A fővároson kívüli piacon ettől némileg eltérő fejleményeket lehetett látni.
Augusztusban az országos piacon 1,1 százalékkal nőttek a bérleti díjak.
Amikor a bérlők úgy döntöttek, hogy mégsem költöznek be, a pénzük már sehol nem volt.